Árpád
3 °C
12 °C

Kegyes hazugság a számítógépes gitártanár

2013.11.09. 01:01
Gyakorlás nélkül nem lehet megtanulni gitározni, de senki sem mondta, hogy a gyakorlásnak unalmasnak kell lennie. Számtalan könnyű sikert ígérő módszer után most itt egy játék, ami úgy tanít meg nekünk közepesen bonyolult slágereket, hogy közben még szórakoztató is marad. Persze azért arra ne számítson senki, hogy minimális erőfeszítés nélkül több lesz ez az egész, mint illúzió.

Középiskolás koromban próbálkoztam először a gitártanulással, főképp azért, mert láttam, hogy néznek a csajok Balázsra, aki a suli közepén állva két haverjával elnyomta a Blitzkrieg Bopot a Ramonestól. Rajongtak érte még azok is, akik amúgy eltartott kisujjal, fujjogva fogtak volna meg egy punkzenével megtöltött kazettát, mintha égetné őket a nihilbe forgatott mágnesreszelék a szalagon.

Azóta van feleségem meg két gyerekem, de gitározni még mindig nem tudok, legalábbis annyira semmiképp sem, hogy ne zárjam magamra a szobaajtót, ha gyakorolni kezdek. Pedig próbáltam mindent. Autodidakta módon, a netről levadászott tabulatúrákat bújva (néhány Nirvana-számot már felismerhetően elpengetek), aztán a Youtube-korszak hajnala óta az oktatóvideókat is megnézem néha, de hát kinek van ideje két gyerekkel azt nézni, hogy egy közepesen ellenszenves fazon mutogatja a Nothing Else Matters alapjait. Jártam gitártanárhoz is, aki valószínűleg a mai napig azt hiszi, hogy annyira megrémített a kottaolvasás elővezetésével, hogy azért nem mentem többet, és egy kicsit talán igaza is van, a kereszt meg a basszuskulcs nem az én világom.

Nem egy Guitar Hero, végre

A lényeg, hogy kipróbáltam mindent, amiről azt ígérték, hogy megtanít gitározni. Húsz év ment el erre a dologra, és még mindig nem tudok egy kicsit sem, de közben rájöttem, hogy mivel ezt az egészet amúgy is csak a magam szórakoztatására csinálom, elég az is, ha olyasmit kapok, ami a gitározás illúzióját képes megadni.

A Rocksmith nevű számítógépes játék pont valami ilyesmi. Ne szaladjon messzire az, akinek a gitár és a játék szavak a Guitar Hero és a Rock Band nevű ritmusjátékok tündöklését juttatják eszébe, ugyanis a Rocksmith más. Például azért is, mert nem egy béna műanyag kontroller gombjait kell nyomogatnunk: a játék csak és kizárólag igazi gitárral működik.

Pontosabban bármilyen gitárral, és egy, a játékhoz csomagolt, speciális kábellel, aminek az egyik fele a szokásos nagyméretű jack, a másik meg egy usb-dugó. Rákötjük a gitárt a gépre, a játék pedig érzékeli azt, hogy mit pengetünk. A mi feladatunk, hogy a képernyőn megjelenő kis téglalapoknak megfelelően lefogjuk a gitár megfelelő húrját a megfelelő érintőnél, aztán pengessünk, mindezt egymás után, pontosan és sokszor. A gép eleinte csak néhány hangot vár el tőlünk, aztán ahogy érzékeli, hogy egyre ügyesebbek vagyunk, úgy dob be újabb és újabb hangokat, és mire észrevesszük, már akkordokat fogunk le, sétálunk a pentaton skálán vagy épp kvintekkel zúzunk. 

Mint minden jól tervezett játék, a Rocksmith is a kihívások és a pozitív visszajelzések finom összhangjával biztosítja a szórakoztató végeredményt. Ráadásul ez itt egy oktatószoftver, vagyis sosem lesz olyan, hogy ha mellényúlunk, akkor elkezd fújolni a digitális közönség, és a színpadról sem zavarnak le minket gyakorlás közben. Ahogy a nehezítés is automatikus, a játék azt is észreveszi, hogy szenvedünk, és könnyít egyet a kihíváson, sőt azokat a részeket, ahol igazán falsokat fogunk, az utólagos kiértékelésnél felajánlja ismételgetésre.

Alapozás az ismeretlenben

A Rocksmith az alapoktól kezdve magyaráz el mindent. Kis oktatóvideókban és ellenőrző feladatokban mutatja meg, miből is áll össze a gitározásnak hívott dolog, az üres húrok pengetésétől kezdve a komolyabb technikákig. Ha már elég magabiztosnak érezzük magunkat, adhatunk koncertet is, ilyenkor három kiválasztott dalt kell eljátszanunk. Először a próbán, hogy bebizonyítsuk, valamilyen szinten valóban képesek vagyunk a szám hangjainak legalább egy részét eljátszani. Aztán élesben, közönség előtt, és jó teljesítménnyel, két, addig nem elérhető zenét is kiválthatunk.

A játékban több tucat dal van, a hatvanas évektől egészen a legfrissebb slágerekig minden megtalálható, bár a szabványos magyar rádióhallgatónak azért bőven van benne ismeretlen induló is. Azonban a tartalom nem áll meg az alapváltozattal együtt érkező dallistánál, már az előző részhez is bőven jöttek ki egyenként vagy csomagban megvásárolható dalok, és a gyakorlás is tud mélyebb lenni annál, hogy újra és újra nekifutunk a daloknak.

A Guitarcade nevű részben a gitárral irányítható kis minijáték-gyűjtemény várja azokat, akik csak azért nem tanulták meg a gitározás alapjait, mert végtelenül unalmasnak tartották a skálák, akkordok és hangzatbontás monoton, vég nélküli gyakorlását. A multimédiás oktatás legjava jön itt elő, űrhajós lövöldözésbe oltott akkordkikérdezés, kocsmai lövöldözésnek álcázott húrmegkülönböztető gyakorlatok, verekedős játék formájában oktatott pentaton skálák, ékszerrablásnak álcázott üveghangos szívás. Egy kezdőnek vagy egy örök újrakezdőnek mindig jól jönnek az ilyen célzott gyakorlatok, és ezeket használva hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy épp gitározni tanulunk.

A gitártanár álla sem kopik fel

Mert ne legyen félreértés, a Rocksmith 2014-et használva senkiből nem lesz se Santana, se Slash. Ha valaki meg akar tanulni gitározni, akkor legalább néhány (tucat) órát muszáj lesz vennie egy tanártól, aki megmutatja neki a helyes test- és kéztartást, aki az ujjhasználat alapjainak elmagyarázásával megment minket egy durva ínhüvelygyulladástól.

Ez a játék abban segít, hogy némi alappal megtanuljunk bizonyos számokat jól-rosszul eljátszani, de nem csap a kezünkre, ha elcsaljuk a barrét, nem mutatja meg, hogy is kell normálisan fogni a pengetőt (mármint egy videón megmutatja, de nem szól ránk, ha nem jól utánozzuk le), és úgy általában nem segít kijavítani azokat a hibákat, amik miatt nem tudunk továbblépni a következő szintre.

Viszont tényleg képes azt az illúziót kelteni, hogy tudunk gitározni. A Blitzkrieg Bopot tízszer-hússzor eljátszva egészen addig azt gondoltam, hogy tudok zenélni, amíg a menüben le nem vettem a minimumra a zenekar hangjait, vagyis a dobot, az éneket, a basszust meg a másik gitárost, amit a gép az én pengetésem alá játszott addig.

Az eredmény kiábrándító, pont ugyanannyira nem tudok zenélni, mint mielőtt megtanultam volna az akkordok helyes sorrendjét. Viszont kétségtelen fejlődést értem el a Paramore, Sting vagy épp az általam eddig ignorált Muse egy-egy dalával kapcsolatban, és gitártudási mérföldkőként éltem meg, amikor a feleségem némileg hitetlenkedve és felvont szemöldökkel, de az egyiket felismerni vélte úgy is, hogy csak az elektromos gitár erősítés nélküli cincogását hallotta.

A Youtube is tele van olyan videókkal, ahol a vásárlás előtt a gitározást csak ugató emberek egész élvezhető módon elsajátítják a játék dallistájának egy részét, de egy valami bennük is közös: csak részben a Rocksmith az, ami miatt ez sikerült nekik. A lényeg a gyakorlás. Ha valaki egy hónapig vagy fél évig rendszeresen foglalkozik valamivel, egyszer csak észreveszi majd, hogy az a bizonyos dolog jobban megy neki, mint azelőtt. A Rocksmith nagy pozitívuma, hogy élvezetessé, izgalmassá teszi az amúgy néha valóban unalmas gyakorlást, ráadásul mindezt azonnal, a dobozból kivéve, igazi rockzenével hozza, és a sikerélményhez nem kell unalmas alapgyakorlatokkal szenvedni. 

Nem olcsó, de megéri

A játék nem olcsó, ráadásul ellopni sem egyszerű. Ez utóbbit a kiadó a feltétlenül szükséges, speciális gitárkábellel oldotta meg, és pont ez hozza magával a szokatlan drágaságot is. A Rocksmith legújabb verzióját a választott platformtól függően 11 és 60 ezer forint között kapjuk meg, bár az utóbbi esetben már egy gitár is van a csomagban.

Azt, hogy mire jó még a játék mellé adott kábel, csak az tudja értékelni, aki próbálta már rákötni a gitárját a számítógépre. A pengetett hang az átlagos hangkártyák vonal- vagy mikrofonbemenetét használva ilyenkor mindig pont annyit késik, hogy az zavaró legyen, viszont a speciális kábelt az usb-portba dugva minden ilyesmi megszűnik, és rögtön hasznát lehet venni a drága pénzért megvett, esetleg évekkel korábban lewarezolt pedál-, effekt- és erősítőszimulátoroknak.

A Windows 7 alatt tesztelve előjött egy olyan, hogy Battlefield 4 a mikrofon helyett a gitárt választotta alapértelmezett hangeszköznek, de amúgy nyomát sem láttuk azoknak a hibáknak, amikre a kábel minőségére panaszkodó fórumkommentek alapján számítottunk. Ha valaki Macen próbálkozik, az az OS X-hez szerencsés esetben ingyen járó zeneprogram, a Garageband új mélységeit ismerheti meg. A szoftver a Windowsnál is jobban kezeli, ha a Rocksmith kábelén keresztül akarunk gitározni, különösebb gondolkodás nélkül felismerte, hogy mit dugtunk bele, Windows alatt azért néha kellett néhány kihúzás-visszadugás, mire összeállt a kép.

A Garageband leckéi bár nem olyan szórakoztatóak, mint lenyomni a kocsmába betörő cowboyokat, azért ha már van rá lehetőségünk, érdemes kipróbálni a dolgot, már csak azért is, mert megvalósult a régi álom: a számítógép gitározni tanít minket, és azt hazudja, hogy ezzel mindketten baromi jól járunk.