Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Azért ingyenes a neted, mert engeded, hogy kukkoljanak

000 DV1927870
2015.12.09. 17:13
Az, hogy ma reggel volt már a Facebookon, és mit csinált ott pontosan, vagy hogy mondjuk rákattintott egy megfigyelésekről szóló cikkre, valahol még érdekes információ lehet. Zavarja? Nincs titkolnivalója? Örül, hogy emiatt ingyen van az internet? Erről, és az életünket behálózó titkosszolgálati és vállalati megfigyelésekről tartottak vitát Budapesten, amire maga Edward Snowden is bejelentkezett.

Snowden persze nem személyesen volt ott az OSA „Mit jelent a magánélet egy nyílt társadalomban” című eseményén, az NSA tömeges adatgyűjtését leleplező extitkosszolga két és fél éve nem hagyhatja el Oroszországot. Amerikába visszatérve jó sansza lenne egy többszörös életfogytiglanira a szivárogtatása miatt a nemzetbiztonság környékén első számú közellenségnek tekintett, mások szemében a transzparencia hőseként tisztelt szivárogtatónak. Snowden így hát Skype-on jelentkezett be, és mondta el a pesti közönségnek (így is voltak azért jelen ismertebb arcok, előttem ült Soros György, a menekültválság értelmi szerzője Orbán szerint), hogy látja a nemzetbiztonsági megfigyelések és a terrorizmus elleni harc viszonyát Párizs után.

Nem is kerülhette volna ki könnyen a témát: a terrormészárlás után ismét megszólaltak azok a hangok, melyek őt mondják felelősnek amiatt, hogy a titkosszolgálatok nem tudják megakadályozni a merényleteket. Ha Snowden nem hozza nyilvánosságra, hogy az NSA tömegesen, engedély nélkül gyűjt adatokat a telefonos és internetes kapcsolatokról, hívásokról, csetről, egyéb kontaktálásokról, akkor nem kellett volna felhagyniuk ezzel a gyakorlattal, és most több esély lett volna időben feltérképezni a terroristák hálózatát – mondják.

A tömeges megfigyelés nem a terroristák ellen van

„Ismerem a titkosszolgálatok működését. A tömeges megfigyelések nem képesek megakadályozni a merényleteket, legfeljebb utólag segíthetnek feltárni az eseményeket” – mondja erre Snowden. Szerinte az a fajta tömeges adatgyűjtés, amit ő leleplezett az NSA-nál, a terrorizmusellenes harcban valójában eredménytelen. Itt elvileg azokról a metaadatokról van szó, amelyekből a beszélgetés tartalma még nem derül ki, az viszont igen, hogy ki kivel, mennyi ideig beszélt. Az ilyen információ segíthet felderíteni kapcsolatrendszereket, de konkrét bizonyítékot nem ad, így inkább csak első lépést jelenthet a gyanús személyek azonosításában, akikre aztán más eszközöket (lehallgatás, informatikai eszközök feltörése, hagyományos megfigyelési technikák stb.) kell bevetni.

A párizsi elkövetők azonban már korábban is a francia és belga szervek látókörében voltak, őket nem kellett újra felfedezni – és így sem sikerült időben közbelépni. Ebben az esetben a nemzetbiztonságiak által a Snowden óta mindenért okolt titkosításnak – úgy tűnik – nincs jelentősége. Egyrészt, az egy olyan fázisban lehetne érdekes, amin itt már túl voltak a titkosszolgálatok. Másrészt, az elkövetők nem is mindig titkosított kapcsolatokat használtak. „Mint kiderült, a párizsi terroristák egyszerűen Skype-on beszéltek egymással” – mondta erre Snowden. (A terrorakciók után a belga belügyminiszter azt állította, hogy Playstation 4-en tartották egymással a kapcsolatot, de erre nem hoztak azóta sem bizonyítékot. Az Iszlám Állam kommunikációs technikáiról itt tudhat meg sokkal többet.)

Egyébként meg nincs feltörhetetlen titkosítás – jegyezte meg Snowden. A mostanában egyre népszerűbb erős titkosítások csak a tömeges megfigyelések ellen védenek, a célzottak ellen nem, azt úgyis meg tudjak oldani a nemzetbiztonsági szakemberek, ha meghekkelik a célszemély kütyüjét.

A titkosítás inkább csak politikai fogalom, nem technikai kérdés. Az NSA nap mint nap titkosításokat tör fel, vasárnaponként kétszer is.

A titkosítás Snowden szerint nem a terroristákat segíti, hanem a hétköznapi embereket védi az illetéktelen megfigyelésektől. Arra pedig szerinte nincs semmi bizonyíték, hogy a tömeges megfigyelések érdemben segítenének megakadályozni a terrorizmust.

A terror elleni háború nevében a liberális társadalmakat autoriter irányban alakítják át – mondta Snowden. Látni fogjuk az európai határok lezárását, az Egyesült Államokban sem csak Donald Trump kíván további bezárkózást és a szólásszabadság korlátozását. A legkönnyebb azt mondani, hogy veszélyben vagyunk, hogy megtámadták az alapvető értékeinket. Most ahhoz kell bátornak lennünk, hogy nemet mondjunk a háborúra és a tekintélyelvűbb, illiberálisabb társadalomra.” Snowden a terrorizmus ellen nem tartja megoldásnak a katonai eszközöket. Korábban nem beszéltem erről nyilvánosan. Újra kell gondolnunk a stratégiánkat. Minden akcióval több terroristát teremtünk, mint amennyit megölünk.”

A szigorítást a terrorizmus segíti a legjobban

A San Bernardinó-i gyilkosságok után, az elmúlt napokban Obama és az elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton is felszólalt a feltörhetetlennek mondott, end-to-end titkosítások ellen. Az ilyen megoldásoknál maga a szolgáltató sem rendelkezik a teljes adatokkal, így azokat akkor sem tudná kiadni a hatóságoknak, ha szeretné. Ezt a helyzetet akarta megszüntetni egy törvényjavaslattal James Comey FBI-igazgató és eszmetársai, arra kötelezve például a WhatsAppet, hogy a jövőben különleges hozzáférést biztosítsanak a hatóságoknak.

Miután vezető informatikai biztonsági szakértők is kifejtették, hogy ez nagyon veszélyes, hiszen az ilyen beépített kiskaput bűnözők és más országok titkosszolgálatai is képesek lennének kihasználni, Obama kihátrált a törvényjavaslat mögül – most azonban ismét támogatólag szólalt fel. Mint néhány héttel a merénylet előtt azt titkosszolgálati körök megjósolták: a titkosításellenes törvény kongresszusi támogatását „egy terrortámadás vagy bűncselekmény mozdíthatná elő, ha meg lehetne mutatni, hogy azt így meg lehetett volna előzni”. Jól számítottak: Hillary a terrorizmusra hivatkozva most már az emberi jogi szempontokat is világosan hátrébb sorolta:

Hallani fogják a szokásos panaszokat, tudják, a véleménynyilvánítás szabadsága, satöbbi

– mondta ehhez kapcsolódva vasárnap. Magyarországon ez a beszéd nem lenne talán annyira feltűnő, de egy amerikai elnökjelölttől elég szokatlan hang.

A titkosítás feloldása mindannyiunk életét fenyegeti – mondta erre a budapesti vitán most Edward Snowden. A titkosításellenes politikának pedig nem csak Amerikában lennének következményei. Egyrészt, a legtöbb internetes kommunikáció Amerikán megy keresztül, így technikailag ott rengeteg máshol folytatott beszélgetéshez is hozzáférnek, ahogy az a korábbi NSA-botránynál is kiderült. Másrészt, Snowden azzal is érvel, hogy ha az amerikai kormányszerveknek megadják a betekintés jogát, akkor az hamarosan más országokat is megillet majd: ha Kína vagy Oroszország követeli ugyanazt a Google-től, a Facebooktól, az Apple-től meg a többiektől, akkor nekik is meg kell adniuk hamarosan, különben az amerikai cégek elveszítik ezeket a piacaikat. „Minden kormánynak csábító ilyen magánadatokkal előnyt szereznie másokkal szemben. Ezt nem tudjuk teljesen kivédeni, de erkölcsi harcot kell hirdetni ellene.”

Watching You, Watching Me

Az OSA (új és teljes neve szerint Vera & Donald Blinken Open Society Archives) rendezvénye egy kiállítás záróeseménye volt: a New Yorkból érkező Watching You, Watching Me kiállítás a keletnémet Stasi akcióitól a Google Street View képekig húzott íven mutatta be a megfigyelés és a fotográfia viszonyát.

Kérsz még egy sütit?

Egy fajsúlyos privacymozgalom kialakulását leginkább az hátráltatja, hogy az egyszeri internetező már rég hozzá van szoktatva ahhoz, hogy csak az nem fér hozzá az adataihoz, aki nem akar. A titkosszolgálatok működéséről nem nagyon tudunk, de a nemzetbiztonsági megfigyeléshez hasonló súlyú probléma a vállalati megfigyelés, amihez a legtöbb ember simán hozzájárul, amikor elfogadja a szerződési feltételeket. Erről elsősorban Ethan Zuckerman beszélt a szimpóziumon, aki a maga műfajában szintén nemzetközi sztár, még ha Snowden ismertségével nem is vetekedhet.

Zuckerman volt az az ember, aki tavaly bocsánatot kért, amiért lassan már két évtizede kitalálta a pop-up hirdetéseket, és ezzel rászabadította az internetre az idegesítő felugráló ablakokat. Ez a bocsánatkérős hír hozzánk is eljutott, de ő azért nem csak ebben utazik: Zuckerman az egyik legkitartóbb kritikusa általában is annak, amivé az internet szerinte lett: reklámok által uralt rendszerré, melyben mi magunk vagyunk a termék.

A reklámokra épülő finanszírozási modellt az internet eredendő bűnének nevezi, de nem feltétlenül egy radikálbalos kiberforradalmárról van szó: Zuckerman szerint a mostani helyzetnél az is sokkal jobb lenne, ha a fizetős szolgáltatások terjednének el. A jelenlegi rendszerben ugyanis szerinte valójában egy olyan világot fogadtunk el, ahol az ingyenességért cserébe, a jobban targetált hirdetések nevében állandóan megfigyelnek.

Hozzászoktattuk az internetfelhasználókat, hogy minden, amit online tesznek vagy mondanak, az (számukra láthatatlan, megkérdőjelezhetetlen, megváltozhatatlan) profilokba fog aggregálódni, mely egyaránt alakítja a hirdetéseket és a nekik megjelenő tartalmakat.

Miközben ebben a rendszerben személyre szabott propagandát és az ellentétes véleményektől megfosztó izolált magánvilágot kapunk, hozzájárulunk ahhoz, hogy többet tudjanak rólunk, mint a legközelebbi ismerőseink, vagy akár mi magunk – mondja Zuckerman.

A telefonunk alapján pontosan lehet tudni, hogy mikor hol voltunk, milyen helyekre járunk, kivel beszélgetünk és levelezünk, kikkel csekkoltunk be együtt egy helyre. A kereséseinkből azt, hogy mikor mi foglalkoztatott, mire voltunk kíváncsiak, és mennyire. Az online hirdetések gyakorlatilag elképzelhetetlenek Zuckerman szerint sütik és más, ennél kifinomultabb és még nehezebben megúszható tracking-technikák, vagyis megfigyelés nélkül. Az adatok mennyiségi növekedésével párhuzamosan pedig a „big data” korszakában az adatfeldolgozás is sokkal olcsóbb lett.

Hogy konkrétan mennyi mindent tud rólunk egy nagyvállalat, azt a vita miatt szintén Pesten lévő Malte Spitz szemléltette. A német zöldpárti képviselő egy jó néhány méteres, adatokkal teli papírgöngyöleget húzott elő: ez egy kis része annak az információmennyiségnek, amit néhány hónap alatt gyűjtött be róla a telefonadatai alapján a Deutsche Telekom. Egyszerű dolgok, egyenként ártalmatlannak látszanak, de együtt egy teljes személyes profilt adnak ki, melyből kiderül, hogy mikor ült vonatra, hova utazott, melyik kocsmában járt, mikor aludt és mikor dolgozott, mikor volt elérhető, és mikor kapcsolta ki a telefonját. Bár ez az ő élete, az adatok felett már nem ő rendelkezik: azokat csak hosszas pereskedés után adták ki Spitznek, és az, hogy egyáltalán kiadták, annyira nem általános, hogy azóta is ezzel turnézik a világban.

Én csak szmájlikat rakok ide, meg nyaralós képeket

Az emberek többsége elvileg tud róla, hogy a digitális adatait felhasználják, de a gyakorlatban nem szembesül vele, és nem érzi különösebb gondnak, hogy van a zsebében egy készülék, ami minden lépését rögzíti és feldolgozásra továbbítja. „Nekem nincs rejtegetnivalóm” – mondja a többség, vagy egyszerűen elfogadja, hogy ahhoz, hogy társadalmi életet éljen és cuki képeket osszon meg a barátaival, róla is gyűjtenek további információkat.

A srácoknak fontosabb, hogy információkat osszanak meg magukról, mint amennyire félnek az adataikkal való visszaéléstől

– mondta Rosa Brooks, a New America Foundation professzora. Ő nem tartja a problémára igazán jónak az egyébként jellegzetesen amerikai, a kilencvenes években berobbanó privacy kifejezést, mert szerinte nem általában az adataink technikai felhasználása a probléma, hanem hogy aggódnunk kell a lehetséges visszaélések miatt: hogy rossz kezekbe kerülnek, hozzájárulásunk nélkül eladják, visszaélnek, megzsarolnak velük. „Mindenkinek vannak, és kellenek is hogy legyenek titkai. Embereknek, vállalatoknak, államoknak is” – jelezte egyszerre a magántitok fontosságát és a Snowden-féle szivárogtatással szembeni kritikáját.

Megoldás? Néhány, a vitán elhangzó általánosabb javaslat:

  • Pontos, konkrét és érthető hozzájárulásra van szükség, hogy pontosan mit engedünk meg a cégeknek az adatainkkal kapcsolatban.
  • Valódi ellenőrzési jog, hogy lássuk, betartják-e a cégek a megállapodást.
  • Pluszpénzért sok szolgáltatónál mentesülhetek a reklámoktól, de jobb lenne, ha a valódi megfigyelésmentességet is megfizethetném.
  • Tudatos internethasználat („meg kell tanítani az embereknek, hogy ne töltsék fel a gyerekeik képeit az automatikus arcfelismerő szoftverek korában”).
  • Az internetet pedig a minél tökéletesebb felejtésre kellene megtanítani: ez az end-to-endhez hasonló titkosítási rendszerek elterjesztését jelenti, hogy a programok létrehozói se férjenek hozzá a személyes adatokhoz.
  • Tudatosítás, normaváltás, komolyabb társadalmi mozgalom — de talán ennek a beindítása mind közül a legnehezebb.

„Egyértelmű, hogy itt máshogy beszélek, mint egy whisky mellett, mert ez egy nyilvános beszélgetés, ahol idegenek hallgatnak. Az interneten azonban ezt sokan nem tudják” – mondta Zuckerman, aki szerint „a felhasználókat olyan jól hozzászoktatták a megfigyelésekhez, hogy még akkor sem lett komoly, szervezett igény a reformra és a változásra, amikor egy kiszivárogtató nyilvánosságra hozta, hogy széles körű, rejtett kormányzati megfigyelés történik.”

Maga a szivárogtató, vagyis Snowden szerint azt lenne fontos megértetni, hogy a privacy nem arról szól, hogy az ember rejtegetni akar dolgokat, hanem hogy elvesztene valamit nélküle:

Azt mondani, hogy nem érdekel a magántitokhoz való jog, mert neked nincs titkolnivalód, ugyanolyan, mintha azt mondanád, hogy nem érdekel a szólásszabadság, mert nincs mondanivalód.