Vilma
-7 °C
4 °C

Mesterséges intelligenciával számolja újra a Föld népességét a Facebook

2016.02.22. 09:54

Különleges térképet készít a Facebook: mesterséges intelligencia segítségével elemzik a Föld lakott területeit, hogy kiderítsék, melyik típusú és sebességű internetkapcsolat felel meg az embereknek a legjobban.

A cég eddig húsz ország műholdas térképeit elemezte, mintegy 21,6 millió négyzetkilométert vizsgáltak át, ami jó 350 terabájtnyi adatot jelent. A technológia nagyjából megegyezik azzal a képfelismerő eljárással, amit a Facebook az emberi arcok felismerésére használ, csak most emberi kéz által létrehozott dolgokra, főleg épületekre emlékeztető formákat analizálnak. A cég külön kiemelte: a projekt során nem a Facebookra feltöltött felhasználói képeket használják.

A máshonnan beszerzett népességadatokkal társítva a végeredmény megadja majd, hol, hogyan és milyen sűrűn élnek az emberek, és a Facebook szakemberei ebből vonnak majd le következtetéseket arra, hogy a világ népességének 10, még internetelérés nélküli százalékának hogy tudnának a legjobban segíteni. A Facebooknak, pontosabban Mark Zuckerbergnek régóta hangoztatott célja, hogy internetet vigyen az ilyen (és más) szempontból elmaradott vidékekre is, a mesterséges intelligenciával végzett, műholdkép alapú népszámlálás ebben jelent egy újabb lépést.

A cég azonban nem titkolja majd az eredményeket, a Columbia Egyetemmel közösen adják majd közre az adatokat valamikor 2016 második felében.