Bertalan
14 °C
27 °C

Székelyné Nádas Gyula lett a Microsoft vezérigazgatója

2014.10.10. 09:18
bingtweet

Van nálam most egy Nokia Lumia 930. Lesz majd róla nagyobb teszt is, de ma, a szokásos ébredés utáni twitterböngészés közben feltűnt valami érdekes. Azt mondta a telefon, hogy a Microsoft vezérigazgatója, Rénes Nádas mondott valami érdekeset.

Most kivételesen hagyjuk, hogy mit is mondott, mert nem azon lepődtem meg, hogy az IT-világ egyik legbefolyásosabb embere, aki történetesen férfi, szemrebbenés nélkül ki bírja mondani azt a felháborító ostobaságot, hogy a techcégeknél dolgozó nők ne kérjenek fizetésemelést csak azért, mert feleannyit keresnek, mint a férfiak, hanem bízzanak abban türelemmel, hogy a rendszer majd felismeri ezt az igazságtalanságot, és magától javít a dolgon. Szóval nem ez a meglepő.

Hanem az, hogy a Microsoft fordítóautomatája nem ismerte fel a Microsoft vezérigazgatójának nevét, és lefordította magyarra, így lett Satya Nadellából

Rénes Nádas.

Gyorsan leteszteltem a dolgot: a Google fordítója tudja, hogy itt egy emberről, és nem valami furcsa kajáról vagy állatról van szó (mondjon bármekkora baromságokat is a női egyenjogúság témakörében), és nem próbálja magyarítani a nevet. Ezzel szemben a Bing fordítója zseniális találmány, ha egyszer unatkoznak, próbálják ki.

A Satya Nadellával például tök jól el lehet játszani. A Rémes Nádas ugyanis a twitteres fordításban jelent csak meg, ha felmegyünk a weboldalra, és beírjuk a nevet, kiderül, hogy Satya Nadella magyarul annyit tesz,

Németh Glória.
Képernyőfotó 2014-10-10 - 7.50.03.png

De ez még nem a vége, mert ha elírjuk a nevet, és a végéről lefelejtünk egy a-t, tehát arra vagyunk kíváncsiak, hogy van magyarul az, hogy Satya Nadell, kiderül,

hogy a Microsoft vezérigazgatóját akár Székelyné Nádas Gyulának is hívhatnák.
Képernyőfotó 2014-10-10 - 7.50.17.png

Ha végigpróbáljuk, hogy mit szól a Microsoft fordítója a cég korábbi vezérigazgatóihoz, akkor kiderül, hogy Bill Gates és Steve Ballmer nevét a fejlesztők sikerrel drótozták be úgy a rendszerbe, hogy az ne adjon ki baromságot a világ egyetlen másik nyelvén sem.

Persze nem kizárható, hogy vicces kedvű magyarok adtak le direkt rossz fordítást, de hát minden cég saját felelőssége, mennyire védi meg a saját alkalmazásaiban a saját vezetőjét. Amúgy ha Satya Nadellát magyarról fordítanánk angolra, azt kapjuk, hogy Bryce from Nadella, és ha ezt visszafordíttatjuk a Binggel, akkor kijön a végképp érthetetlen „Bryce NADELLA” karaktersor.