Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Meghalt az Intel magyar származású alapítója

2016.03.22. 06:39

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Andy Grove (Gróf András), aki a világ vezető chipgyártó cégévé tette az Intelt – írja az MTI az amerikai cég kedd hajnali közleménye alapján. 

Halálának körülményei egyelőre nem ismeretesek, azt azonban tudni lehetett, hogy a Szilícium-völgy egyik úttörő jelentőségű személyisége egy ideje Parkinson-kórban szenvedett.

Az 1936-ban Budapesten született Gróf András István az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Államokba emigrált, s ott folytatta vegyészmérnöki tanulmányait. 1968-ban két társával együtt alapította meg az Intel Corporationt, amely ma a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata.

Andy Grove 1979-től több mint két évtizeden át elnökként, majd vezérigazgatóként irányította a céget, majd 2005-ig az igazgatótanács elnöke maradt. Azóta rangidős tanácsadóként segítette az Intel munkáját. 

Grove-ot az egész techipar gyászolja, a Twitteren Tim Cook Apple-főnök így emlékezett meg róla:

Andy Grove a techvilág egyik óriása volt. Szerette az országunkat, és megtestesítette mindazt, ami Amerikában jó. Nyugodj békében!