Huba
17 °C
33 °C

Meghalt az SMS feltalálója

2015.06.30. 23:15

Meghalt Matti Makkonen, az SMS feltalálója, aki sosem szerette, ha az SMS feltalálójának hívták. A finn mérnök 63 éves volt.

Makkonnen először 1984-ben, egy koppenhágai telekommunikációs konferencia egyik vacsoráján dobta föl az SMS ötletét. Bár a szakma úgy tartja, Makkonnen hozzájárálusá nélkül az sms nem lett volna olyan sikeres, amilyen, ő soha egy fillért nem kapott ezért a találmányért, és soha nem is kért érte pénzt, írja a Wired.

Éppen ezért nem is szerette, ha az SMS atyjának nevezik, és abban a néhány interjúban, ami készült vele elmondta, hogy más mérnökök munkája ugyanolyan fontos vagy még fontosabb volt az SMS megszületése szempontjából, mint az övé.

Az SMS valóban sokat fejlődött azután is, hogy Makonen már nem dolgozott a technológián. Azt például, hogy egy sms 160 karakteres legyen egy német kommunikáció kutató, Friedham Hillebrand találta ki 1985-ben, az első SMS-t pedig Neil Papworth küldte 1992-ben a Vodafone akkori igazgatójának egy munkahelyi partin.

Makkonen nagyon sokáig titokban tartotta azt is, hogy egyáltalán dolgozott a projekten, és először az SMS 20 éves szülinapján a BBC készített vele interjút, természetesen SMS-ben.