Nem blokkolják a fiatalokat a Facebookon

2013.01.25. 10:08

Sok gondot okoznak a Facebooknak a fiatal netezők, mert a közösségi portál hiába tiltja a 13 évnél fiatalabbaknak a regisztrációt, ezt nem tudja megakadályozni. Simon Milner, a Facebook angliai vezetője elismerte, hogy nincs olyan mechanizmusuk, amivel blokkolni tudnák a korhatár alattiakat. Egy tudományos kutatásból kiderült, hogy Nagy Britanniában a 9-12 évesek több mint harmadának van saját profiloldala.

Nagyon jól ismerjük a kutatást, amely szerint rengeteg 11 és 12 éves, vagy fiatalabb gyermeknek van Facebook-profilja, és hogy a regisztráció során hazudnak a korukat illetően – mondta Milner, aki szerint sokszor a szülők is aktívan segítenek a gyermeküknek. A Facebook brit vezetője azt is elárulta, hogy a saját gyermekének nem engedte meg a közösségi portál használatát, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy nem ítéli el azokat a szülőket sem, akik ellenkezően döntenek.

Milner szerint ez hasonló ahhoz, mint amikor a szülők elviszik a gyermeküket a legújabb Harry Potter film vetítésére, pedig a korhatár-besorolás szerint nem lenne szabad ezt tenniük. A szakember úgy látja, hogy egy ilyen környezetben nehéz bármit is tenni a gyermekek regisztrációja ellen. Az is elvetélt ötlet, hogy mindekinek kötelező legyen bizonyítania az életkorát, mert erre az emberek magánszféráját védő civil szervezetek rögtön ugranának, véli Milner.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM