Lenke
18 °C
31 °C

Világít a hegy az 1000 wattos led fényében

2015.11.24. 11:58

Mi történne, ha egy led lámpa brutálisan sokkal többet fogyasztana, mint egy hagyományos izzó? Talán még a tarkónk is világítana, ha belenéznénk. Ezt szerencsére nem kell saját magunkon kipróbálni, mert megtette helyettünk a Youtube rctestflight néven nyomuló videósa, aki tíz darab 100 wattos ledből összebarkácsolta a világ legerősebb házi fényszóróját.

A ledsor igencsak súlyos lett, mert a fényforrásokat egy hűtőbordára kellett rárögzíteni, annyira felforrósodnak működés közben. Ehhez hozzá kell adni 8 amperórányi akkukapacitást, ami nagyjából kilenc iPhone 6S akkunak felel meg.

A látvány önmagáért beszél, de a számok is érdekesek: ez itt körülbelül 90 000 lumen fényerő, ami százszor több, mint amit a legerősebb, boltban is kapható kézi elemlámpa ki tud bocsátani magából.  

Ebben a konfigurációban a ledek is elképesztően sokat fogyasztanak, úgy ezer wattot, tehát csak néhány percen át élvezhetjük a mesterséges napsütést.