Péter, Pál
14 °C
30 °C

Delfinről mintázott szonárkesztyűt nyomtattak japán tudósok

2016.01.03. 08:07

Hangradarral felszerelt kesztyűt fejlesztettek a japán Tsukubai Egyetem kutatói. A 3d nyomtatással előállított szonárkesztyű a víz alatt megérzi a közelben található tárgyakat. A kutatás helyszíne nem véletlen, a Tsukuba a Kinugawa folyó közelében fekszik, ahol gyakoriak az áradások, szeptemberben például több mint százezer embert kellett kitelepíteni a régióban. A kesztyű ezért kifejezetten árvíz idején lehet majd hasznos.

A szonárkesztyűt a fejlesztői IrukaTactnak nevezték el, ami a japán delfin és az angol tapintható szavak összevonásából áll, ami egész pontosan utal a funkciójára: a delfinéhez hasonló hanghullám-alapú felderítést teszi lehetővé, csak éppen a tapintószerv, vagyis a kesztyűbe dugott kéz számára.

A kesztyű tapintható ingerré alakítja a szonárjeleket. A beépített szonárszenzor érzékeli az objektumokat, a kesztyűt vezérlő Arduino miniszámítógép pedig annál jobban növeli a nyomást az ujjakon, minél közelebb kerül egy-egy objektum. Minden ujjhoz tartozik egy kis pumpa, ezek hozzák létre a nyomást a környező víz összegyűjtésével és az ujjakra irányításával.

A kesztyű hatótávolsága nagyjából hatvan centiméter, ami első hallásra nem tűnik soknak, de éppen arra elég, amire használni akarják, vagyis hogy árvizek idején a zavaros vízben segítse a tájékozódást és a keresést a mentőakciókban. Ehhez a kutatók szabadon elérhetővé és kinyomtathatóvá is tették a modellt.