Megszűnik a Facebook-email

2014.02.27. 09:27

A Facebook több mint három évvel bevezetése után megszünteti saját emailszolgáltatását, mert azt gyakorlatilag senki nem használta. Ha nem lenne ismerős: minden regisztrált felhasználó kapott egy [felhasználónév]@facebook.com felépítésű címet (amit azért aktiválni kellett), az ide küldött levelek pedig a közösségi oldal belső üzenetküldőjében landoltak.

A közösségi oldal szerint azért is szűnik meg a cím márciustól, mert így jobban tudnak koncentrálni az üzenetküldés mobilos élményére. A @facebook.com-os címre érkező leveleket mostantól az oldalon megadott elsődleges emailre továbbítják majd, de ez az opció kikapcsolható. 

A facebookos emailcímeket sosem kezdték el tömegesen használni az internetezők, és sokan mérgesek lettek, amikor 2012 közepén a Facebook megpróbálta alapértelmezettre állítani azokat. Ennek maradványa, hogy a legtöbb ember profiloldalán látszik a sosem használt cím.

A szolgáltatás 2010. novemberi bevezetésekor Zuckerberg azt nyilatkozta, hogy az üzenetküldő rendszert 1,2 milliárd felhasználó használja, erre építik rá saját emailjüket, mely nem akar versenyezni a Yahooval, a Google-lel és a Microsofttal, inkább kiegészítené azok szolgáltatását. A Facebook-alapító azt várta, hogy az időben eltérő emailek helyett valós idejű kommunikációra váltunk, de egyelőre úgy tűnik, az emailt sosem fogjuk lecserélni, hiába régi megoldás. 

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM