Előd
7 °C
16 °C

Ezt az iráni drónt nem cellux fogja össze

MTI/Index
2013.11.19. 13:26

Irán hétfőn bemutatta az eddigi legnagyobbnak nevezett saját gyártmányú pilóta nélküli repülőgépét, amely akár harminc órán keresztül is képes a levegőben maradni, és láthatóan nem ragasztószalag tartja össze

Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter elmondta, hogy a felderítő és harci célokra egyaránt alkalmas, Fotrosz típusú távirányítású repülőgép hatósugara kétezer kilométer. A perzsa állam által kifejlesztett eddigi legkorszerűbb drón, a Sahíd-129 hatósugara szintén kétezer kilométer, de az csak huszonnégy órán keresztül volt képes egyhuzamban a levegőben maradni. Ha az ismert drónokhoz hasonlítjuk, akkor az iráni Fotrosz nevű gép valahol az Egyesült Államok hadseregének két eszköze, a Predator és a Reaper közé helyezhető. A Predator hasonló magasságban és annyi ideig képes repülni, de kisebb a hatótávolsága, míg a Reaper magasabbra repül, majdnem akkora a hatótávolsága, és ugyanannyi ideig tud a levegőben maradni. 

A pilóta nélküli repülőgép fel van szerelve levegő-föld rakétákkal, így alkalmazható felderítő és harci műveletek végrehajtására is. A gépet a védelmi minisztérium felügyelete alá tartozó iráni repülőgépgyártó vállalat tudósai fejlesztették ki és gyártották le. A drónok gyártásában Irán mára önellátóvá vált, és Dehgán szerint a repülőgép sikeres tesztelése azt mutatja, hogy az ellenségek szankciói nem állhatnak az iráni hadiipar fejlődésének útjába.

Irán a nyolcvanas évek vége óta gyárt felderítésre használt robotrepülőgépeket, és 1992 óta harckocsikat, páncélozott szállítóeszközöket, rakétákat, tengeralattjárókat, torpedókat és vadászgépeket is. Korábban számos iráni haditechnikai eszköz bemutatója balul sült el, legalábbis a nyugati médiában: legutóbb egy celluxszal összefogott drónról láttunk videót, megjelentek nyilvánvalóan Photoshopban készült járművek is, és olyan lopakodó drónt is bemutattak, ami valójában nem is lopakodó