Beatrix, Erna
16 °C
31 °C

Sokat még nem tud, de legalább nem öl meg

IMG 20151126 112918
2016.01.03. 09:04
Megnéztük a könnyű ipari, úgynevezett együttműködő robotokat gyártó Universal Robots gyárát Dániában: bár van valami félelmetes abban, amikor több tucat robot mozog monoton módon órákon át, az is látszik, hogy még messze vagyunk a robotok forradalmától. Viszont megtettük az első lépést ahhoz, hogy az emberek munkáját ne elvegyék, hanem megkönnyítsék a robotok.

A dániai, Odensében székelő Universal Robots éppen átalakítani készül az ipari robotikát: a mára megszokott, monstrum ipari robotokat kisebb, speciális feladatokra való, de együttműködő robotokra cserélnék. 2009-ben jöttek ki az első verzióval, amit még 2005-ben, egyetemi projektként kezdtek. Ma már három típust árulnak a robotkarból, amiben látszólag semmi különleges nincs, a kialakítása viszont tényleg új korszakot hozhat el, ha egyszer elterjed – amire valószínűleg azért még várnunk kell. De mi a baj a mai ipari robotokkal, miért kellenek egyáltalán újak? 

Van robot, ami már ölt

Ha robotokra gondolunk, a legtöbb embernek vagy a sci-fikből ismerős, humanoid, főleg Japánban népszerű példányok jutnak eszébe (amelyek nagyon cukik ugyan, de a teljesítményük nagyjából kimerül abban, hogy tudnak járni), vagy az emberekre egyáltalán nem hasonlító, de annál hasznosabb ipari robotok, mondjuk egy autógyár gyártósoráról.

Bár a filmeknek köszönhetően általában az emberre hasonlító példányok lázadásától félünk, az a helyzet, hogy egyelőre nem tőlük kell tartanunk: a japán Asimo még nem ölt meg senkit, ahogy a kezdetleges gurulászásra képes segítőrobotok se. Ipari környezetben viszont, embertelen, de annál erősebb társaik már öltek embert: pár hónapja egy WV-gyárban egy robot egyszerűen hozzányomott a falnak egy munkást, aki belehalt a sérüléseibe.

Persze, továbbra sem kell a gépek lázadását vizionálnunk: egyszerűen az ipari robotok biztonsága nagyjából annyi, hogy működés közben jó messze kerüljük el őket, mert egyébként gőzük nincs arról, hol vannak, mi az az ember, mit kellene kezdeniük vele, és főleg, hogy ne öljék meg, ha már mégis a területükre pofátlankodik. A robotokról kialakult kép ennek megfelelő: elkerített részen, a gyártósoron, sokszor biztonsági üveg mögött dolgoznak magányosan. Ez az egyetlen megoldás arra, hogy biztonságosak legyenek, a szabványok is körülbelül ezt biztosítják.

Ember, robot két jó barát

A robotok ilyen alkalmazása azonban eléggé behatárolt, ráadásul szépen megtolja a „robotok elveszik a munkát” véleményt – aminek azért bőven van alapja, hiszen van, ahol már olcsóbb a robot, mint az ember –, hiszen csupa olyan dolgot automatizálnak vele, ami ugyan monoton, de korábban mégis csak emberek dolgoztak rajta.

A Universal Robots változtatni szeretne ezen a képen: már három olyan robotjuk van, amit kifejezetten arra terveztek, hogy az emberekkel együtt dolgozzanak. Nem kórházi tálcahordozókról vagy épp csak a nevében robot porszívókról van szó, hanem olyan, ipari környezetben is alkalmazható példányokról, amelyek képesek az emberekkel is együttműködni.

Ennek megfelelően nem is képesek ugyanarra a teljesítményre: a UR robotjait nem arra találták ki, hogy hatalmas tárgyakat mozgassanak, emeljenek, hanem, hogy emberek által is végzett folyamatok automatizálható részét csinálják – már ha az a valami végül nincs tíz kiló felett, ami, azért valljuk be, nem túl nagy terhelhetőség.

Viszont van már olyan gyáruk Kínában, ahol a laptop-összeszerelés egy részét a robotjuk csinálja, aztán átadja a munkadarabot az embernek, aki befejezi. A robotok ehhez mérten nem is túl nagyok, a legnagyobb is 1-2 méterre nyúlik ki, a legkisebb pedig még ennél is rövidebb munkaterületen dolgozik. Ez jó, amiért szinte bárhova berakható – amúgy is mindennel együtt egy miditornyos pécé tartozik még hozzá, meg egy tabletnél kicsit vastagabb vezérlő –, más kérdés, hogy a gyakorlatban mire használják majd ezt az apró típust. A termékkel nemrég jöttek ki, nem is tudtak még igazán válaszolni erre a kérdésre, talán szerszámgépek betöltéséhez lehet jó.

A robotgyárban bizony emberek dolgoznak

Ezek után talán nem akkora meglepetés, hogy a robotok összeszerelő-műhelyét sem hatalmas gépek töltik meg. Sőt, bármilyen meglepő, a robotokat nem robotok rakják össze, hanem emberek (bár pont az ellenkezőjéről csináltak már videót, de a helyszínen elmondták, hogy a gyakorlat nem ez). Kézzel. Egyesével. Darabkáról darabkára, csavarról csavarra. Érdemes megnézni az alábbi videón, tényleg mítoszromboló vagy kiábrándító, ahogy tetszik:

Valahol elég furcsa volt ezt látni, a pepecselés pillanatok alatt szertefoszlatta minden gépek lázadásával kapcsolatos fantáziámat: ezek, támadni? Meg sem tudják olajozni magukat, hagyjuk már. Furcsa érzés lehet összeszerelni is valamit, ami egyszer majd mégiscsak elveszi a munkát, hiszen a cél nyilván az, hogy a robotokat robotok rakják össze.

De erről egyelőre szó nincs. Gondos csomagolásban, hatalmas kötegekben sorakoznak a robotok alkatrészei (ha úgy tetszik: testrészei), amiket aztán – némi tesztelés után – egyesével csavarozgat össze a gyárban dolgozó, egyébként nem túl sok munkás, akikről, ha nem tudnánk, mit dolgoznak, leginkább azt hihetnénk, hogy órások.

Az, hogy mégsem azok, lényegében a pár méterenként elhelyezett speciális mérlegre hasonlító mérőműszerekből derül ki: ezek nem súlyt mérnek, hanem azt lehet lecsekkolni, hogy mennyire vagyok jó vezető. Nem azt, hogy jó kezekben lenne nálam a gyár, hanem, hogy a ruházatom a statikus elektromosságot mennyire közvetíti, mivel ha állandóan kisülök, akkor tönkremennek a robotok, amiket össze kellene rakni.

Ártalmatlan robotok ide vagy oda, a tesztelőcsarnokban azért mégis van valami félelmetes: több tucat robot ring ritmikusan, még csak nem is összehangolva az eladás előtt egyszer 24 órán át, hogy kiderüljön, nem hibásak. Ugyanazt a műveletet ismételgetik folyamatosan, ez eléggé hipnotikus, és valahol hátborzongató látvány. Az ember önkéntelenül is magából indul ki, és elgondolkodik rajta, hogy mi van, ha ezek a cuki kis izék egyszer csak megunják folyamatosan ugyanazt ismételgetni, és inkább önálló életre kelnek.

Aztán persze eszembe jut, hogy a világon ma is rengeteg ember ismételgeti percről percre, napról napra ugyanazokat a feladatokat, mert egyszerűen ezért fizetik – mégsem történik semmi. Durva monoton munka miatt lázadást még nem láttunk, a kínai gyárakban is inkább magányosan hullanak alá az emberek a tetőről. Abból bezzeg már volt géprombolás, hogy a gépek elvették tőlünk a monoton munkát. Nem is tudom, mit gondoljak.

A gyári munkás is simán programozza

Az Universal Robots egyébként a scifi-olvasó közönségnek ismerős lehet: Isaac Asimov, a Robotika-sorozat szerzője, a három törvény atyja saját regényében így nevezte a céget, amely elhozta az intelligens robotok forradalmát. Kicsiben a dán cég víziója is ez, a robot legalább annyira legyen okos, hogy tudjon együtt dolgozni az emberrel, még ha ez csak annyit jelent is, hogy nem üti agyon, és könnyen lehessen programozni.

Hogy az olvasóknak ne kelljen, én kipróbáltam: arra programoztam az egyik példányt, hogy vágjon fejbe. Na, jó, ezt így nem érti, de azt mondtam neki, hogy gyorsan mozduljon a fejem felé, én meg odaálltam. Még élek.

A robotok programozása egyébként tényleg meglepően egyszerű: ha a vezérlőpanel alján nyomva tartom a direkt ezért odapakolt biztonsági gombot, aztán valamilyen helyzetbe állítom a robotot, csak egy gombnyomással rögzítenem kell a pozíciót, aztán ugyanígy a következőt, és a következőt, amennyi csak kell, és a robot már mozog is a pozíciók között. Nem kellett hozzá megtanulnom programozni, elvont nyelveken hámordimenzióban pontokat megadni. Nem mintha ezt nem lehetne, de ezt eddig is tudták az ipari robotok, ezeket viszont nyilak nyomkodásával lehet finomhangolni, úgy, hogy 3D-ben látjuk mi történik, és így pontosak lehetnek, anélkül hogy egyetlen sor kódot is írtunk volna.

A könnyű programozás ellenére az UR-robotok továbbra is elsősorban ipariak: a fenti laptopszerelős példa mellett egyetlen olyan környezet volt, amikor nem ipari alkalmazásban jelentek meg: a tervek szerint kórházakban, fekvőbetegek lábmozgatására használják majd őket. Mert elvileg akár a lábat is rájuk lehet kapcsolni: az utolsó végponton, emberhez hasonlítva a kar csuklójára bármilyen eszköz felszerelhető: olyan, ami megfog egy tárgyat, megfúr valamit, vagy éppen megemel egy lábat. Ezeket nem az UR készíti, hanem a partnerek csinálhatnak bármit, ami szabványos: az áram eleve ki van oda vezetve, csak rá kell kapcsolni, telepíteni a programoz hozzá, és már működik is.

Jönnek az összekapcsolt robotok

A robotika mellett az ipar átalakulásának másik iránya az úgynevezett Ipar 4.0: a gyárakat, az ottani robotokat virtuális valósággal kötik majd össze, így nemcsak automatikusak, előre programozottak, hanem távolról is irányíthatóak lesznek. Bármennyire is meglepő, ez ma még egyáltalán nem alap, ráadásul nem is egyszerű: a robotok távoli vezérléséhez, átprogramozásához nemcsak magukat a robotokat, a hanem teljesen folyamatokat kell modellezni, gyártósorokat virtuálisan felépíteni. Ilyen 3D-s fejlesztéssel foglalkoznak Magyarországon is, az MTA SZTAKI-ban, Virca néven.

De még így sem hiszem, hogy egyhamar a háztartásokban látnánk viszont ezeket a robotokat, de mindenképpen érdekes látni, ahogy az ipari alkalmazás egyre jobban közeledik ahhoz, amit egyszer majd az otthonunkban – emberi fejjel vagy anélkül – akarunk majd látni. Elvégre, egy csomó minden, amit ma otthon használunk, eredetileg katonai célokra készült vagy éppen az űrkutatás mellékterméke. Miért ne lehetne a háztartási robot az iparé.