Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Windows Phone-ra is kijött a Duolingo

2014.11.19. 20:05

Többször is írtunk már a net egyik legnépszerűbb nyelvtoktató alkalmazásáról, az ingyenes Duolingóról. Először nem sokkal az indulás után próbáltuk ki, idén év elején pedig magyarul is megtanult, hála a nagyszámú hazai felhasználónak. Az alkalmazás telefonon már eddig is elérhető volt Androidra és iOSre, de a mai napon elindult a Windows Phone-os verzió is.

A Duolingót Severin Hacker és a reCAPTCHA technológiáját kidolgozó Luis von Ahn alkotta meg. Két és fél évvel az indulása után már 50 millióan használják, nyár óta pedig nyelvvizsgára is lehet vele készülni a Duolingo Test Center segítségével.

Az app a közelmúltig csak néhány nyelv megtanulását tette lehetővé. Hogy ezen változtassanak, kifejlesztették a Nyelvi Inkubátort, amelyben a kétnyelvű önkéntesek jelentkezhetnek új nyelvi kurzusok megalkotására, a legjobb kiválasztottak pedig meg is kapják erre a lehetőséget. Eddig több mint 20 ezer önkéntes jelentkezett már, akik a japántól a klingonon és az eszperantón át a dothrakiig, számtalan nyelven oktatnának. A magyar verzió is a Nyelvi Inkubátorban, a közösség tagjainak közreműködésével jött létre.

A cég sajtóközleménye szerint az elmúlt években több ezer megkeresés érkezett hozzájuk, hogy mindhárom fő telefonos operációs rendszerre tegyék elérhetővé az appot, ez a felhasználói igény teljesült a mai bejelentéssel.