Izrael kitalálta a harci magánrepülőt

2015.02.10. 10:11

Eredetileg üzletemberek magánrepülőgépének szánták azt a típust, amelyből az Israeli Aerospace Industries (IAI) mérnökei tengeralattjáró-vadász gépet varázsoltak. Egy indiai hadiipari rendezvényen jelentették be, hogy speciálisan átalakított Bombardier Global 5000-eseket alakítanak át úgy, hogy azok partmenti és haditengerészeti bevetésre is alkalmasak lesznek.

Az átalakítás során a fegyverrendszerek mellett a gép felderítési lehetőségeit is alaposan kibővítik, ez főleg a tengeralattjárók felkutatására és azonosítására kitalált eszközöket jelent. Viszont a gép üzemeltetéséhez mégsem kell majd feltétlenül katonai reptér, a földi kiszolgálás egy részét polgári repülőtéren is el lehet majd végezni.

A gépet indiai megrendelésre gyártják majd az izraeliek. A magángépből kialakított katonai gép jóval olcsóbb lehet a kifejezetten az ilyen típusokra tervezett gépeknél, mint például a Boeing P–3 vagy P–8 típusú gépei. Ezek nagyjából negyedmilliárd dollárba kerülnek, míg a Global 5000-es alaptípusa mindössze 40 millióba kerül, erre jön még rá az átalakítás és a fegyverrendszerek költsége. Az IAI abban bízik, hogy India mellett más, nagy partszakasszal rendelkező ázsiai országok is érdeklődnek majd a költséghatékony típus iránt.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM