Vilmos
24 °C
35 °C

Nagyon kell a készpénz az Apple-nek

2016.02.17. 12:37

Az Apple 12 milliárd dollár értékben bocsáthat ki kötvényeket. Ezt általában akkor teszik a cégek, ha készpénzre van szükségük, de az Apple esetében ez csak félig igaz. A cégnek 215 milliárd dollárja van készpénzben, így nem lehet azt állítani, hogy szűkében lenne a pénznek.

Miért kell mégis ehhez nyúlnia a világ egyik legértékesebb vállalatának? A hírek szerint a befolyó összeget osztalék kifizetésre, saját részvény visszavásárlásra és akvizíciókra költheti majd a cég.

A tranzakció arra szolgál, hogy a cégnek ne kelljen a külföldön parkoltatott készpénzt, nagyjából 177 milliárd dollárt magas adókulcs mellett hazahoznia. A lejáratok között 2-3-5 éves fix és változó kamatozású, 10-20-30 éves fix kamatozású és green bond konstrukciók lesznek.

Nem az Apple az egyetlen cég, amely külföldön parkoltatja pénzét, egyes számítások szerint több mint 2,1 billió dollárról van szó. Csak a Google, az Apple és a Microsoft felel ennek ötödéért. Egyes cégek úgy döntöttek, hogy hazaviszik az országba a pénzt és a törvényhozók is elkezdtek olyan szabályozáson gondolkodni, amely nehezíteni külföldön tartani a nagyobb összegeket.

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Balatoni nyár!

Gyerekkel nyaralna vízparton? Egy fergetegesen bulis hetet szeretne átélni? Biztonságos terepet, szép tájat keres kerékpár túrához? Vegye célba a Balatont! Keressen szállást itt!