Nándor
6 °C
22 °C

Helyettünk is lát a viharkamera

2013.11.28. 10:49

Ködös időben sokkal kockázatosabb vezetni, de egy új kamerával ez a probléma is megoldható. Az eszközt az MIT kutatócsoportja tervezte, és ítéletidőben is tájékozódni lehet vele az utakon. 

Az 500 dolláros fejlesztési költségű kamera a fényvisszaverődés elvét kihasználva működik. A készülék megméri, hogy a fény milyen gyorsan verődik vissza a kamerába, és ennek alapján határozza meg az előttünk lévő objektumok távolságát – valahogy úgy, mint ahogy a denevér tájékozódik a visszaverődő hangok alapján.

A rendszer különbséget tesz az átlátszatlan és átlátszó felületek között is, így elkülönítheti az üveget és az esőt a vezetés közben veszélyt jelentő tárgyaktól. Minden anyag máshogy veri vissza a fényt, de az igen érzékeny nanokamera ezek között is különbséget tesz; így nem fenyeget az a veszély, hogy belerohanunk valakibe egy hóviharban, csak mert a kamera nem tudta megkülönböztetni az előttünk haladó lökhárítóját a hópelyhektől.

A technológia ráadásul nemcsak a szórt és a közvetlen fényforrást különbözteti meg, hanem a fényelhajlást is fölismeri, így orvosi berendezésekben éppúgy alkalmazható, mint a forgalomban.