Hortenzia, Gergő
3 °C
7 °C

Satya rázhatja gatyába a Microsoftot

2014.02.05. 21:42
Hatalmas változást hozott a Microsoft életében, hogy Steve Ballmer nyugdíjba vonult, Bill Gates lemondott elnöki posztjáról, és az évről évre több tízmilliárd dollár nyereséget termelő vállalat irányítását egy veterán alkalmazott, Satya Nadella vette át. A tét óriási, mert hiába dől a pénz, a cég egyre kevésbé meghatározó szereplő az informatikai iparágban. A Microsoft sokkal többet költ kutatásra, mint a Google, mégis a rivális dobja piacra a leghajmeresztőbb újításokat.

Mintaférj, mintadolgozó, mintatanuló

Mielőtt részleteznénk a Microsoft vezetőjére váró feladatokat, bemutatjuk a szakmai körökön kívül jószerivel teljesen ismeretlen Satya Nadellát. India negyedik legnagyobb városában, az informatikai fellegvárként elhíresült Haidarábádban született 1967-ben, szülőhazájában járt iskolába, az általánostól egészen az egyetemig. A Manipal Egyetemen még elektromérnöknek tanult, az üzleti mesterképzést azonban már az Egyesült Államokban végezte el. Hétköznap a Microsoftnál dolgozott, hétvégenként pedig átugrott a Chicagói Egyetemre.

Az élethosszig tartó tanulás elkötelezett híve, és nem csak a műszaki dolgok érdeklik. „Ha van 15 szabad percem, belehallgatok egy idegkutatásról szóló online kurzusba, vagy valami hasonlóba” – mondta egyszer egy interjúban Nadella. Úgy véli, az iskolai krikettcsapat tagjaként tanulta a legtöbbet a csoportmunkáról és a vezetésről, és azóta is rajong ezért a sportért. Ma már leginkább versek olvasásával szeret kikapcsolódni, és nagy geek lehet, mert ebben is megtalálta az kapcsolatot az informatikához. Szerinte a költészet nagyon hasonlít a kódolásra, mert olyan dolgokat foglalnak össze néhány sorban (vagyis tömörítenek), amikről hosszú mondatokat is lehetne írni.

Nadella egyébként hűséges típus: iskolai szerelmét vette feleségül, 22 éve házasok és három gyermekük van. Ugyanennyi ideje van a Microsoftnál, ahol különböző pozíciókban dolgozott. A Bing vezetőjeként szerepe volt a kereső fellendítésében, és neki köszönhető, hogy a Microsoft megvetette a lábát a felhőalapú szolgáltatások piacán, ahol már fej-fej mellett halad az Amazonnal. Eredményeit nagyra tartják a cégnél, és munkáját eddig is jól fizették, bónuszokkal együtt tavaly 1,7 milliárd forintnyi összeget vitt haza.

Őrült gyilkos kell a Microsoftnak

Meglepő lehet azt hallani egy cégről, amelynek 80 milliárd dolláros készpénztartaléka és évente több tízmilliárdos nyeresége van, hogy óriási bajban van, pedig a szakértők szerint ez a helyzet. Pont ez az őrült nagy gazdagság okozza a gondokat, mert a befektetők és a menedzserek is elkényelmesedtek, hiszen a régi termékek is hozták a profitot.

A Microsoft nem a lakossági piacon keresi a legtöbb pénzt, hanem a vállalati szegmensben, és gyakorlatilag nincs ma olyan vállalat a világon, amely mindkét területen piacvezető lenne. Sokan azt várják Nadellától, hogy véres kezű gyilkosként levágja a cégről a fölösleges részlegeket, amelyek miatt nem tudnak a lényeges dolgokra koncentrálni. Egyesek szerint a Bing, az Xbox és a Windows Phone fejlesztését is át kellene passzolni másnak, hiszen az Office, a szerverek, és az Azure felhőplatform hozza majd a pénzt. Mások pont azt látnák jónak, ha az új vezető leölné a most rengeteg pénzt termelő szent teheneket, vagy legalábbis aktívabban keresne új bevételi forrásokat, és kikényszerítené, hogy az ötletekből termékek szülessenek.

Ez ugyanis elég rosszul ment Ballmer vezetése alatt. A Microsoft évente tízmilliárd dollárt költ kutatás-fejlesztésre – többet mint a Google, mégsem ő hozza ki a legmenőbb újdonságokat. Jó példa erre a vércukormérő kontaktlencse, aminek a kutatását még a Microsoft támogatta. A projekten dolgozó tudós végül a Google-nél kötött ki, mert odavonzotta a Glass okosszemüveg fejlesztése, és minden eszközt megkapott ahhoz is, hogy az elgondolásból termék legyen.

De említhetnénk azt is, hogy a Microsoft már 1997-ben érintőkijelzős és gyorsulásmérős telefonokkal kísérletezett, mégis az Apple indította el az okostelefonok forradalmát. A cégalapító Bill Gates évtizedek óta intelligens házban lakik, de a Google a Nest felvásárlásával közelebb áll ahhoz, hogy az automatizált otthont szélesebb tömegek számára elérhetővé tegye. A Microsoft már évekkel ezelőtt lepaktált a Forddal, hogy majd együtt fejlesztenek okosautót, de a Google-nek már nyolcszor több partnere van az autóiparban. Ráadásul a mérnökök nyilvánvalóan egy olyan cégnél akarnak dolgozni, ahol önmagát vezető autót és négylábú autonóm robotokat buherálnak, és nem ott, ahol a Windows optikai tuningolása a legnagyobb kihívás.  

Nadellának meg kell értetnie a befektetőkkel, hogy kockázatvállalás nélkül sohasem lesznek képesek növekedő pályára állni. A Microsoftnak olyan újdonságra van szüksége, ami az okosszemüvegnél és robothadseregnél is menőbb.