Hella
13 °C
27 °C

Egy gumigyár újra feltalálta a kereket

2016.03.03. 09:23

Pár ezer éve várunk már erre a hírre: úgy tűnik, hogy egy csapat újra feltalálta a kereket (megint). A Goodyear mérnökei gömbként képzelték el azt, amint a jövő autói gurulnak majd.

Mármint egy teljesen zárt gömböt, amit egy mágneses megoldás köt majd az autóhoz a mostanában megszokott tengelyek, rudak és gömbcsuklók helyett. Az Eagle 360 nevű koncepció tisztán elektromos autók alá kerülne be, és nagy előnye lenne, hogy a gömbfelület miatt a jármű (a felfelé és a lefelé kivételével) bármilyen irányban elindulhatna. Csaj gondoljanak bele, milyen egyszerű lenne parkolni.

A mérnökök eleve az önvezető autók igényeit és lehetőségeit szem előtt tartva tervezték a gömböket, és ha minden igaz, az autó számítógépe folyamatosan kapja majd az abroncsok és az út állapotával kapcsolatos jelzéseket, ráadásul ezt a közelben guruló, más járművekkel is megosztja. A gyár tervezői ráadásul egy olyan összetételű futófelülettel látnák el a gömböket, amely száraz körülmények között kemény, esőben viszont valamivel puhább, hogy változó körülmények között is a legjobb tapadást adja.

A mágneses térben levitáló gömbkerék persze még csak koncepció, nem túl valószínű, hogy a következő évtized akármelyik autókiállításán bemutatnák a sorozatgyártásba került változatát. Ez viszont nem jelenti, hogy a technológia egy-egy részlete ne kerülhetne át a mindennapokba: a Goodyear egyik, nyilván nem alsó kategóriás, de hagyományos formájú abroncsába már beleépítik az útminőséget és a kerék állapotát figyelő elektronikát.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Csodás Török Riviéra

Akár féláron utazhat idén Törökország fantasztikus tengerpartjaira.