István, Vajk
17 °C
22 °C

Idén is lesz Beesmarter

2014.02.12. 14:53

Másodszorra rendezik meg a mobil programozó és alkalmazástervező csapatversenyt, a Beesmartert, ahol hordozható eszközökre optimalizáltan kell feladatokat megoldani.

A versenyen a jelentkezők csapatokban indulnak, a döntőben dizájnerekkel kell együtt dolgozniuk. Így nemcsak a csapaton belüli együttműködési képesség, hanem a más szakterülethez tartozókkal való együttműködés is fontos.

A tavalyi versenyen fejlesztettek jegyvásárlási rendszert, szívritmussal szabályozott zenelejátszót, és virtuális kidobós játékot – mindezt 24 óra alatt. A versenyben projektterv szerint kellett haladni, tartva a határidőket. A versenyzőknek a dizájnerek is szolgáltattak anyagokat, így a verseny igen összetetté vált.

A Beesmarterre háromfős csapatokat várnak. A jelentkezők lehetnek középiskolások, egyetemisták vagy profik is. A feladatokat a két legelterjedtebb mobilos platformon, IOS-en és Androidon lehet beadni. Jelentkezni február 19-ig lehet, a selejtezőket február 21-23-a között tartják. A döntő március 8-9-én lesz; ide a legjobb húsz programozó és hat legjobb dizájnercsapat juthat be.