Sámuel, Hajna
15 °C
19 °C

A sárkány csak a kezdet

2012. 06. 01. 01:00
| Módosítva: 2012. 07. 06. 03:05
A Skyrimet munka mellett hónapokig tart rendesen végigjátszani. Elképesztően tartalmas és csodaszép, egy egyszerű lovaglás is nagy élmény benne. Ezért cserébe viszont együtt kell élni pár idegesítő buggal, de még így is a szerepjátékok királyával van dolgunk.

Kevés játék indul így: hősünk egy zötykölődő kordén ébred, keze megkötözve, fegyveresek lovagolnak mellette. Egy völgybe épült komor várba kísérik, ahol lerángatják a kordéról. Felolvassák a bűneit: árulás, lázadás. Az ítélet halál, rögtön végrehajtandó. Hősünket a hóhérhoz lökdösik, lenyomják a fejét a tőkére, és a bakó meglendíti bárdját. És ekkor megjelenik a várfalon egy sárkány. Az ezt követő káoszban szerencsésen megszabadulunk, és amikor napokkal később újra sárkánnyal találkozunk, megöljük. Más játék itt érne véget, de a Skyrimban a sárkány csak a kezdet.

Egyedül a világ ellen

A videojáték-sajtó nagy csapdája, hogy sokszor túl gyorsan születnek a kritikák: rohamtempóban lezavart végigjátszás, esetleg csak az első néhány pálya alapján, mert szorít a lapzárta, vagy a konkurens játékblog már kitette a maga kritikáját. Nehezen feloldható az ellentét, mert a szaksajtó az új dolgokról minél előbb akar írni, de egy-egy játék olykor nettó 30-40 órát igényel (plusz újrakezdések, játékállás-visszatöltések). Olykor pedig még többet, és még hosszabb távon derül csak ki, mennyit ér az adott program.

Az Elder Scrolls szerepjáték-sorozat legutóbbi, ötödik darabja, a Skyrim fél éve jelent meg, és a karácsonyi szezon egyik legnagyobb sikere volt. A szaklapok ajnározták, a Spike VGA-n azon melegében az év legjobb játékának választották, több millió példányban kelt el pc-n is, konzolon is. Azt azonban csak hosszabb távon mutatta meg nekem, hogy milyen régóta keresett kincs: egy egyszemélyes MMO (kis túlzással).

Amikor játékos ismerőseim kérdezik, miért nem játszom MMORPG-vel (azaz a Word of Warcrafthez hasonló, többszemélyes online szerepjátékokkal), általában azt mondom, hogy erős vagyok, és ellenállok a keménydrog kísértésének, mert ez jól hangzik. A valóság azonban az, hogy éppen az taszít a műfajban, amitől több lesz egyszerű szerepjátéknál: a többi játékos. Nekem a videojáték eszképizmus, elszakadás a valóságtól, elmerülés egy kitalált világban, és a franc se akar ugyanazokkal az emberekkel lógni esténként a szervereken, akikkel napközben is. Random idiótákkal meg pláne nem.

A többnyire egy-két hét alatt végigjátszható egyszemélyes szerepjátékokon tengődve viszont egy dolgot mindig is nagyon irigyeltem az MMO-soktól: ezeknek a játékoknak a világa hatalmas, és a játékélmény kicsit mindig más, ezért a játék hosszan kitart (jó esetben legalább a következő kiegészítőig). A Skyrim ezt adta meg nekem két szerencsés jellemzőjével: baromi nagy és baromi szórakoztató.

Inkább megyek lovon

Az Elder Scrolls széria fejlesztője, a Bethesda Game Studios mindig is híres volt arról, hogy egész kontinenseket képes lemodellezni. Ez alól a majdnem négy évig, több mint száz ember munkájával készült Skyrim sem kivétel. A játék északias, a germán mitológiából bőven merítő világa egészen elképesztően óriási, a játékbeli karakterünkkel gyalog körbejárni órákba telne. Ez a hatalmas játéktér több ezer (de inkább több tízezer) karaktert és szörnyet, több száz küldetést és 150 felderíthető labirintust rejt. Ha nagyon rohan az ember, és csak a fő történetszálhoz tartozó, legfontosabb feladatokat oldja meg, pár tucat óra alatt végig lehet szaladni a játékon, de a Skyrim ennél többet érdemel. Elmélyülést, a sárkányerővel bíró főhős történetének teljes kibontását, bevállalt mellékküldetéseket – és bőven több mint száz (akár 150, sőt 200) játékórát.

Munka, család, szociális élet és más kipróbálandó játékok mellett nekem hetente nagyjából két-három órám van a Skyrimmal játszani, ami azt jelenti, hogy még mindig nem értem a végére (eddig közel száz órát tettem bele). A Bethesda nemrég jelentette be, hogy nyáron érkezik a játékhoz az első kiegészítő – talán addigra végzek vele. Az előző Elder Scrolls-részt, az Obliviont hamar abbahagytam, mert a fő sztoriszál nem hozott lázba, és a mellékküldetések is elég hasonlóak voltak egy idő után. Ez utóbbi kicsit gond a Skyrimnél is, de a központi történet magával ragadó, a kisebb dramaturgiai döccenéseket pedig a látvány és a hangulat simán elviszi a hátán.

A játék grafikája ugyanis lélegzetelállító. A fejlesztők a korábban már többször (például a Fallout 3-ban) bevált Gamebryo motort módosították a játékhoz, de olyan alaposan, hogy új nevet is adtak neki, és megalkották benne a videojátékos 3D világok talán legszebbjét. Bár a nagy távolságok miatt a játékban van egy teleportrendszer, karakteremmel mégis sokszor inkább lovon megyek, hogy gyönyörködhessek a tájban, hol erdei tisztásokon vágva át, hol pedig messze felhágva a hóhatár fölé.

Bugok, azok vannak

Mint az Elders Scrolls játékok általában, a Skyrim is igen nagy szabadságot ad, folyton a bőség zavarával küszködik a játékos. Már az elején zavarba ejtően sok faj közül választhatunk, aztán kinyílik a Skyrim világa, és folyton újabb választások elé kerülünk, akár a reménytelenül gyarapodó küldetésekről van szó, akár arról, hogy szintet lépve melyik harci képességünket fejlesszük, akár arról, hogy a sok zsákmány közül mit cipeljünk magunkkal (mert mindent nem lehet). Nem egyszer előfordult velem, hogy kitűztem egy úticélt magam elé, de utazás közben újabb, érdekesebb dolgok – egy szörnyfészek, egy elfeledett romtemplom, egy csapat mamutot pásztorként őrző óriás – eltérítettek. A Skyrim nem kegyes a perfekcionistákhoz: a száz százalék, minden küldetés és minden kalandszál felgöngyölítése lehetetlen feladatnak tűnik. Mégis erre érdemes törekedni, rengeteg rejtett szépséget mutat a program hónapokkal a felinstallálás után is.

A sok szépségnek és választási lehetőségnek azonban van egy kellemetlen ára: a bugok. A hatalmas játéktér, és abban a játékos cselekvési szabadsága oda vezet, hogy a motor néha csuklik egyet (ez egyébként a korábbi Gamebryo-játékokra is jellemző volt). Megesett már velem, hogy egy fogadóba betérve ott álltam a semmiben, és körülöttem elkezdtek lezuhanni a fogadó berendezési tárgyai, a lovamat pedig már többször is végtelen ciklusba sikerült kergetnem azzal, hogy túl meredek felületen próbáltam felmenni vele. A YouTube-on is rengeteg hasonló hibát lehet találni a repülő mamuttól az óriások sztratoszférába repítő csapásáig. Kár tagadni, ez a hol vicces, hol idegesítő buggyűjtemény (ami az elmúlt hónapokban megérkezett patcheknek köszönhetően azért egyre karcsúbb) a Skyrim árnyoldala. Ezt egyszerűen meg kell szokni a sok szépségért cserébe – ami vérmérséklettől függ, teljesen megértem, ha valaki végül inkább sarokba vágja a játékot.

Én aránylag könnyen túltettem magam a technikai zűrökön (ha az ember logikusan cselekszik, egyébként is ritkábban akad beléjük), így nekem a Skyrim a tiszta játékélményt tekintve egyelőre nemcsak 2011, de 2012 legjobb játéka is. Hónapokra el lehet veszni benne, de még játékon kívül is igen szórakoztató tud lenni, ugyanis a neten több mém és vicces hobbihekkelés született belőle, és egymásba érnek a főcímdal jobbnál jobb feldolgozásai is. És a játék még mindig bővül: a már említett kiegészítő, a Dawnguard mellett hamarosan érkezik az erre fogékonyaknak a Kinect-támogatás is, és onnantól lehet ordítani is a főhős varázsigéit, a következő patchben pedig már lóról is lehet harcolni. A távolabbi jövő pedig az Elder Scrolls Online-t tartogatja, az MMO-piacból ugyanis a Bethesda sem akar kimaradni.

Utazáskor is biztonságban?

A nyaralás könnyen rémálommá változhat, ha nincs utasbiztosítása. Kösse meg online!

Japán

Körutazások, kalandok. 265 900 Ft / fő / 7 éjtől