Itt van a teljes igazság, mindenről

OBQC3774
2016.04.20. 20:23

A 360 fokos panorámakamerák villámgyorsan meg fogják hódítani a világot, mert sokkal menőbb fényképeket lőnek, mint a mobilok, és ezeket a fotókat nézve szó szerint úgy érezhetünk magunkat, mintha ott lennénk az események középpontjában. A mobilgyártók is hatalmas üzleti lehetőséget látnak bennük, és ez azt jelenti, hogy nagyon komoly erőket mozgatnak majd meg, hogy felfuttassák és gazdaságossá tegyék a gyártást.

A 360 fokos kamerák tartalomgyártói oldalról támogatják a virtuális valóság közelgő forradalmát.

Személyes utcaképek

A Google március elején azzal a céllal adta ki a különálló Street View appot, hogy a térképein megnézhető utcaképeket bárki kiegészíthesse a saját közzétett fotóival. Így olyan helyeken is körülnézhetünk, ahová a Google fényképezős autói még nem jutottak el. 

Ezekkel a 360 fokos kamerákkal teljes gömbpanorámát tudunk készíteni, a VR-sisakokat pedig pont arra találták ki, hogy a fejünket körbeforgatva gömbre feszített képeket nézzünk.

A fogyasztói piacra szánt kamerák általában két halszempotikával vannak felszerelve, tehát két 180 fokos félgömbből illesztik össze a képet. A fény trükkös módon, prizmák segítségével jut a központi szenzorra. Ennek az az előnye, hogy nem kell elektronikával összehangolni két különálló szenzort, és csak egy felvétel készül.

Mivel egyetlen exponálás történik, a fotókon nem jelennek meg szellemképek, nincsenek elcsúszott illesztések, mint amikor a mobillal, több képből készítünk panorámát, és a mozgó objektumok több helyen felbukkannak.

A profiknak készült kamerák ennél sokkal komolyabbak, általában több kamerából állnak, és annyiba kerülnek, mint egy autó. Mi azonban egy Ricoh Theta S kamerát próbáltunk ki, aminek az áráért legfeljebb egy használt robogót kapnánk. A Telenor adta nekünk kölcsön, mert ők vettek maguknak egyet, hogy ilyen dögös képeket tudjanak készíteni a rendezvényeikről:

Beülni egy Teslába 

A kép a Telenor legutóbbi Okostelefon Akadémiáján készült, ahol a távközlés és a közlekedés kapcsolatát mutatták be a közönségnek. A kép bal alsó sarkában a Theta logóra kattintva megnyílik a portál, ahol teljes kijelzős módban is megnézhető ugyanez a fotó.

Post from RICOH THETA. - Spherical Image - RICOH THETA

A Theta S nagyon egyszerű és könnyen használható eszköz. Beállítjuk, hogy képet vagy videót készítsen, és ezután már csak meg kell nyomni az exponálógombot. Androidos és iOS-es mobilokról is tudunk exponálni, ha wifin rácsatlakozunk a kamerára. Ilyenkor azt is látjuk, hogy mi fért rá a képre, és az elkészült felvételeket az app rögtön átmásolja a mobilunkra.

Kamerák a nagyoktól

Barcelonában a Samsung és az LG  is bemutatott 360 kamerákat.

LG-360-CAM 4 3

Ezeket a saját telefonjaik kiegészítőjeként akarják piacra dobni.

Samsung-Gear-360 4 3

Magán a kamerán nincs kijelző, de ez nem óriási gond, úgyis csak lemerítené az akkut. Egyedül videózás közben hiányzik a visszajelzés, ilyenkor nem kapunk élő képet, és filmet csak azután tudjuk megnézni, hogy lementettük a fájlt a telefonunkra. De még ez is érthető: a nagy felbontású videojel folyamatos átsugárzása gyorsan lemerítené az akkut, a kamerában és a mobilban egyaránt.

A lementett 360 fokos panorámaképeket vagy az appban nézzük meg, vagy VR sisakkal (Google Cardboard appban, Samsung Galaxy Gearben). A fájlokat a Theta360.com portálra, a Facebookra vagy a Youtube-ra tudjuk feltölteni.

A 360 fokos kamera extra képességeit egy szelfibottal lehet a legjobban kihasználni. Így nem lesz rajta mindegyik képen a kinyújtott kezünk, és olyan helyeken is körülnézhetünk, ahová egyébként nem tudunk bejutni. Persze a kamera egy asztalra is felállítható, csak sokkal nehezebb egy bútort magunkkal cígölni, mint egy vékony és összecsukható szelfibotot.

Post from RICOH THETA. - Spherical Image - RICOH THETA

Ez a valóság

Kellemetlen lehet most esküvői fotósnak lenni, mert garantáltan mindenki 360 fokos képeket fog tőlük követelni. Sokkal egyszerűbb körbeállítani a násznépet, mint egy lépcsőre vagy egy fal mellé összezsúfolni mindenkit. Csak az nem lesz rajta a képen, aki nincs ott. A bulikat, kocsmázásokat is könnyebb gömbpanorámán dokumentálni.

IMG 3488.PNG
Fotó: Index

Komolyabb helyzetekben is előnyösek lehetnek a 360 fokos képek. Az autókba telepített kamerák nemcsak a jármű környezetét vennék fel, hanem arról is lenne képi bizonyíték, hogy mit csinált a sofőr a baleset pillanatában. Nem lehetne a kamera háta mögött titokban a mobilt nyomkodni.

A riporteri munkát is hitelesebbé tudja tenni a gömbpanoráma, hiszen a kép elforgatásával bárki meggyőződhet arról, hogy a tudósító valóban ott volt, látható a teljes stáb.

A 360 fokos kép így megnehezíti a hazudozást.

Emlékeznek arra a 2012-es esetre, amikor az M1 riportere nem találta a tüntetést az Operaháznál, és a tévében csak üres utcákat mutattak? Egy gömbpanorámán nehezebb elrejteni egy tömeget, vagy legalább azt lehet sokkal pontosabban megállapítani, hogy hová bújt el a riporter az események elől.

Egy másik közszolgálati csatorna, a BBC már el is készítette az első 360 fokos műsorát, és érdekes tapasztalatokról számoltak be:

  • mindig mindenki látható, úgyhogy akkor is érdemes hasznos tevékenységet folytatni, amikor az interjúalany beszél,
  • sokkal élőbb a felvétel, és a vágás bonyodalmai miatt hosszabb részeket kell egyben felvenni,
  • nehéz elsőre tökéletes felvételt készíteni, úgyhogy sokszor kell elismételni ugyanazt,
  • nem mindegyik sztori működik 360 fokos képen,
  • nem kell amiatt aggódni, hogy valamiről lemaradt az operatőr.

Az operatőr arról sem fog lemaradni, ha valaki a háttérben az orrát piszkálja, vagy esetleg hülye pofákat vág. Eddig is sejtettük, hogy történnek ilyenek, de most képi bizonyíték lesz arról, hogy a tévében is csak emberek dolgoznak.

Ne maradjon le semmiről!

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM