Nándor
6 °C
22 °C

Magához tért, és máris külföldön terjeszkedne a BTel

2014.11.12. 21:08

Szerda délután óta újra elérhető a Business Telekom (BTel) honlapja, és működnek a cég szolgáltatásai. A cég szerverei kedd este álltak le, a vállalat azt írta közleményében, hogy áramellátási problémák miatt kármegelőzési céllal állították le a rendszert. Nyolc éves fennállásuk óta soha nem áll még le a teljes szolgáltatásuk, ezért a mostani tapasztalatok "komoly minőségbiztosítást jelentenek", írták. 

Azt állítják, hogy a leállásnak nincs köze az utóbbi időben felmerült gazdasági nehézségeikhez. Nem fizették ki az egyik hitelezőjüket, eljárások folynak ellenük, és novemberben ötmillióra bírságolta meg őket az MNB.

Most azt írják, hogy a vállalat vezetése megnyugtató megoldást talált a problémákra, már rövidtávon is stabilizálták a helyzetet, "sőt, a jelenlegi tőkeemelési és szervezeti átalakításoknak köszönhetően

a nemzetközi terjeszkedési célok is elérhető közelségbe kerültek

Azt azonban nem árulják el, hogy honnan e busás tőkeemelés. November elején a Timuor Rahimkulov vásárolta be magát 50 millió forintért a cégbe, ami csak rövid távú túléléshez lehet elég.