Gyöngyi
9 °C
9 °C

Lépegetővel lapítottam szét Skywalkert

16
Ketten teszteltük az év egyik legjobban várt játékát. Egyikünk kezdő játékosként, de Star Wars-rajongóként vágott a kalandba és megállapította, hogy ezt a játékot a profiknak készítették. Másikunk vérbeli gémerként ült a konzol elé, és úgy gondolja, ezt beetetésnek szánták a filmsorozat olyan rajongóinak, akik egyébként kezdők videojátékban.

Nem titkolom, hogy kezdő játékos vagyok, Playstation 4-gyel például alig néhányszor játszottam, az utolsó konzolom a PS2 volt sok-sok évvel ezelőtt. Így jónéhány évet átugorva tudtam rácsodálkozni arra, hol tartanak ma a játékok. Hát hű! És ez igaz a grafikára, a felgyorsult játékmenetre, az összetettségre, mindenre. Ebből persze az is következik, hogy a legújabb, Star Wars Battlefront-szerű akciódús, lövöldözős játékoknál azok a célközönség, akik nem hagytak ki éveket és magabiztosan használják a kontrollert.

De nem szaladok ennyire előre, kezdjük az elején, hogyan kezdődött ismeretségem a Star Wars Battlefron nevű játékkal, amely talán a Fallout 4 mellett legjobban várt játék volt az év végi hajrában.

Vader végigzúzza a támaszpontot

Régi Star Wars rajongóként én is nagyon vártam, főleg a trailer után, amelynél jobb előzetest nem is láttam az utóbbi években. A megjelenés után néhány nappal aztán sikerül beszerezni a játékot egy konzollal együtt és betettem a lemezt. Ami ez után következett, arra nincsenek szavak. Amikor megjelent a képernyőn Darth Vader a jellegzetes légzésével, kirázott a hideg.

Az első küldetés, hogy minél több lázadót megöljünk, míg maga a játék települ. Ezt felfoghatjuk tanulópályának is. Darth Vader bőrébe bújunk ekkor, végig kell menni egy jeges bázison, a Hoth bolygón telepített lázadó-támaszponton és megölni az ellenséget. Birodalmi rohamosztagosok segítenek ebben, de róluk tudjuk, hogy nem tudnak célozni, így a munka nagy része ránk marad. Ebben a részben tanuljuk meg, hogyan mozognak a karakterek, hogyan kell előhúzni a fénykardot, hogyan tudok az erővel fojtogatni, hogyan tudom eldobni úgy a fénykardot, hogy utána a kezembe repüljön vissza, persze úgy, hogy közben kinyírok néhány lázadót. Itt meg kell jegyeznem, hogy Darth Vader kissé könnyelműen használja kardját, egy kézzel hadonászva próbálja kivédeni a lövedékeket és levágni a lázadókat. Néha mormol valami az orra alá az Erő sötét oldaláról és a tiszteletről, de ez nem hatja meg az ellenséget. 

 

A játékkészítők gondoltak azokra is, akik nem töltötték az elmúlt éveket konzolokra kötve, így készítettek néhány tanulópályát, ahol doidokat kell megtalálni és kilőni, X-szárnyúakkal kell repülni és lelőni a birodalmi repülőket. Itt az irányítást és a lövések irányzékát tudjuk begyakorolni, ha éppen kezdők vagyunk. A profik szerintem nem is tudják, hogy léteznek ilyen pályák, ők azonnal a játék sűrűjébe vetik magukat. Én eltöltöttem néhány órát itt is, míg úgy éreztem, magabiztosan tudom kezelni a kontrollert és az X-szárnyú többnyire azt csinálta, amit én akarok.

Killed by Stormtrooper

Mert igazi űrcsatában részt venni kezdőként nem könnyű, néha azt sem tudtam, merre van a fent és a lent (ezentúl minden csodálatom a vadászpilótáké, nincs könnyű dolguk). Egyszóval, a tanulópályák végigjátszásával már-már profinak éreztem magam. Egészen addig, míg bele nem csöppentem az első valódi csatámba. Ott éreztem igazán, mennyire messze járok attól, hogy valódi gémernek mondjam magam.

A tanulópályák után kellő tehát önbizalommal vágtam neki az intergalaktikus háborúnak, majd én megmutatom felkiáltással. Nos, megmutattam, milyen gyorsan halok meg. Olyan érzésem volt, mintha mindenki az én életemre tört volna, fél perc sem kellett ahhoz, hogy először lelőjenek. Killed by Stormtrooper - van egy olyan sejtésem, hogy ezt a mondatot a következő néhány órában még nagyon sokszor fogom látni a kijelzőn. Másodszorra már tovább életben maradtam, de még sokadik alkalommal is az volt az érzésem, mintha többet töltenék a földön fekve, mint ellenség után rohangálva.

Sokszor egyenlőtlennek éreztem a küzdelmet, akkor is, amikor én ültem az AT-AT-ben és onnan lőttem a lázadókat (ez a pálya egyáltalán nem tetszett) és akkor sem, amikor egy szem lázadóként, nekem kellett elbánnom a lépegetővel. Na persze. Ijedtemben alászaladtam, de akkor olyan volt, mintha egy nagyra nőtt csirkével harcolnék, amely végül rám lépett. Nem szép halál.

Néha kifutottam a pályáról, nem találtam az ellenséget, de ezekben a pillanatokban is jól szórakoztam - ekkor gyönyörködtem igazán a játék kidolgozottságában és részletgazdagságában, csodálkoztam rá a tájra (a Hoth jege felszínére, a Tatooine kősivatagaira és az Endor sűrű erdejére). Teljesen magával ragadó a játék, a trailer nem hazudik, amikor azt állítja, hogy szereplői leszünk a Star Wars világának. Fokozza az élményt, hogy a játék alatt folyamatosan, de ismétlések nélkül szól John Williams igazán remekül sikerült zenéje.

Akárhogy is, a Star Wars Battlefrontot nagyon hangulatosnak találtam, jó néhány órát játszanék még vele, hátha belejövök a kardozásba, lövöldözésbe és repülésbe. Néha még később is elő-elővenném, ha képzeletben elutaznék abba a bizonyos messzi galaxisba, de nem ez lesz a kedvencem. Ahhoz túl kevés a sztori.

Nem ilyen forradalmat akartunk

Évtizedek óta vártunk arra, hogy az, amit a Star Wars-filmekben láttunk, végre játékban is megjelenjen. Mármint nem olyan játékokban, amilyenekben eddig megjelent, szóval oké, volt LEGO-s változat, meg volt FPS meg RTS még régen, és ezek nem is voltak rosszak. Hanem, tudják, ahol a haverokkal játszhatunk együtt. Jégbolygón lépegetőt lőni, dzsungelbolygón fákat kerülgetni, X-szárnyút vezetni, azt üzenni a csetben a lelőtt ellenfélnek, hogy

I am your father.

Na, valami ilyesmit gondolhatott az Electronic Arts is, ugyanis a játék konkrétan ennyit ad. Összesen négy pálya van, ezeken a lehető legegyszerűbb netes játékmód, a csapat alapú gyilkolászás a lényeg. Persze később valószínű, hogy néhány dollárért lesz majd kiegészítő csomag, de alapvetően ennyivel indul a játék, amiről egészen a megjelenéséig nem derült ki a legfontosabb dolog, inkább csak ilyen videókkal igyekezett maximalizálni a profitot a gonosz kiadó.

A legfontosabb dolog pedig az, hogy ezt a játékot az amúgy nem játszó embereknek szánták. A rajongóknak. Mármint nem a lövöldözősjáték-rajongóknak, még csak nem is az ennél szűkebb csoportot jelentő Battlefront (vagy Battlefield-, vagy CoD-, ha már) -rajongóknak, hanem a Csillagok Háborúja-rajongóknak. Azoknak, akik valószínű, hogy emiatt az egy játék miatt vettek egyáltalán konzolt. 

Erre utal az, hogy elsősorban netes lövöldözésnek mondott játék talán még soha nem kapott ilyen részletes, szájbarágós és minden lehetséges harci szituációra kiterjedt magyarázatot adó oktatómódot, illetve hogy a lövöldözésből minden csapatjátékot igénylő elem hiányzik. Össze lehet állni a haverokkal, de a csapatban lövöldözés nem egyenlő a csapatmunkával, erre számtalan példát hozhatunk a Counter-Strike-tól akár a Battlefieldig.

Persze önmagában az, hogy egy játékot nem a keményvonalas, megszállott rétegnek készítenek, még nem baj, sőt. A világ legkevésbé hardkór konzoljának mondható Nintendo Wii nemcsak üzleti sikert és számolatlan mennyiségű pénzt hozott a Nintendónak, de játékmániás embertömegeket is nevelt olyanokból, akik korábban sosem akartak játszani igazán. Azt nem mondom, hogy a Battlefront ugyanekkora erejű térítést jelent, de nem is a világ tragédiája, hogy a készítők a tökéletes Star Wars-illúzió, a filmszerű csaták és a zseniális játékjelenetek mellé nem pakolták bele a programba azt, ahol manapság az online lövöldözés tart.

Az igazi probléma, hogy ezt egy teljes árú játékként dobják a piacra, ráadásul erősen visszafogott, vagy inkább szándékosan visszatartott tartalommal. Hatvan dollárt, itthon 15-21 ezer forintot kérnek egy játékért, amit olyan alaposan hajtottak végig egy kezdőjátékos-baráttá tevő csodamasinán, hogy közben feláldoztak mindent, amit a nem kezdő játékosok szeretnek az ilyen játékokban, és nagyjából húsz kör után már mindenki érzi, hogy hát, ez ennyi volt, ebben a játékban már csak az eddig látott dolgok ismétlődnek majd, kivéve persze, ha elköltök az eddig fizetett összeg mellé még néhány ezer forintot.

Ráadásul az egyetlen nagy plusz, amit kapunk a játékban, valószínűleg véletlen. A Battlefront ugyanis őrületesen vicces. Számtalan helyzet adódik, mikor az epikusnak szánt jelenetek egyetlen pillanat alatt groteszk bohózattá fajulnak, a legjobb példa erre Luke Skywalker, akit egy lépegető lapít ki, vagy épp az a rendszeres jelenet, mikor valaki beül egy hósiklóba, és még szól a harci induló, de a gép már felkenődik a következő sziklára. Ez számításaink szerint nagyjából megduplázza azt az időt, amennyit szívesen eltöltünk a játékkal, de nem lenne meglepő, ha jövő nyáron már tök üresen futnának majd a játék szerverei.