Ilona
16 °C
33 °C

Legyen ön is rakétamérnök!

2013.09.13. 00:16
Az űrkutatás nem könnyű kenyér, de két olyan játék is készül mostanában, amivel rögtön a mélyvízbe dobhatjuk a téma iránt érdeklődő gyerekünket. Ráadásul fel sem tűnik majd neki, hogy ragad rá az amúgy gyűlöletes fizika, csillagászat és történelem.

Oktatójátékok csak ritkán aratnak sikert, időről időre azonban akadnak olyan programok, amik elsősorban nem tanítani akarnak, inkább csak pont úgy nyúlnak hozzá egy amúgy összetett témához, hogy az érdekelni kezdi az embereket. Korábban a Capitalism című közgazdasági szimulátor volt olyan jó, hogy a Harvard és a Stanford is beillesztette a tanmenetbe, mert látványosan illusztrálta, pontosan mi is mozgatja a kapitalizmus fokozatait.

Exploration dev 2013-05-17 08-15-41-24.png
Fotó: Bohemia Interactive

Az űrrepüléssel kapcsolatban egyelőre még nem tartunk ott, hogy az űrhajósképzésben is játékokkal készítik fel a részvevőket. De ha önt zavarja, hogy a gyereke a számítógéppel töltött idő kilencven százalékában gyilkolászik, akkor a Steam nevű, digitális játékterjesztési platform több kiváló lehetőséget is nyújt a beavatkozásra.

Akadjon el a Mars szikláiban!

A Bohemia Interactive nevű fejlesztőcsapat a Take on Mars című játékban arra vesz rá minket meglepően könnyedén, hogy minden, a Mars-kutatással kapcsolatban érzett romantikát feladva mi magunk is felcsapjunk szonda- vagy roverirányítónak, és azt csináljuk, amit a kutatók.

Ez első hangzásra baromi izgalmas dolog, hiszen még bő egy évvel a Curiosity zseniális landolását követően is bennünk él a kép arról, ahogy a lebegő daruról a vörös bolygóra engedik a kisbusz méretű Mars-járót. A rover mint jármű amúgy is a szíve csücske mindenkinek, hát mi lehet jobb egy olyan távirányítású autónál, ami nagyobb, mint a családi járgány, és nem a lakás folyosóján kell vele cipőket kerülgetni, hanem egy 60-100 millió kilométerrel odébb lévő bolygón a sziklákat?

Na, ehhez képest azért elég nagy csalódás az első néhány küldetés. Eleve a Mars felfedezésének hajnalától indulunk, vagyis nem rögtön kerekeken guruló sci-fi autót kapunk, hanem statikus szondát. A feladatok sem összetettek, elég, ha nagyjából eltaláljuk a célterület környékét, lövünk néhány fotót, megmérjük a levegő összetételét, esetleg belefúrunk a földbe. A közvetítés szemcsés, kábé olyan, mint a Huygens képei a Titánról.

Ha sikerrel teljesítjük a küldetési célokat, pénzt kapunk, amiből újabb és újabb szondákat indíthatunk az egyre bonyolódó, új küldetések megoldására. Közben természetesen a rendelkezésre álló technológia is fejlődik, egyre több és jobb dolgot pakolhatunk fel a szondákra és Mars-járókra. Utóbbiakat ki is próbálhatjuk a labor udvarán, így elkerülhető például az olyan baki, hogy a felszerelt napelemek által nyújtott áram arra sem elég, hogy huzamosabb ideig egyenesen menjünk a járművel.

A valóság és a játék közti újabb erős kapocs ugyanis az űrkutatásban nagyon is mindennapos elem: a hibázás lehetősége. Rossz helyre letett szonda, a landolásnál meghibásodó berendezések, rossz helyen elakadó kerekek, amik kiszabadítására az alultervezett elektromos rendszer nem ad lehetőséget – ez csak az első néhány küldetés tapasztalata. Érdekes például, hogy ami a földi tesztekben jól megy, az a Marson korántsem teljesít majd pont ugyanilyen jól. Például a rohadt napelemek – igen, kicsit beszűkült tudatállapotban írok, mert pont nem a nap felé állt a rover, mikor beakadt, aztán lemerült, és most várhatom, hogy felkeljen a nap, ami arrafelé amúgy inkább csak egy sápadt paca, nem az a baromi fényes korong, mint errefelé.

De állítólag azzal sem leszek kisegítve, ha kiszabadulok: a játék egyik lényeges pontja, hogy a járművek valósághűen sérülnek. Elég egy kisebb koccanás, és máris szomorúan fityegő fémdarab lesz a több tízezer dollárért felszerelt műszerből. Ez azért kellemetlen, mert a költségvetés elég szűkös, a küldetések általában kevés mozgásteret hagynak arra, hogy a mellékküldetéseket megoldjuk-e, vagy sem, a fő kutatási célok nem teljesítése pedig tulajdonképpen az anyagi csőddel egyenlő. Ráadásul ha totálkárosra vagy simán csak használhatatlanra törünk egy rovert, akkor könnyen lehet, hogy egymillióért kell újat küldeni ahelyett, hogy százhúsz métert gurultunk volna a már a helyszínen tartózkodó géppel.

Exploration dev 2013-05-17 08-02-47-87.png
Fotó: Bohemia Interactive

Egyelőre három térkép van a Take on Marsban: a Victoria-, a Kaiser- és a Gale-kráter 16 négyzetkilométeres környékén kutathatunk. A felszínt valós műholdfelvételek alapján modellezték, a három krátert pedig az eddigi kutatásokban ismerhették meg az érdeklődők. Akar ott kocsikázni, ahol az Opportunity? Helyes, az pont a Victoria-kráter volt. Érdekli, mit fotózott le a Mars Odyssey nevű szonda? Pont a Kaiser-krátert, micsoda véletlen. Tudja a gyerek, hol jár épp a Curiosity? A Take on Marsból megtudhatja, sőt ha akarja, hát irányíthat is egy Mars-járót, ami pont ugyanúgy fest majd, mint a népszerű rover – feltéve, hogy ugyanazokat a cuccokat rakja fel rá, amiket a NASA a valóságban.

Természetesen hamar kiderül, hogy annyira nem izgalmas dolog a Mars körbeautózása. Főleg egy olyan járművel, ami egy sétáló ember sebességével mozog. Hetven méter is nagy távolság tud lenni, de közben azért megtudjuk, hány fok van arrafelé, a mérésekből kapott tudományos eredmények úgy ismertetik meg a bolygókutatás alapfogalmait és összefüggéseit a játékossal, hogy közben valós képet kap arról, mit is jelent a NASA-nál dolgozni. Főleg akkor, hogy ha azt választjuk, hogy ne tudjuk játék közben felgyorsítani az időt – ez persze már tényleg csak a fanatikusoknak ad hozzá a játékélményhez, a többiek csak nehezen fogadtatnák el otthon, hogy bár a gyerek fürdetése is fontos, most le kéne gurulni egy kráterbe, és megmérni a radonkoncentrációt.

A kerbalok bíznak önben, sok szerencsét!

Ha lépünk egyet hátra az űrkutatásban, és az idegen bolygók köveinek szétmorzsolása helyett inkább azzal ütnénk el a szabadidőnket, hogy több ezer tonnás monstrumokkal törjünk ki a saját légkörünkből, arra is van lehetőség. A Kerbal Space Program (KSP) első nekifutásra elég nagy idiótaságnak tűnik, fura formájú idegenek szerencsétlenkednek rakétákkal a videóban, és ez nem jó ajánló. Szerencsére a játék nem erről szól, hanem arról, ahogy mi szerencsétlenkedünk a rakétákkal, és közben baromi jól érezzük magunkat.

A KSP olyan, mint a legó (vagy a Minecraft, ha nyolcévesnél idősebb gyereknek akarjuk eladni): van egy halom építőelem, és ezeket jó sorrendben összerakva rakétát alkothatunk. Fokozatosan jön meg a siker, eleinte az indítóállvány közvetlen környezete lesz a játszóterünk, de szép lassan ráérzünk, mi kell ahhoz, hogy a világűrbe, vagyis 100 kilométernél magasabbra jusson a jármű.

Fokozatokat pakolunk egymásra, szilárd és folyékony hajtóanyag, súlypont, egyensúlyi állapot, légterelő lapátok, rögzítés, szimmetrikus tervezés – mennyi bonyolult dolog, ami érdekesen tálalva ragad a gyerekre, mint a kosz. Két-három órányi bénázás után jön a következő lépés: fent vagyunk az űrben, hát álljunk Föld körüli pályára, és ha az is megvan, jussunk el a bolygónk holdjára, vagy akkor már rögtön a játék naprendszerének többi bolygójára is. Pályamódosítás, relatív irányok, gravitációs hatások, pályaívek, Oberth-effektus – ez már olyan dolog, amihez nem árt megnézni, hogy is jutottak el a Holdra az amerikaiak és az oroszok (és ha már erről mesélünk, miért ne kerülne elő a hidegháború?).

Képernyőfotó 2013-09-09 - 11.52.47.png
Fotó: Bohemia Interactive

Felnőtt fejjel is bőven van mit felfedezni azzal kapcsolatban, hogy is vesz rá az emberiség pár tonna alumíniumot arra, hogy mindenféle ördögi praktikákkal odamenjen és visszajöjjön egy másik égitestre. De azt sem rossz ötlet kipróbálni, mennyire gyerekjáték és rutin összerakni egy 400 kilométer magasan keringő űrállomást. Közben meg kinézzük a wikipédiáról, mi is az az inklináció, meg hogy kell kötni a felszálló csomót, amennyiben egy az űrben keringő tárgy pályájáról beszélünk, nem a vitorlázásról (ami amúgy szintén elég összetett dolog). És ez még csak az, amikor komolykodva tanulási segédletként tekintünk a KSP-re, hatalmas móka például a NASA nyugdíjazott űrsiklóit összerakni (működő változatot nem is olyan egyszerű), vagy addig kísérletezni, míg bármi úgy marad fent, ahogy azt mi szeretnénk.

Pedig még csak félig van kész

Mindkét fenti játék esetében félkész, béta állapotú programról beszélünk. Afféle befektetésként is kezelhetjük, hogy így a később a teljes játékért elkért összegnél jóval olcsóbban hozzájutunk az amúgy már most is élvezhető, tartalommal bőven feltöltött változathoz. Az egyes frissítéseket a Steam keretrendszer teljesen önállóan letölti és telepíti, mi az egészből csak annyit veszünk észre, hogy az új lehetőségek mellett egyre kevesebbszer fagy meg a gép játék közben.

Exploration dev 2013-05-17 08-05-31-54.png
KépaláFotó: Bohemia Interactive

A Youtube-on mindkét programról bőven van videó, a KSP esetében mind az űrhajó építéséről, mind az űrutazás lebonyolításáról találni részletes segítséget. Főleg persze angolul, de eleve azért kezdtünk bele az egészbe, hogy tanuljon a büdös kölök, ha már amúgy is egész nap a számítógép előtt mereszti a valagát.