Friderika
10 °C
16 °C

Kínai hekkerek támadják az USA-t

2011.12.12. 13:09
Mindössze tizenkét, nagyrészt a pekingi kormány által támogatott vagy irányított kínai hakkercsapat áll az Egyesült Államok vállalatait és kormányügynökségeit érő rendszeres kibertámadások jelentős részének a hátterében - derítették ki internetes biztonsággal foglalkozó amerikai elemzők.

A több milliárd dollár értékű szellemi tulajdont és adatot ellopó támadókat az általuk használt számítógépes kódokban hagyott digitális ujjlenyomataik és egyéb ismertetőjegyeik alapján tudják azonosítani aszakemberek.

Az Egyesült Államok jelenleg nem tud semmit sem tenni a kínai hekkerek ellen. Egyrészt ehhez a két ország kölcsönös megállapodására lenne szükség, másrészt mindig nehéz bebizonyítani, hogy a támadás egy bizonyos személytől érkezett. Kína folyamatosan visszautasítja a kiberkémkedés vádját, arra hivatkozva, hogy maga is csupán áldozat.

Az ázsiai országból eredő informatikai támadások már évek óta problémát jelentenek az Egyesült Államok számára. Az utóbbi 10-15 évben a célpontok skálája kiszélesedett a védelmi cégekre, és az energia-, a pénzügyi, illetve egyéb fontos szektorokra. Az amerikai kormány illetékesei eddig nem kötötték a kibertámadásokat közvetlenül a kínai kormányhoz. Az elemzők azonban úgy vélik, hogy épp elég betörést nyomoztak le ahhoz, hogy biztosan állíthassák: a szálak Pekingbe vezetnek, vagy a kormányhoz, vagy a hadsereghez.

Elemzők szerint a szellemi tulajdon elleni támadások többsége a kínai hekkerekre vezethető vissza, míg a hitelkártya, illetve pénzügyi információk elleni támadások jelentős része Kelet-Európából, vagy Oroszországból érkezik. A kínaiak által használt szoftverek nem sokat fejlődtek az utóbbi években, de továbbra is nagy fenyegetést jelentenek, mivel néha olyan mélyre képesek beásni magukat a számítógépes hálózatokba, hogy akár hónapokig vagy évekig is használhatóak.