Rózsa
17 °C
27 °C

Nőkből kommandós, hát megőrült a világ?

GettyImages-162657805
2015.09.25. 00:42
A női egyenjogúsági háború egyik legkomolyabb csatáját maga a honvédelem körül vívják: a világ hadseregeiben nagyon sok helyen egyszerűen esélyük sincs a nőknek arra, hogy bekerüljenek a speciális alakulatokba. Az USA-ban évtizedek óta nagy vita megy arról, megadják-e a lehetőséget a nőknek arra, hogy a képzés elvégzése után harcoló alakulathoz osszák be őket. Most született egy vizsgálati eredmény, ami elsőre eléggé nehezen támadható érvek gyűjteményének látszik, a vita mégsem csillapodik: a haditengerészet továbbra sem hagyná, hogy nők szolgáljanak a különleges erőknél.

Miért ne lehetne katona egy nő? Miért ne próbálhatná ki magát speciális alakulatnál? Miért ne lehetne ugyanúgy teljes értékű kommandós, mint bármelyik férfi? Ezekre a kérdésekre eddig főleg szóbeszédre alapozó válaszok léteztek, de legalábbis sehol a világon nem szántak elég időt arra, hogy komolyabban megvizsgálják, vajon tényleg szimpla hímsovinizmus miatt nem engedik különleges alakulatok közelébe a nőket, vagy tudományos, hadműveleti szempontból is fontos indokok állnak a dolog mögött.

Az USA kormányzata már 1992-ben készített egy tanulmányt, ez azonban csak elméleti eredményeket hozott, a végső megállapítás pedig jól mutatja, hogy 23 éve még nem a politikailag korrekt megfogalmazás volt a cél.

Az akkori jelentés szerint ugyanis egy katonai alakulat akkor igazán hatékony, ha a lehető legkevesebb esélye van arra, hogy veszteséget szenvedjen el: „A győztes háború általában néhány centin múlik, azon, hogy milyen szükségtelen zavaró tényező éri a csapatokat, csökkentve ezzel a harcászati szempontból mért hatékonyságukat, veszélyeztetve ezzel a küldetést és emberi életeket. Egy alakulat tagjainak életét kockáztatni azért, hogy egyesek karrierlehetőséghez jussanak, vagy hogy az egyén vagy egyének egy csoportja kiélhesse a személyes vágyait, nem egyszerűen rossz hadászati hiba. Az ilyesmi morálisan elfogadhatatlan.”

A konyhában fakanál kell, nem puska

Mivel sokak támadták, hogy gyakorlati tapasztalat nélkül mondják ki, hogy nőket azért nem szabad különleges egységek harcoló alakulataihoz beosztani, mert ezzel veszélyeztetik az ott szolgáló férfiak életét és persze a sajátjukat is, az amerikai hadsereg végül beadta a derekát. 2013 januárjában az akkori hadügyminiszter, Leon Panetta utasította az egyesített vezérkar vezetőjét, hogy töröljék el azokat a korlátokat, melyek a jelentkező neme szerint szabják meg azt, hogy harcolhat-e az illető a hazájáért, vagy sem. Ez mintegy negyedmillió állást jelent, és a rendelkezés szerint az egyes haderőnemeknek 2016 januárjáig van idejük jelezni, ha nem értenek egyet a rendelkezéssel.

A seregben már korábban is szolgálhattak nők, de egy 1948-ban bevezetett rendelkezés szerint csak támogató szerepkörben, harcoló alakulatba nem oszthatták be őket. 1993-ban kezdett puhulni ez az elv, akkor a légierő szinte minden beosztása nyílt meg előttük, aztán 1994 és 2013 között szép lassan mindenhova eljutott az új idők szele. Pár éve lehetővé tették, hogy nők is jelentkezhessenek az USA hadseregének egyik legendás különleges egységéhez, a rangerekhez. Könnyítés nem volt, nem határoztak meg nőknek szabott szinteket, mindenben ugyanazt kellett teljesíteniük, mint a férfiaknak. A lemorzsolódás amúgy az utóbbiaknál is magas (hatvan százalék a több hetes képzés első három napjában): csak kevesen bírják, hogy súlyos táplálék- és alvásmegvonással súlyosbított fizikai és mentális terhelés alatt kell élniük hetekig. 2014-ben 4057 emberből 1609 fejezte be sikerrel a képzést, ők azonban még mind férfiak voltak.

Az egyik 2015-ös kiképzés eredménye lett az a két nő, akik elsőként végezték el sikerrel a rangerképzőt. Az adott turnusban velük együtt 94 férfi jutott el a képzés végéig. Fontos különbség azonban, hogy a hadsereg csak a képzés elvégzését engedélyezte, a jelenlegi szabályok alapján harcoló egységhez, legalábbis rangerként nem kerülhetnek nők. A korábbi szabályozások eltörlésének eredménye, hogy a két női ranger egyike, Shaye Haver hadnagy Apache harci helikopterpilótaként szolgált a rangerképző előtt.

Egy most kiadott jelentés alapján viszont a tengerészgyalogság komolyan gondolkozik azon, hogy valahogy mégis blokkolja a női speciális alakulatosok harcba küldését.

A legerősebb nő vs a leggyengébb férfi

A tengerészgyalogság egy katonás pontossággal szervezett, mért és értékelt, egy éven át tartó kísérletsorozatban véleményezte, hogy az éles helyzetekhez leginkább hasonló körülmények között mekkora teljesítménybeli különbség van a koedukált, illetve a hagyományos, vagyis férfiakból álló egységek között.

A vizsgálat alatt olyan dolgokat figyeltek, mint az egységek sebessége, tempója, halálossága, készenléte, összetartása és túlélési képessége. A szakértők szerint ezek összesen adják meg egy katonai egység erejét. A nők létszámát a vegyes csapatokban úgy határozták meg, hogy az tükrözze a hadseregbe jelentkező nők számából kiszámolható arányt, vagyis a most jellemző, 6-10 százalékot.

Az eredmény: néhány részfeladatot leszámítva a vegyes alakulatok alulmaradtak a férfiakból álló egységekkel szemben. Sokszor egészen egyértelmű jelek voltak arra, hogy a valóságban néha rengeteget számít a férfi és a női test közti fizikai és biológiai különbség. A férfiak az M2-es géppuskát leszámítva minden fegyverrel jobban lőttek, a férfiak gyorsabbak voltak, a férfiak könnyebben küzdötték le az akadályokat, mint a koedukált csapatok. A jelentés szerint például azt a feladatot, amelyben egy falat kell átmászni, a férfiak simán teljesítették, a vegyes alakulatoknál viszont a nők sokszor képtelenek voltak segítség nélkül átjutni a falon.

Egyszerű volt az ok: a férfiak felhajították a nehéz hátizsákot a fal tetejére, és utánamásztak, a nőknek viszont a csomag felhajítása nem ment segítség nélkül. A felmérés szerint testi erőben és állóképességben a nők legjobb 10 százaléka éppen csak felülmúlta a férfi mezőny gyengébbik felét. Volt néhány olyan szempont is, amiben a koedukált csapatok jobban teljesítettek. Az egyik ilyen az volt, mikor azt szimulálták, hogy az osztag sebesültjeit kell cipelni hosszabb távon: itt rendre gyorsabbak voltak a nőkkel felálló csapatok, bár a sebesültek szerepét is sokszor a nők töltötték be. Ugyanakkor a kiképzés és a felmérés idején a nők sokkal gyakrabban szenvedtek olyan sérülést, ami arra utalt, hogy túlterhelték őket. Rendszeresebbek voltak a kifordult bokák és törött csontok, mint a fizikális terhelést jobban bíró férfiaknál.

A végeredmény összegzése tehát azt mutatta, hogy a tesztek alapján megalapozottnak tűnik a félelem, hogy a speciális katonai egységek gyengébbek lesznek, ha nem azért osztanak be valakit oda, mert a képességei alapján ő a legjobb, hanem mert a beosztásnál figyelembe kell venni a nemét is.

A nőkkel az űrben is együtt lehet dolgozni

És aki szerint nem így van, az nézzen fel az égre. A Nemzetközi Űrállomáson rendszeresen dolgoznak hónapokon át vegyes legénységek, és a nők pontosan ugyanolyan jól dolgoznak, mint a férfiak. Az űrrepülés nem háború, de csak mert nem lőnek, még igaz az, amire a legtöbb, a nők harcba küldését ellenző felhoz: tévedni ott sem sokszor lehet kétszer. A legkézenfekvőbb példa az olasz vadászpilótanő-gépészmérnöknő-űrhajósnő, Samantha Cristoforetti lenne, de mondhatnánk az amerikai Sunita Williamst is, aki amellett, hogy összesen 50 óránál is hosszabb időt töltött űrsétával az űrben töltött 317 napja alatt, űrhajós-karrierje előtt katonai berepülő-pilótaként szoltált az amerikai haditengerészetnél.

Ha a nemet keressük, meg is találjuk

A koedukált hadsereg támogatói szerint viszont a teszt azért kapta ezeket a válaszokat, mert eleve olyan kérdéseket tett fel, amelyekre ilyen válaszok születhetnek. Az, hogy a nők átlagosan gyengébbek, mint a férfiak, nem meglepő, mindenki tudta. Viszont ha állandóan az átlagra hivatkozva letiltjuk a jelentkezést, mondják a támogatók, elveszítjük az esélyt, hogy a néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény eljusson oda, ahol szükség van rá.

Az érdekesség a vitában ugyanis az, hogy mindkét fél ugyanarra hivatkozik: egy harci egység akkor a leghatékonyabb, ha minden posztján a választható legjobb ember szerepel. A különbség az, hogy míg az egyik oldal abban hisz, hogy a mostani rendszer szolgálja ezt, a másik azt szeretné kipróbálni, hogy a nők beeresztésével nagyobb merítésből talán még jobb csapatokat lehet alkotni. Az, hogy kinek volt igaza, csak akkor derülhet ki, ha az amerikai döntéshozók végül valóban zöld utat adnak a nőknek, egész pontosan majd csak évekkel ez után, hiszen egy speciális egységbe nem a pár hetes kiképzés után szoktak bejutni az emberek, akár évek is eltelhetnek, mielőtt valaki harcoló alegységbe osztják.

A támogatók szerint minden, ami most a nők alkalmazása ellen szól, elméleti tapasztalat csupán. Nem tudjuk, hogy valóban megbontja-e a csapat fókuszát, ha egy nővel kell együtt élniük, nem tudni, hogy harci körülmények között is durvább hatással van a férfiakra, ha megsebesül mellettük egy nő, és hülyeség azt mondani, hogy egy csapat hatékonyságát az határozza meg, hogy egy nő fel tud-e dobni egy hátizsákot egy sziklafal tetejére. Azt tudjuk, hogy a mostani, szegregált, mesterségesen fenntartott állapotok között ilyen eredmények születnek. Szerintük ha a kiképzést úgy alakítják, hogy az ilyen, felmerülő problémákra „menetből megoldható” válasz szülessen, akkor fog csak kiderülni, hogy éles körülmények között mi is történik.

Érdekesség, hogy más haderőnemeknél nincs akkora ellenállás, mint a tengerészgyalogosoknál. Az általában legdurvábbnak tartott SEAL kiképzést tartó haditengerészetnek esze ágában sincs blokkolni a női jelentkezőket, sőt. A haditengerészet speciális alakulatainak parancsnokságát vezetők szerint ennek semmi értelme. „Aki el tudja végezni a féléves BUD/S tréninget, abból SEAL lesz, és kész” – nagyjából így foglalható össze a pillanatnyi vélemény.

Ha az elmúlt pár év eredményeit nézzük, nekik lehet igazuk: 2011 óta szolgálnak nők rakétahordozó tengeralattjárókon, de korábbra visszanézve is azt láthatjuk, hogy az iraki és afganisztáni hadművelet sem bukott meg azért, mert (főleg félrecsúszott kommunikáció és logisztikai félreértés miatt, de) nők harcoltak az első vonalban.

Sokan azzal érvelnek a nők harcoló alakulatba osztása ellen, hogy sokkal durvább következményei vannak, ha az ellenség egy nőt ejt foglyul. Megerőszakolják, megkínozzák, az erről készített felvételekkel demoralizálják a hadsereg férfi tagjait. Akik szerint ez igazi érv, azok nézzenek utána, mit tettek egymással a férfiak a második világháborúban vagy épp Vietnamban oldaltól, származástól függetlenül.

Az ellenzők sokszor hozzák fel azt is, hogy a férfiak teljesen máshogy reagálnak, ha egy nő sebesül meg mellettük, mintha egy férfi bajtársukkal történik ugyanez. A női szerepvállalást támogatók szerint azt mondani, hogy ez genetikailag eldöntött dolog, hatalmas csúsztatás: ha a férfiakat a kiképzés során hozzá lehet szoktatni a mellettük csapkodó gránátokhoz, akkor ahhoz is csak idő kell, hogy a társukra katonaként és emberként tekintsenek, ne nőként. Vagy ugyanez a másik oldalról: a katonák sokszor a barátjukat, túlzás nélkül a testvérüket veszítik el egy-egy csatában, és azt is nehezen viselik. Tény, hogy az eddigi szinte összes vizsgálat kimutatta, hogy a férfiak érzékenyebbek a sérült nőkre, de annyi más dolgot kiirtanak a kiképzés során az emberekből, miért pont ezt lenne lehetetlen felülírni, megszokni valahogy.

A férfi katona meghalhat, a nő nem?

A 18 hónapos Preshilla Caprice Kumar kapja meg a koporsót takaró zászlót édesanyja temetésén. Lakiba Nicole Palmer volt az amerikai haditengerészet első női halottja, mióta nők is szolgálhatnak hadihajókon (1999.)
A 18 hónapos Preshilla Caprice Kumar kapja meg a koporsót takaró zászlót édesanyja temetésén. Lakiba Nicole Palmer volt az amerikai haditengerészet első női halottja, mióta nők is szolgálhatnak hadihajókon (1999.)
Fotó: David Mcnew / Europress / Getty

Ha már nemzetközi kitekintésnél tartunk, érdemes körbenézni, itthon mi a helyzet. Nagyjából az, ami az USA-ban (és egy halom másik ország hadseregében): a honvédségnél elérhető pozíciók legnagyobb része elérhető nők számára is, lehetne női vadászpilóta, jártak nők a külföldi missziókban, sőt, ha az igazán magyar jelenséget akarjuk látni, akkor azt is tudni kell, hogy forrásaink szerint egyre több nő (akár többgyermekes anyuka) dönt úgy, hogy bevonul, főleg azért, mert a honvédség biztos hátterű munkalehetőség, ami sok szempontból ugyanolyan munkahely, mint a többi: dolgozni is csak nyolctól négyig kell, aztán az emberek többsége mehet is haza.

Ugyanakkor a magyar különleges egységbe nem jelentkezhetnek nők: a Különleges Műveleti Zászlóalj válogató képzését, az úgynevezett pitbull-tréninget sem végezhetik el, így nyilván be sem kerülhetnek a KMZ-sek közé. A legközelebb a különleges alakulatossághoz akkor kerülnek nők, ha a szolnoki 88-asokhoz jelentkeznek, a kiképzés és a feladatok sokfélék, ugyanakkor az egységet teljesen más körülmények között vetik be, mint a KMZ-t.

Azt, hogy nem kell különleges alakulatosnak lenni ahhoz, hogy az ember nőként tűzharcba keveredjen, jól mutatja, hogy 2010 augusztusában egy magyar konvojt ért támadásban meghalt két ember közül az egyik nő volt, de a sebesültek, illetve a segítségükre érkező csapatok legénysége között is voltak nők, nem egy közülük kitüntetést is kapott a helytállásért. De hogy ténnyel érjen véget a cikk, leírjuk: Pappné Ábrahám Judit nem azért halt meg, mert egy különleges alakulat tagjaként került a tűzvonalba, hanem mert egy a rajtaütésben pont azt az autót érte találat, amelyben ő ült. A mellette ülő, szintén súlyosan megsérült Kolozsvári György is csak pár órával élte túl, az ő halálát sem könnyebb elfogadni csak azért, mert férfi volt.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig számos szálláslehetőség.