Árpád
3 °C
12 °C

Csak egy gombnyomás megölni Kevin Spaceyt

2014.11.05. 22:50
Ha az időjárásra nem is lehet már számítani, azért a videojáték-fejlesztőkre és kiadókra nagyon is: ha a hőmérsékletből nem is nyilvánvaló, azért onnan lehet tudni, hogy november van, hogy megjelent a legújabb Call of Duty.

Amikor szinte napra pontosan hét évvel ezelőtt kijött a Call of Duty című, háborús videojáték-sorozat Modern Warfare, vagyis modern hadviselés alcímű része, a készítők talán nem is gondolták, milyen nehéz lesz a dolguk akkor, ha a modern szót ellövik az aktuális fejlettségi szintre. Hiszen mi legyen a neve akkor annak, ami majd a közeljövőben lesz? Na, most már ezt is tudjuk: a most megjelent epizódban a fejlett harci eszközöket kell használnunk.

Mármint csak azután, hogy tanúi lehetünk a videojátékok legújabb mélységének: nyomd meg a gombot, hogy leródd a kegyeleted, jelenik meg a képernyőn a játék utasítása a bajtársunk temetésén, és itt azért álljunk meg picit. Emlékezzünk csak vissza arra, amikor azon háborgott a világ, hogy egy játékban egy terrorista bőrébe bújva részt vehetünk egy akcióban, ahol a társaink (a mi közreműködésünkkel, vagy anélkül) halomra lövik a reptéren várakozó civileket. Az sem feltétlenül az az irány, amibe érdemes elvinni a játékokat, de kétségtelenül több értelme van, mint annak, hogy egy sír mellett állva, gombnyomásra hajtunk fejet. Az egyetlen szerencse, hogy ezzel le is tudjuk a mélypontot, az idei CoD legbénább, legnevetségesebb jelenetén túl is esünk rögtön a legelején.

1HCwKHE

Modern novemberi népszokás

Ezután már csak a szokásos CoD-élmény jön, ami alapjában véve annyira tök ugyanolyan, mint tavaly, tavalyelőtt vagy 2007 óta bármikor. Ha nem haragszanak, az újrahasznosítás és a fenntarthatóság jegyében át is másolom ide a tavalyi cikkből, hogy miről szól a Call of Duty.

A Call of Duty az a lövöldözős játék, ahol a készítők a művészi hatások helyett általában a pergő csatákra összpontosítanak. Minél több fegyver, minél egzotikusabb és lehetetlenebb helyszínek, minél változatosabb csaták, minden pörgősen. Ott van három katona, pa-pa-pa, még ketten a fedezék mögött, pa-pa, állj be a gépágyúhoz és apríts, akit csak látsz, pa-pa-pa-pa. Ha vége a pályának, jöhet a következő, hasonló koreográfia szerint, aztán puff, már vége is az egésznek, és ha épp jó évet fogunk ki, úgy állunk fel, hogy na, ez fasza volt.

Idén amúgy pont kijött a lépés, az egyjátékos rész kifejezetten jól össze van rakva, mármint a történetet és az akciót nézve, és van pár olyan újítás, ami tényleg hozzátesz az élményhez. A sztori az évszázad közepén játszódik, Észak-Koreában kezdünk, aztán összerúgjuk a port egy terrorista-hadsereggel, aztán meg Kevin Spaceyvel is. Ú, bocs, mondanom kellett volna, hogy spoiler, hiszen Spacey eleinte a barátunk, szó szerint segítő kezet nyújt nekünk a bajban, na de akit meglep, hogy egy Call of Dutyban a világ vezető magánhadseregét vezető ember lesz a főellenség attól függetlenül, hogy korábban a haverunk volt, az valószínűleg ezt a cikket sem olvassa.

A lényeg, hogy annyi év után megint sikerült élvezhető kalandot összerakni, és Spacey szerepeltetése annak ellenére is sokat hozzátesz az élményhez, hogy a fejlesztők lusták voltak új karaktert kidolgozni a rideg, logikus gennyládát megbízhatóan hozó színésznek. Ehelyett megkérték, hogy csináljon úgy, ahogy a House of Cardsban szokott. Ennek megfelelően aztán nem sikerült olyan emlékezetes ellenfelet alkotni, mint amilyen mondjuk Vaas volt a Far Cry 3-ban, de a játék legjobb pillanatai közé tartozik minden olyan jelenet, amiben Spacey feltűnik.

Fejlett fejlövés

A játék címe azt ígéri, hogy a lehető legmodernebb cuccokkal fogunk nagyon sok rendben embert ölni, és első látásra nincs is ebben hiba. Van egy csomó futurisztikus kinézetű, de továbbra is puskaporral meghajtott töltényt köpködő fegyver, falon átlátó kütyü, minden hangot elnyelő kütyü, falmászó mágneskesztyű és láthatatlanná tévő álcaruha is. A baj csak az, hogy ezek pontosan nulla újat hoznak a játékmenetbe, csupa olyan dolgot kapunk, amit már más játékokban is megkaptunk, vagy ha most látjuk őket először, akkor viszont nem használhatjuk őket szabadon.

Mondok pár példát. Az egyik a dupla ugrás lehetősége: a játékban van egy hátra szerelhető cucc, amitől az ugrást kiváltó gomb dupla lenyomásakor két-három emeletnyit ugorhatunk helyből. A jövő katonáinak valószínűleg tényleg lesz ilyenjük, de a játékvilágban ez már az unalomig ismert dolog, és most nem csak az a baj, hogy idén volt már legalább két játék, amiben használhattuk, hanem hogy már Super Mario is használta ezt a lehetőséget. A másik: kapunk olyan kesztyűt, amivel felmászhatunk a házak falára. Mármint kizárólag akkor, ha a játék tervezői úgy látták jónak, vagyis harc közben nem játszhatunk kedvünkre Pókembert. És ez még akkor sem előny, ha korábban számos játékban kiderült már, hogy az ilyesmi csak elméletben működik jól.

01
Fotó: callofduty.com

De mondhatnám az exoskeletont is. Ez egy, a valóságban is létező fejlesztés, olyan külső robotváz, ami emberfeletti erőt ad a viselőjének úgy, hogy közben a szervómotorokat összefogó fémcsontváz nem akadályozza őt a mozgásban. Na, most pont ilyen lesz rajtunk szinte végig, de értelme csak akkor lesz, amikor a pályatervezők is úgy gondolják, hogy kéne. Nincs olyan szabadságunk, mint a Crysisben, ahol szintén szupererőt adó páncélunk van: ott például falakon törhetünk át, hogy meglepjük az életünkre törő katonákat. Itt csak akkor törünk bármit is, ha ez a fejlesztőknek is eszükbe jutott.

Az alma alma, a CoD CoD

Emiatt nem szabad hibáztatni a játékot, hiszen a Call of Duty mindig is arról szólt, hogy lehet egy csőszerűen tervezett játékfolyamatból kihozni a lehető legtöbbet. Most az átlagnál szórakoztatóbb kampányt kapunk, és csak néha jut eszünkbe, hogy hú, ez a jelenet pont ugyanolyan, mint amikor Call of Duty kettőben (vagy háromban?) vezettük a tankot Észak-Afrika homokdűnéi között. A fejlesztők még azt a magas labdát is kihagyják, hogy a játék második felében, Kevin Spacey ellen harcolva (ú, vigyázat, spoiler!) szupercuccok nélkül kelljen nekirontanunk annak a hadseregnek, amiről korábban megtudtuk, hogy évtizedekkel az állami hadsereg előtt jár fejlettségben.

Nem, pont ugyanazokkal a fegyverekkel, okosgránátokkal, drónokkal és exoskeletonokkal harcolunk a főgonosz ellen, mint amiket ő is bevet ellenünk. A másik magas labda az lett volna, ha kivételesen megadják nekünk a lehetőséget, hogy egyetértsünk a főgonosszal, aki most éppen nem elpusztítani akarja a világot, csak radikális eszközökkel teremtene békét.

03
Fotó: callofduty.com

Szerencsére az alap van annyira jó, hogy ez csak akkor jusson eszünkbe, ha végigjátszottuk a nagyjából 5-6 órás történetet. Lehet füstölögni azon, hogy hát ez elég rövidke, de nincs ezzel baj: nem nagyon van üresjárat, a helyszínek jól megkomponáltak (annak ellenére, hogy továbbra is csak egy útvonalon juthatunk el az akció elejéről a végére), és van néhány fordulat, sőt évek óta először van rokonszenves szereplő is a macsó hazafiak között. Viszont még mindig nem tartunk ott, ahol a Modern Warfare járt: emlékezetes csatajelenet, olyan, ami a retinánkba ég, sajnos egy sincsen. De azért a végén jön az az érzés, ami egy-egy jó akciófilm végén szokott lenni, hogy az ember pár pillanatra úgy gondolja, a hadseregbe önként belépni nem kényszerpálya, hanem hazafias cselekedet.

Aztán ha ez elmúlik, lehet menni az internetre, a többjátékos mód ugyanis szintén hozza a CoD-ban megszokott kötelezőt. A készítők szerint a multiplayer megújul a sok új kütyü miatt, valójában csak arról van szó, hogy az itt is élő dupla ugrás ad egy új ízt a játéknak, már amennyiben a folyamatos pattogás még új lehet valakinek a Quake 3 után 15 évvel. Ez ne vegye el senki kedvét, mármint senki olyanét, aki az eddigi CoD-multikat is élvezte, ugyanaz az eszetlen pörgés van, a killstreakekre, vagyis a megszakítás nélküli gyilkolásra épülő bónuszokkal, a folyamatosan ömlő tapasztalati pontokkal, és az ezért cserébe kiváltható fegyverekkel, kütyükkel és egyéb extra felszerelésekkel, például hatalmas harci robotba is beugorhatunk, ha elég ügyesen játszunk. Ebben az utolsó dologban van egy kis móka, de ennek értékeléséhez tudni kell, hogy volt már idén egy hatalmas robotokkal és nagyot ugró katonákkal jelentkező játék, a Titanfall, és azt olyan emberek rakták össze, akik régebben Call of Dutyt gyártottak, csak elegük lett a mókuskerékből, és leléptek a kiadótól még évekkel ezelőtt. Jó, a helikoptert meg a golyós tollat is feltalálhatta két ember ugyanabban az időben, miért pont a videojátékok világa lenne más.

02
Fotó: callofduty.com

Hogy ezért megéri-e kiadni (a választott platformtól függően) 12-19 ezer forintot? Hát, annak, aki eddig minden évben megvette, és tényleg ehhez igazítja a naptárát, igen, idén ugyanis tényleg nagyon jó kis CoD-epizód állt össze. A többiek meg várjanak, baromi sűrű idén az ősz videojátékos szemmel, és ha valaki mindenképpen olyan játékra akarja elkölteni a pénzét, ami legfeljebb ugyanolyan jó, mint az előző része volt, akkor látatlanban is várja meg a Far Cry 4-et, ott legalább elefánthátról is lehet majd lövöldözni.