Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Kifizeti a Samsung az Apple kárát

2015.12.04. 20:36

Újabb fordulat történt az Apple és a Samsung fél évtizede elindított szabadalmi perében, pedig 2012-ben már megállapította a bíroság, hogy a dél-koreai mobilgyártó több mint egymilliárd dollárral lóg a kaliforniai riválisának.

A két cég most közös nyilatkozatot adott be egy kaliforniai bíróságon. Ebben az áll, hogy a Samsung beleegyezett 548 millió dollár kifizetésébe az állítólagos szabadalomsértés miatt.

Egy közös megegyezés általában pontot tesz a bírósági ügyek végére, de semmi sem ilyen egyszerű, amikor a technológiai szektor két hatalmas titánja csap össze. A Samsung azt is hozzátette a maga részéről, hogy az összeg részének vagy az egészének visszatérítésére fenntartja a jogát. Az Apple megtarthatja a pénzt, de vissza kell adnia, ha később érvénytelenítik a perben említett szabadalmakat, vagy esetleg a Samsung fellebbezés után megnyeri a pert.

Az Apple vitatja, hogy a Samsungnak bármilyen joga lenne a pénz visszatérítésére, de ezt a véleményét nem kívánta kommentálni.

2011 óta húzzák

A hatalmas perben mindkét cég szabadalombitorlással vádolta meg a másikat. Ezek a szabadalmak a modern okostelefonok néhány kulcsfontosságú tulajdonságát írják le, például azt a módot, ahogyan a szoftvereket használni tudjuk, illetve néhány dizájn koncepció is érintett volt.

Az Apple 2,75 milliárd dollárt akart elperelni a Samsungtól, de a 2012-es ítélet ennél jóval kevesebbet ítélt meg neki. A két cég folytatta a jogi csatát, mígnem 2014-ben elhatározták, hogy dobják a nemzetközi pert, és csak az USA-ra fókuszálnak. Az 548 milliós összeget már a szövetségi fellebbviteli bíróság határozta meg. A Samsung megpróbált új tárgyalást kérni, de ezt a kérését elutasították, tehát nem maradt más lehetőség, mint hogy fizessen, vagy fellebbezzen az USA Legfelsőbb Bíróságára.   

Nagyon esélyes, hogy az utóbbi történik meg, és ezt sokan szeretnék már látni. Olyan nagy cégek támogatják a Samsung ügyét, mint a Facebook, a Google és az eBay, mert ha az Apple nyer, az alapján újabb perek indulhatnak az iparágban, és szerintük ez károsan befolyásolná a modern technológia fejlődését.