Facebook-játékot indít a NASA
Ki tud többet az űrkutatásról? – erre a kérdésre épül a NASA legújabb kezdeményezése, a Space Race Blastoff című Facebook-játék, amit olyan kérdésekkel, mint ki bocsátotta útjára az első folyékony üzemanyagú rakétát, vagy ki volt az első kozmonauta, aki az űrsiklóval repülhetett.
A játékban az űrkutatással kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni, a kérdések az űrkutatás történetére éppúgy vonatkoznak, mint technológiai és tudományos eredményekre. Sőt, a készítők néhány popkulturális kérdést is belecsempésztek a játékba.
A játékosoknak először avatárt kell választaniuk (ez lehet ember, földönkívüli vagy robot), majd tíz kérdésre kell válaszolniuk. Mivel közösségi játékról van szó, ki lehet választani, hogy egyedül vagy az ismerősök ellen játszunk. Pluszpontokat azzal lehet szerezni, ha a játékos a tíz kérdés után megválaszolja a bónuszkérdést is. A kérdések nem könnyűek, tisztában kell lenni a NASA egykori és jelenkori történelmével, ismerni kell az amerikai és nemzetközi asztronautákat is.
A NASA azért indította a játékot a Facebookon, hogy azok érdeklődését is felkeltse az űrkutatási hivatal története és tevékenysége iránt, akik otthonosan mozognak a közösségi hálózatokon.A Space Race Blastoff a NASA első multiplayer online játéka, de nem az első alkalom, hogy a hivatal közösségi szájtokon próbál kapcsolatot teremteni a közösséggel. Több űrhajós is aktívan twitel, néhányan még az űrből is posztoltak.

