Orsolya
7 °C
17 °C

Rutinból is eldurran az agyad

2013.11.11. 15:31
A legnagyobb újítás ötéves, az előző részhez képest a fejlődés szinte alig mérhető, viszont már nem gyalázatosan rossz a ránk erőltetett egyjátékos küldetéssorozat. A multiplayer mód meg olyan, amilyennek megszoktuk: állat leejtős, agyat eldobós őrület. Nagyjából így lehet összefoglalni a Battlefield 4-et. A reklám után az is kiderül, hogy jutottunk erre a végeredményre.

Számítógépes játékból sokfajta van, például olyan is, amit kifejezetten arra találtak ki, hogy az emberek interneten keresztül henteljék egymást halomra a lehető legizgalmasabb módszerekkel. Ennek a fajnak kiváló képviselője a november elején a négyes sorszámú résszel új fejezetet nyitó Battlefield-sorozat. Egy baj van csak: a fejlesztők az istennek se tudják magára hagyni a 2008-ban megjelent Bad Company alcímű részt, és kitalálni valami újat.

A Bad Companyben anno sikerült az, ami lövöldözős játékban mostanában ritkaságszámba megy: a történet nem volt bugyuta, nem filmes nyúlásokból állt, és a szereplőknek jó poénokra is futotta. A játék kiadója és fejlesztője, úgy tűnik, hisz abban, hogy ez nem a véletlen műve volt, és akármennyire nincs rá szükség (az első két Battlefieldben még nem volt ilyen), ragaszkodik ahhoz, hogy számtalan, sokkal jobban is felhasználható fejlesztési emberórát pazaroljanak az egyjátékos küldetésekre. Ebből aztán az lesz, hogy a játékos úgy a főszereplője a gép irányította társakkal vállvetve, a gép irányította ellenfelek ellen folytatott harcnak, hogy közben nem beszél (legfeljebb nyög vagy liheg) vagy hoz döntést, és úgy általában is csak sodródik az árral.

Némó őrmester Harry Potter köpenyében

A Battlefield 4-ben annyira jelentéktelenek vagyunk – annak ellenére, hogy elméletileg mi lennénk a Tombstone nevű szakasz vezetője –, hogy a szereplők, akik beszélnek a csapathoz, konkrétan ránk sem néznek. Ennek fokozása, amikor a társaink konkrétan kitolnak minket a képből azért, hogy az előre leprogramozott helyükre állhassanak a dialógushoz. Baromi rossz érzés, amikor készakarva semmibe vesznek egy játékban, én egy idő után a hozzám intézett kérdésekre akaratlanul is bólogatni kezdtem az egérrel, hátha reagálnak rám a többiek (nem tették). Felfoghatatlan, miért nem adnak hangot a szereplőnek, és néhány választható feleletbe sem halna bele senki, ha már ennyi pénzt és időt fecsérelnek a sztori összerakására.

Ennél eggyel idegesítőbb, hogy bár a játék (és a társaink is) folyamatosan arra ösztökél minket, hogy adjunk parancsot az embereinknek, ennek jóformán semmi hatása nincs. A Q gomb megnyomásával a gép kijelöl néhányat az épp előttünk álló ellenséges katonák közül, és bajtársaink veszettül tüzelni kezdenek feléjük, de ez csak annyit segít, hogy nem mindenkit nekünk kell lelőni, csak tízből átlag hetet. A tankok, helikopterek és csónakok elpusztítása megmarad nekünk, pedig én már nagyon szeretnék egy olyan katonás játékot, ahol végre nem áll meg az egész hadmozdulat addig, amíg én a kezembe nem veszem a páncélöklöt.

Az egyjátékos kaland 6-8 óra alatt végigjátszható története nem nélkülözi az ultragáz jeleneteket és a kiszámítható fordulatokat, viszont elvitathatatlan, hogy még közepes grafikai beállítások mellett is lélegzetelállító, amit kapunk. Eleve minden baromi jól néz ki, a szokásoknak megfelelően megint a Battlefield az, ami megmutatja, mit tud mostanában a számítógépes grafika. Vannak jelenetek, amik a maguk abszurd módján még szórakoztatóak is, például amikor kettészakad az ember alatt egy anyahajó, az olyan, amit az ember másnap elmesél a haveroknak. Az egész küldetéssorozat az öt évvel ezelőtt bemutatott, azóta pedig védjeggyé vált rombolható környezet, illetve a Frostbite nevű játékmotor technikai demója, afféle előzetes felkészítés arra, mi vár ránk az online játékmódban.

Az interneten bármi megtörténhet

Az ugyanis annak ellenére is döbbenetesen addiktív és szórakoztató, hogy tulajdonképpen semmit sem változott az előző, két évvel ezelőtt kiadott, hármas sorszámú részhez képest. Sőt, pillanatnyilag kicsit rosszabb is annál, ugyanis rengeteg a kisebb-nagyobb programhiba: az eltűnő-visszaugró pályaelemekkel, illetve az ezekbe beszoruló játékosokkal még megbékél az ember, de az baromi idegesítő, mikor a hálózati kapcsolat rossz kezelése miatt csak nekünk tűnik úgy, hogy eltalálunk valakit, valójában a csúszás miatt méterekkel mögé lövünk. Hogy aztán ő megforduljon, és egyetlen lövéssel leterítsen minket.

Ez azonban eltörpül amellett, amit 64, géppuskákkal, aknavetőkkel, tankokkal, deszantcsónakokkal és sugárhajtású repülőgépekkel egymásnak eresztett játékos jelent: a totális harctéri őrület, amit megszállottan vigyorogva vagy vöröslő fejjel üvöltve, de csak imádni lehet. Rengeteg kiváló tervezésű pálya van, és ez nem merül ki az olyanokban, mint a hegyi börtön, ahol két szűk, a robbanásoktól és a füsttől átláthatatlan átjáróba beszorítva megy az öldöklés. Vannak hatalmas, gyalog már-már bejárhatatlan méretű térképek is, ahol a megfelelő falakat és tartóoszlopokat kilőve házakat dönthetünk romba, és hotelkomplexumokat meg gátakat, illetve ha épp Sanghaj ostrománál járunk, egy egész felhőkarcolót is.

Ehhez jön még a továbbra is jól súlyozott jutalomrendszer. Minél többet és minél jobban játszunk, annál több pontot kapunk. Pontot ér az ellenfél katonájának vagy járművének kiiktatása, a társak segítése lőszerrel vagy kötszercsomaggal, az aktuális pálya vagy játékmód feladatainak teljesítése, de akár a látott ellenfelek megjelölése is. A pontok alapján szinteket lépünk, sorra kapjuk a fegyvereket, kiegészítőket, távcsöveket, csőszájféket, lángrejtőt, amiről a legtöbbünknek persze fogalma sincs, mi az, de ahogy ezekről, úgy az ablatív páncélzatról is elég annyi, hogy jó, ha van.

Az egész persze akkor ér valamit, ha egy jó csapattal, szerencsés esetben a haverjainkkal játszunk. A Battlefield 4 nagyságrendekkel jobb élményt nyújt egy jó, a feladatát ismerő és végrehajtó csapat tagjaként. Az is sokat számít, hogy mennyire ismerjük ki magunkat a repülők, helikopterek, hajók, tankok, PSZH-k, homokfutók és quadok között, de hogy ne a csatatéren szembesüljünk azzal, hogy nem tudunk repülőgépet vezetni, a fejlesztőknek végre eszébe jutott, hogy tesztpályát tegyenek a játékba. Itt aztán mindenki begyakorolhatja az A-10-es varacskos disznó vagy az F-35-ös gyilkos irányításának apróságait, illetve kipróbálhatja a tankok, rakétaelhárítók és csónakok vezetését is, nem kell a trópusi viharban bénázni, mert olyankor inkább arra figyel az ember, hogy ne üsse el a partra sodródó cirkáló.

Van aztán még parancsnoki mód, ahol nem a csatatéren futkározó bakaként szolgálunk, hanem a térképet fölülről, terepasztalként bámuló támogatótisztként. Itt főleg az a dolgunk, hogy parancsokat adjunk, de mivel a társaink ezeket csak ritkán követik, marad a segítségnyújtás. Drónokkal fedhetjük fel az ellenség pozícióját, lőszeresládát dobhatunk le (optimális esetben a saját csapatainknak), és ha minden jól megy, még cirkálórakétát is indíthatunk. Ez sajnos nem olyan hatékony, mint a Sivatagi Viharról szóló CNN-es közvetítésekben, érdemes előre tervezni: a rakéta buta, ott csapódik be, ahová eredetileg szántuk, akkor is, ha a megcélzott tank vagy osztag már rég odébbállt. Viszont ha minden a terv szerint megy, akár két járművet és hat embert is kiüthetünk, pontok ezreit bezsebelve ezzel.

Battlefield 4 – CoD: Ghosts 1-0

A Battlefield aktuális részét a játékosok általában a Call of Duty aktuális részével hasonlítják össze, így teszünk mi is. Idén mindkét játék a környezet lerombolásával, epikusnak szánt történettel és reciklált, ráncfelvarrt többjátékos móddal készült, és annak ellenére is a Battlefield nyer, hogy egy ezressel drágább vetélytársánál. A grafika jobban tűri a gyengébb gépeket, az egyjátékos mód apróságok miatt ugyan, de veri a CoD időnként komédiába hajló sztorimódját, a netes játékmód pedig úgy is elkapja az embert, hogy kisebb-nagyobb részei 2008 óta visszatérő elemek.

A Battlefield 4-ben is van bőven javítanivaló, kis rosszindulattal akár félkész játéknak is mondhatnánk a rendszeres lefagyások, grafikai és játékmeneti hibák miatt, de a fejlesztők a korábbi részekben is pár hónap alatt helyrekalapálták az ilyen problémákat. A legjobb tanácsunk az, hogy várjon vele két hónapot, és addig is játsszon a közel tökéletes élményt nyújtó harmadik résszel, ahol most az új részbe átvándorló játékosok miatt üresen kongó szerverek miatt lehet leginkább idegeskedni.