Előd
7 °C
16 °C

Csődbe vitte a kalózkirályt a pereskedés

2014.11.26. 17:00

Kim Dotcom, a Megaupload alapítója bejelentette, hogy tönkre ment. Saját bevallása szerint eddig 10 millió dollárt (majdnem 2,5 milliárd forintot) költött a 2012-es új-zélandi letartóztatását követő jogi csatározásokra.

A világ egyik leghíresebb kalóza korábban egy helyi ügyvédi irodát bérelt fel, hogy megakadályozzák a kiadatását az USA-nak, de a cég két hete váratlanul kihátrált mögüle. Most egy videóüzenetben elmondta, hogy azért maradt jogi képviselet nélkül, mert nem tudta tovább fizetni őket.

Sikeresen leapasztották a forrásaimat, teljesen ki vagyok száradva, ügyvédek nélkül pedig védtelen vagyok

– mondta Dotcom, de nem a jogászokról, hanem az Egyesült Államokról beszélt, amely szerinte teljesen alaptalanul vádolja őt panamázással, a szerzői jogok megsértésével és pénzmosással.

A német származású Dotcom anyagi helyzete meglehetősen hullámzó az utóbbi időben. Hét hónapja kapott vissza 75 ezer dollárnyit a befagyasztott vagyonából, de a forrásai nagy részéhez továbbra se fér hozzá, pedig egy hónapja próbálja megszerezni a Hong Kongban pihenő 42 millió dollárját is. Az sem tett jót az egyenlegének, hogy nagy erőkkel támogatott egy olyan új-zélandi pártot, amely végül nem szerzett mandátumot a szeptemberi választáson.

Amerikában viszont van még egy ügyvédje, Ira Rothken, aki szerint az USA megpróbálja anyagilag felőrölni az ügyfelét, hogy így törje meg minden idők legnagyobb szerzői jogi perében. Az ügyvéd még bízik abban, hogy sikerülni fog hozzájutni a világban elszórtan várakozó Dotcom-vagyonhoz.

A Megaupload bezárása után Dotcom elindította a ma is működő, Mega nevű fájlcserélőt, amely több száz millió dollárt ér, és várhatóan az új-zélandi tőzsdére is be fog lépni, de ő ebből már nem fog részesedni, mert már nincs tulajdonrésze a cégben. Baboom néven saját zeneszolgáltatón is dolgozik, de egyelőre ez sincs olyan stádiumban, hogy segíthetne rajta.

A minden idők legnagyobb kalózközpontjának kikiáltott Megaupload volt az egyik legnagyobb fájlmegosztó portál azelőtt, hogy amerikai hatóságok lekapcsolták 2012-ben. A razzia során több száz szervert lefoglaltak, Dotcomot letartóztatták, félmilliárd dollár értékű szerzői jogsértéssel és pénzmosással vádolták. Ekkor a Megauploadnak már nagyjából 150 millió regisztrált felhasználója volt, és az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma szerint 175 millió dolláros bevételt hozott, miközben a jogtulajdonosokat 500 millió dollárral károsította meg.

Dotcom következő kiadatási meghallgatása 2015 februárjában lesz, eddig van tehát ideje pénzhez jutni, hogy ne saját magát kelljen majd védenie.