Lukács
7 °C
22 °C

Világraszóló sikert ért el a magyar zsiráf

2014.08.01. 21:09

„Oké, azt hiszem, most már megérte” – mondja elgondolkodva a steak maradványai fölött Jandzsó Zsolt, a Tep egyik programozója. Seattle első számú turistalátványossága, a Space Needle torony kilátójának éttermében ülünk, a Microsoft Imagine Cup innovációs verseny különdíjasainak tiszteletére rendezett vacsorán. A „megérte” nem csak a kajának és a kilátásnak szól, hanem annak a 20 ezer eurós csekknek, amit most vett át a csapat az AppCampus különdíj mellé. „Tavaly március óta dolgozunk a Tep-en, ez nekem napi 4-5 óra munka a rendes állásom és az egyetem mellé. Ez a csekk az első alkalom, hogy bármelyikünk pénzt lát a dologból”, fejti ki bővebben, mi is érte meg.

Elisszátok? – kérdezem. Á, legfeljebb a felét – vágja rá vigyorogva a másik programozó, egyben az app ötletgazdája, Bundicsevity Norbert. A pénz valójában a fejlesztés meggyorsítására megy, főleg az Android- és iOS-verzióra, hűti le a kedélyeket a csapat vezetője, Boros Ákos, pedig akkor még nem is tudja, hogy másnap délelőtt újabb díj, és még 10 ezer dollár vár rájuk. Az azért valahol ironikus, hogy a Microsoft versenyén nyert pénzt a konkurens platformokra költik – de jól jelzi, hogy a cég nem telepedik rá annyira a versenyre, mint ahogy megtehetné.

Másnap, a hivatalos díjkiosztó ceremónián találkozunk újra a srácokkal. Kicsit izgulnak, nem sokat aludtak, és egy zsúfolásig megtelt, 5000 fős konferenciateremben kell kiállniuk a színpadra. A versenyt a Microsoft ügyesen összeszervezte a saját belsős fejlesztőinek szóló TechReady konferenciával, a széksorokat programozók töltik meg. Bevonulózenének egy élő tűzoltózenekar játssza a Smells like teen spiritet – Seattle-ben vagyunk, mi mást játszanának, mint Nirvanát? -, a hangulat óriási. Az Imagine Cup egyetemisták számára indított startupverseny, a Microsoft pedig a világ legismertebb egyetemista startupja - mondja a színpadon a Microsoft-nagyvezér, Satya Nadella, a cég alapítására, Bill Gates és Paul Allen sztorijára célozva. Igaz, hogy ők mindketten abbahagyták az egyetemet a cégalapítás miatt, de ennyi csúsztatás belefér.

Az idei versenyt három kategóriában hirdették meg, az első három helyezett 5-10-50 ezer dollárt kap. Elsőként a World Citizenship kategóriában hirdetnek eredményt, itt a fejlődő országokat, hátrányos helyzetű embereket segítő projektek indultak. Az első díjat egy ausztrál fejlesztésű app kapta, ami a szemről készült fénykép elemzése alapján diagnosztizál anémiát, vagyis vérszegénységet. A módszer gyors, aránylag pontos, és nem igényel semmilyen orvosi képzettséget. Mivel a vérszegénység a terhesség közbeni komplikációk és vetélések egyik fő oka, az app konkrétan életeket menthet a korai diagnózissal. A dobogóra a az ír csapat mozgássérülteknek szóló turista-információs alkalmazása, és a tajvaniak stroke utáni rehabilitációt segítő szenzoros rendszere jutott.

A játékok kategóriájában egy igazi élő legenda, a Tetris kitalálója, Alexej Pajitnov adta át a díjakat, legnagyobb örömére az elsőt honfitársainak, a Brainy Studio nevű orosz csapatnak. Játékuk, a TurnOn főszereplője egy elektromos szikra, aminek egy elsötétült városba kell visszavinni az áramot. A másik két díjazott az egyiptomi Puppy in Bubble (egy buborékban lebegő kutyát kell átsegíteni a pályákon, fizikai modellezésre épülő fejtörőkön át), és a koreai Under Bed (szintén fizikára alapul, az ágy alatti, porral borított világban kell boldogulni, legjobb barátunk a statikus elektromosság).

Végül eljött a magyar érdekeltségű kategória, az innováció eredményhirdetése, ahol az újságírókkal beszélgetve úgy tűnt, mindenki a magyarokat, a ciprusiakat és az olaszokat várja az élre (itt írtunk az indulókról bővebben). A harmadik helyre végül a bahraini lányok körömlakkmixelő gépe jött be – az általános vélekedés szerint nem feltétlenül azért, mert olyan innovatív volt, inkább példát akartak mutatni velük a világnak, hogy ha arab országban élő lányokból lehet ilyen szinten elismert programozó és mérnök, akkor bárkiből lehet, csak ötletek és kitartás kérdése. A magyar Tep második helyét nagy ováció fogadta, az első helyet pedig az új-zélandi Estimeet app vitte el, ami a találkozókról folyton elkéső emberek rémálma lesz.

Végül a három győztes közül is kiválasztották a bajnokot, aki az Imagine Cup kupáját hazaviheti, ez pedig az Eyeanemia lett, teljesen megérdemelten. Az ázsiai származású ausztrál fejlesztők kétszer is óriási vastapsot kaptak, először amikor félig viccesen bevallották, hogy az egészet azért találták ki, hogy végre legyen valami értelme a szelfik fotózásának, másodszor pedig amikor a lehetséges kereskedelmi felhasználásról kérdezték őket, hogy próbáltak-e egészségbiztosítókkal kooperálni. A válasz: „Őszintén szólva nincs nagy tapasztalatom az egészségbiztosítókkal. Ausztráliából jövök, nálunk van rendes, alanyi jogon járó egészségügy.”