Az iráni kormány fellépett a Facebookra

2013.09.09. 22:11
Az iráni kormány minden tagja Facebook-oldalt indított, ami egyes remények szerint az internet korlátozásának lazítását jelzi, miközben a hatóságok továbbra is igyekeznek blokkolni a lakosság hozzáférését a közösségi oldalakhoz.

Az augusztus elején hivatalba lépett, centristák és reformisták által támogatott Haszan Róháni elnök is saját oldalt nyitott, amelyet a kabinet minden tagja lájkolt. Elemzők szerint mindez része Róháni politikai és kommunikációs stratégiájának. Az államfő a közel sem a nyitottságáról híres elődjénél, Mahmúd Ahmadinezsádnál nagyobb átláthatóságot ígért, az internetes jelenléttel pedig állítólag bel- és külföldi imázsát akarja javítani.

"Róháni rátermett PR-tanácsadókkal vette körül magát. Ők ismerik azokat a stratégiákat, amelyekkel Róháni meg tudja majd különböztetni magát Ahmadinezsádtól. A közösségi média központi szerepet fog játszani Róháni elnöksége alatt" - mondta Mehrzad Boroujerdi, az amerikai Syracuse Egyetem Közel-Kelet programjának vezetője.

A stratégia részeként egyes elemzők szerint a jövőben minden bizonnyal elérhetővé fogják tenni a Facebookot és más tiltott internetes oldalakat Iránban. Ugyanakkor számos keményvonalas iráni vallási vezető ellenzi az internet teljes megnyitását, attól tartva, hogy a nyugati behatások egyfelől bomlasztanák az iszlám köztársaság társadalmát, másfelől könnyebbé tennék a rendszerellenes szervezkedést. Korábban még az is felmerült, hogy Iránban zárt, nemzeti internetet hozzanak létre.

Iránban 2009-ben tiltották be a Facebookot, miután az akkori elnökválasztást követően az Ahmadinezsád újraválasztásának tisztaságát kétségbe vonó aktivisták a közösségi oldalon kezdtek tüntetések szervezésébe. Tavaly Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője rendeletben közölte: a Facebook engedélyezhető, ha azt nem bomlasztó és rossz célokra használják fel.

Az optimista reményeknek ellentmond, hogy az internet cenzúrázását felügyelő szerv vezetője hétfőn közölte: még nem jött el annak az ideje, hogy feloldják a Facebook blokkolását. A tájékoztatási- és távközlési minisztérium pedig közleményben cáfolta, hogy vezetője oldalt nyitott volna a közösségi oldalon.

A cenzúrát az iráni fiatalok egyre nagyobb tömege kerüli meg külföldi proxyszerverek használatával, így az oldal blokkolásának hatása egyre kisebb.

Az iráni politikusok egyre aktívabban próbálják használni az internetet. Hamenei nevén például egy Facebook-oldal és egy Twitter-fiók is működik, bár az ajatollah hivatalosan egyiket sem ismerte el sajátjának, azok alapvetően az ő üzenetét közvetítik.

Róháni és Mohamad Dzsavad Zarif külügyminiszter korábban azzal lepte meg a nemzetközi közvéleményt, hogy Twitter-oldalán ünnepi üdvözletet küldött a zsidó újév alkalmából. Ahmadinezsád korábban gyakran beszélt arról, hogy Izraelt el kell pusztítani. A főcenzor és a tájékoztatási minisztérium tagadása ellenére egyes miniszterek már a posztolásba is belefogtak a Facebookon, egyelőre találkozóik napirendjét és kisebb hivatali érdekességeket osztottak meg.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM