Előd
7 °C
16 °C

A sztratoszféráig repülne napelemmel

2014.11.21. 15:36

A sztratoszféráig repülne napelemes repülőjével Raphael Domjan svájci pilóta, aki egyedülálló, napelemekkel hajtott gigantikus katamaránjával többedmagával először hajózta körbe a földet – írja az MTI. A 42 éves Domjan, aki magát ökokalandornak is nevezi, csütörtökön bejelentette, hogy megszerezte az általa kezdeményezett SolarStratos misszió elkezdéséhez szükséges pénzt.

solarstratos
Fotó: orbiterchspacenews.blogspot.hu/

A misszió 2017-ben akarja elérni a 24 ezer méteres magasságot egy kicsi, kétüléses, napelemes repülővel. Ebben a magasságban körülbelül mínusz 70 Celsius-fok a hőmérséklet. A tervezett repülőgép hossza 7,9 méter, szárnyszélessége 24,4 méter, súlya 400 kilogramm.

A férfi gépét 22 négyzetméternyi fotovoltaikus panel látná el energiával több mint 24 órán át. Domjan szerint mintegy öt órát venne igénybe, hogy feljussanak a kívánt magasságba, ott gyönyörködjenek a csillagokban, mielőtt visszatérnének a Földre.

Domjan és csapata azt is közölte, hogy ezen az egy kalandon túl lehetővé tennék fizetős magánutasok űrközeli repülését a napenergiával hajtott gépen. A napelemekkel hajtott óriási katamarán, melyet Domjan álmodott meg, 2012-ben 584 nap, 23 óra és 31 perc alatt hajózta körbe a Földet.