Fékhiba miatt tört össze a Gripen?

2015.05.19. 21:40

Murguly Gusztáv nyugállományú Gripen-pilóta szerint fékhiba okozta a Magyar Honvédség Saab JAS-39D Gripen típusú vadászgépének keddi csehországi balesetét, írja az MTI.

Valószínűleg leszállás közben "nem működött a repülőgép fékrendszere, illetve irányíthatatlanná vált", ezért a két pilótának katapultálnia kellett, mert ilyenkor nagy a veszélye, hogy valamivel összeütköznek, és még nagyobb baj történik - mondta Murguly Gusztáv az M1 aktuális csatorna Híradójának.

A gépet gyártó Saab szóvivője ugyanakkor egy svéd lapnak adott nyilatkozatában kiemelte: felelőtenség lenne ilyen rövid idő után, komolyabb vizsgálatok nélkül találgatásokba kezdeni.

Mészáros László, a Magyar Repülőszövetség elnöke ugyancsak az M1 Híradójának elmondta: a katapultálás nagyon bonyolult folyamat, másképp kell végrehajtani nagy, közepes magasságban, vagy közvetlenül a földről.

A korszerű repülőgépek olyan katapulttal rendelkeznek, amely működtethető a földről, álló helyzetből is, és a katapultálás után sikeresen földet tud érni a pilóta - tette hozzá.

A Magyar Honvédség Gripen típusú vadászgépe földet érés után túlfutott a kifutópályán kedd kora délután a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren, a két pilóta katapultált - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel, hozzátéve: a személyzet a biztonsági protokollnak megfelelően döntött a katapultálás mellett, a pilóták nem sérültek meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport