Vendel
6 °C
21 °C

Fizetett orosz trollok gyalázzák Obamát

2014.06.04. 15:54

Egy orosz online marketingügynökség állítólag trollkampányt indított az Egyesült Államok ellen. Ennek célja, hogy a Kremlt támogató kommenteket írjanak amerikai fórumokra.

A témával foglalkozó anyagok első részét még hétfőn publikálta az Anonymous csoport. A dokumentumokat az Internet Research Agency (egy Putyinhoz szorosan kötődő szentpétervári cég) egyik alkalmazottja írta. Eszerint dollármilliókban mérhető összeget költenének egy fizetett online trollhadseregre, akiknek az lenne a dolguk, hogy Putyin-párti kommentekkel árasszák el többek között a New York Times, a Washington Post és a Buzzfeed fórumait.

A május 21-i jelentés szerint az Internet Research Agency kereskedelmi igazgatója, Szvetlana Bojko a trollprojekt próbafázisáról beszélgetett; az április 10-én kezdődő művelet első fázisára 75 ezer dollárt (16,8 millió forint) szántak.

A jelentés szerint a trollok eközben

  • több mint 2500 kommentet írtak 30 különböző híroldalra;
  • 1220 Twitter-bejegyzést írtak 12 különböző profil alól;
  • 85 bejegyzést tettek ki a Facebookra;
  • legalább 175-ször írtak egyelőre ismeretlen fórumokra;
  • készítettek öt bizarr, a Youtube-ra feltöltött videót.

Utóbbiakra érdemes külön is kitérni: ebből itt például megtudhatjuk, hogy az ukrán válság valójában az amerikaiak hibája.

Az új dokumentumokban a kampány tesztfázisának eredményeit elemzik.

A teszt eredményei alapján elmondhatjuk, hogy az átgondolt, érvelő kommentek, amik konkrét példákat és statisztikákat hoznak fel, észrevétlenek maradnak, míg a személyeskedő, agresszív kommentekre több reakció érkezik.

– áll a jelentésben. Erre mondjuk nem volt érdemes 75 ezer dollárt költeni, hiszen ezt bárki megmondja, aki három alkalomnál többször fórumozott életében.

Tudod, nálunk ritkák a négerek

Bojko szerint a trollok a New York Times, a Washington Post és az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó World Net Daily kommentszekciójában voltak a legsikeresebbek. Arra biztatta a trollokat, hogy koncentráljanak ezekre az oldalakra, illetve találjanak ki egy stratégiát a legnépszerűbb tartalomgyűjtő oldalakra, a Huffington Postra és a Buzzfeedre is.

A dokumentumok szerint a trollok keményen dolgoztak, hogy Amerika ellen fordítsák a közhangulatot; 40 különböző témában védték az orosz álláspontot. Obamát sem kímélték: a Twitteren az #obama címke használatával olyan kulcsszavakat népszerűsítettek, mint a "fuck obama", vagy az "ass obama". A legnépszerűbb felhasználói fiók, az @I_am_ass (nyers fordításban: @egy_segg_vagyok) 3363 követőt szerzett.

A trollok mindent megtettek, hogy ne nézhessék őket bérkommentelőnek. Egyesek amerikainak tettették magukat, annak ellenére, hogy ordító nyelvtani hibákat vétettek, és orosz kifejezéseket is beleszőttek a kommentjeikbe.