Jeromos
9 °C
26 °C

Észak-Korea épp belejött a hekkerkedésbe, amikor lekapcsolták az egész internetet

2014.12.23. 06:51

Magyar idő szerint hétfő éjjel 9 órára és 31 percre leállt a teljes észak-koreai internet -írja a BBC. A leállás azután következett be, hogy Barack Obama pénteken "arányos válaszlépést" helyezett kilátásba a diktatúra hivatásos hekkerei által a Sony ellen intézett támadások miatt, de a Fehér Ház nem kommentálta, milyen szerepet játszott a leállásban.

A hálózat működése kedd reggelre részlegesen helyreállt - az állami hírügynökség honlapja például működik -, de észak-koreai források alapján mindig komoly fennakadások fordulnak elő az amúgy sem túl acélos adatforgalomban.

A Sony a The Interview című film miatt olyan komoly támadás érte, ami gyakorlatilag kiberpánikot idézett elő Amerikában. A film egyébként arról szól, hogy a CIA beszervez két újságírót a kommunista ország diktátora, Kim Dzsongun megölésére.

Az USA korábban széleskörű összefogást sürgetett az egész globális gazdaságra komoly fenyegetést jelentő állami hekkelés miatt, de elutasította Észak-Korea ajánlatát, hogy közösen vizsgálják ki az ügyet. Az FBI ugyanis komoly bizonyítékokat bányászott elő, melyek egy észak-koreai malware dúlását mutatták ki a Sony rendszerében. Az meg csak olaj volt a tűzre, hogy szintén Észak-Koreából megszerezték, és felrakták az internetre a Korea Hydro and Nuclear Power nevű vállalat részletes tervrajzait és nukleáris berendezéseinek ábráit, ami azért már tényleg emberéletek millióival való játék.

Az Egyesült Államok közben az emberi jogok frontján is válaszcsapásba kezdett - mondjuk ez biztos nem rengeti meg úgy a rendszert, mint az internet leállása. Washington ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsában - orosz és kínai ellenszavazatok mellett - hétfőn elérte, hogy napirendre tűzzék az évtizedek óta aktuális jogsértések ügyét. Ez az ENSZ-t elvileg feljogosítja, hogy átfogó vizsgálatokat folytasson az országban, de a gyakorlatban inkább diplomáciai piszkálódásnak tűnik, hiszen valódi intézkedésekre a kínai és az orosz politikai vétó miatt úgysem lehet számítani a BT-ben.

Hétvége Sopronban!

Tómalom Fürdő, Tűztorony, Karmelita kolostor, és még számos látnivaló várja Sopronban.

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.