Vilma
-7 °C
4 °C

Fél napja belehalt a játékba, mire észrevették

2016.02.22. 12:22
Több mint 24 óra folyamatos videojáték után meghalt egy Csen nevű férfi egy tajvani internetkávézóban, de csak a halál után fél nappal mentek oda a mozdulatlanul fekvő emberhez, írja az MTI.

Az első vizsgálatok alapján valószínűleg szívmegállás okozhatta a játékos halálát. A kávézó egyik munkatársa szerint a Csen nevű 58 éves férfi késő este tért be a presszóba a múlt hét egyik napján és még másnap este is ott volt. Törzsvendégnek számított, gyakran játszott végig 24 órát, szinte mindig olyan videojátékokkal, amelyekben harcolni kellett.

"Másnap késő este vettük észre, hogy fekszik, azt hittük, pihen. Nem akartuk fölkelteni, de már túllépte a 24 órát, amit kifizetett" - magyarázta az alkalmazott.

Reggel azonban, amikor Csen már 36 órája tartózkodott a kávézóban, egy munkatárs odament hozzá, de Csen teste már kihűlt. A mentő csak a halált tudta megállapítani.

"Csen mellett ott volt a többi vendég, ám mindenki azt gondolta, alszik. Akik egész napokat töltenek játékkal, gyakran pihennek egy-egy órát így" - magyarázta az alkalmazott.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok alapján szívroham vagy más szívprobléma okozhatta a halált. Tavaly augusztusban egy 37 éves nő vesztette életét egy tajvani internetkávézóban videojáték közben. 

A sziget internetkávézóiban általában ágy és zuhanyzó is van, ételt-italt lehet rendelni, vagyis a vendégek szinte beköltöznek a presszóba a játék idejére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.