Eszter, Eliza
14 °C
19 °C

Technológiai cégek segítségét várja a Fehér Ház a dzsihadisták ellen

2016.01.08. 02:03

A washingtoni Fehér Ház magas rangú amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselőket küldött a Szilícium-völgybe, hogy technológiai vállalatok segítségét kérjék az Iszlám Állam és más hasonló szélsőséges csoportok ellen.

Az AP és a Reuters hírügynökségek szerint többek között James Comey, az FBI igazgatója és Loretta Lynch igazságügyi miniszter is részt fog venni egy, a fontosabb technológiai cégek vezetőivel tartandó találkozón pénteken a kaliforniai San Jose városában.

A találkozón a két hírügynökség értesülései szerint egyebek mellett arról lesz szó, hogy

  • a terrorszervezetek hogyan hasznosítanak különböző szolgáltatásokat és technológiákat, például a közösségi oldalakat vagy a titkosítást céljaik elérésére,
  • hogyan nehezíthetnék meg terroristáknak az interneten való toborzást és a terrortámadások online megszervezését,
  • illetve hogy milyen módon lehetne a bűnüldöző szervek számára egyszerűbbé tenni a merényletek megakadályozását.

A témák között nemcsak az IS és más szélsőségesek tevékenységének korlátozása, hanem például az ellenük felszólaló és az érveiket aláásó tartalmak kiemelése, illetve a fiatalok interneten való radikalizációjával szembeni lépések megvitatása is szerepel.

Arról egyelőre nem szóltak a jelentések, hogy mely technológiai cégek vesznek részt a találkozón, bár a Twitter megerősítette, hogy képviseltetni fogja magát.

A technológiai cégekre az Egyesült Államok, Németország és más országok kormányai az utóbbi időben egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kérdésben, miután a dzsihadisták fiatalok radikalizációjára és a merényletek – például a közelmúltbeli párizsi és San Bernardinó-i vérengzések – megszervezésére is gyakran használnak internetes közösségi szolgáltatásokat, írja az MTI.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!