Nándor
7 °C
23 °C

Saját kontrollert készít a Valve

2013.09.27. 20:02

A Valve a héten jelentette be, hogy saját operációs rendszert, illetve ehhez tervezett saját játékos platformot építenek. Péntek este hétkor lejárt a nagy bejelentéseket rejtő utolsó, 48 órás visszaszámláló is; kiderült, hogy a cég saját kontrollert is fejleszt – a Steam Controllert.

A hivatalos honlap szerint a fejlesztők célja az volt, hogy a számítógépen túlra is kiterjesszék a Steamet; a népszerű játékdisztribúciós platform eddig csak a számítógépeken volt elérhető, de a cég azt szeretné, ha a nappaliba is átköltözne a Steam-élmény. Ehhez azonban megfelelő eszközökre is szükség van. Ezt célozza a hétfőn bejelentett Steam OS, az új operációs rendszer; a szoftvert futtató saját játékplatform; illetve a most bejelentett kontroller.

Eddig a legmodernebb

A Valve kontrollere futurisztikus darab, csak a körvonalai emlékeztetnek a modern konzolok játékvezérlőire. Analóg karok helyett érintésérzékeny körök vannak rajta – ezt dual trackpadnek hívják, és gombként is működik. Ravaszgombokból négy van, és a kontroller tetején is van négy fizikai gomb – igaz, ezeket szokatlan módon középen helyezték el, egy érintésérzékeny képernyő köré. A Valve szerint a saját játékvezérlőjük előnye, hogy számítógépes játékokat éppúgy lehet játszani vele, mint konzolos átiratokat.

A tervezők nem kizárólag a Steamboxhoz szánják a kontrollert. A Valve nyitott rendszerek iránti vonzódása itt is tetten érhető; Gabe Newell, a cég elnöke és társalapítója már korábban is említette, hogy függetlenedni akarnak a Windowstól, mert nem tetszik nekik, hogy a Microsoft a zárt platformok felé mozdult el a Windows 8-cal. A Steam Controllert eleve úgy tervezték, hogy hekkelhető legyen; a hivatalos honlap szerint a Valve szereti, hogy lelkes programozók extra tartalmakat fejlesztenek a játékokhoz, amiből a Steam közössége is profitálhat.

controller bindings

A Steam Controllert nemcsak a Steamboxokkal, hanem az összes steames játékkal használni lehet. A prototípus kipróbálására már most jelentkezni lehet; aki már jelezte, hogy kipróbálná a Steamboxot, nem kell még egyszer feliratkoznia. A Valve ígérete szerint a prototípusok postázásának napján elérhetővé teszik a fejlesztői rendszereket is, amit elsősorban a játékfejlesztők használhatnak.

A Valve új bejelentéseinek közös pontja, hogy sem az operációs rendszerről, sem a saját platformról, sem a Steam Controllerről nem tudni, hogy mikortól és mennyiért lehet majd megvásárolni őket.