Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Szakított a YouTube alapító párosa

2014.06.07. 09:52

15 év közös munka után elválnak az útjai Chad Hurleynek és Steve Chennek, a YouTube alapító párosának, akik a kétezres évek első nagy internetes sikertörténetét írták a videómegosztóval, és alapvetően rajzolták át az internet képét.

A duó 15 éve kezdett együtt dolgozni még a PayPal kötelékében, a YouTube-ot 2005-ben rakták össze, mert idegesítette őket, hogy egy közös buliról készült videót csak nagyon nehézkesen tudtak megosztani a neten az ismerőseikkel. A YouTube hamarosan óriási siker lett, a Google csillagászati összegért, 1,65 milliárd dollárért vette meg egy év múlva, és üzemelteti nagy sikerrel azóta is. A YouTube ma az internet harmadik legnagyobb látogatottságú oldala.

Hurley azóta a YouTube mellett a Mixbit nevű startupjának az útját egyengeti, ami mobilos videókban próbálja megismételni a YouTube sikertörténetét; az alapötlet az, hogy a közösség szabad kezet kap egymás videóinak szerkesztéséhez, remixeléséhez. Mostantól teljes erőbedobással erre a vállalkozásra koncentrál majd. Chen szintén elhagyja a YouTube-ot, és a Google Ventures tőkebefektető osztálynál dolgozik majd, ahol olyan, reményteli új ötletekre és induló cégekre vadászik majd, mint ők voltak tíz éve.