Új képelemző módszerrel kapják el a pedofilokat

2016.04.25. 11:30

Új technológia gyorsíthatja fel a gyerekmolesztáló pedofilok elfogását és az áldozataik megmentését. A Project VIC a Microsoft által kifejlesztett PhotoDNA nevű technológiát használja arra, hogy a pedofilok által a neten közzétett képeken keressen szabad szemmel láthatatlan részleteket, amelyekkel az elkövető lebuktatható.

Egy jelenet a Microsoft kampányfilmjéből
Egy jelenet a Microsoft kampányfilmjéből

Az egyik legutóbbi esetről a CNN számolt be. Egy pedofil a fürdőszobájában fényképezte le az egyik áldozatát, a képet pedig kitette a netre. Persze ő maga nem látható rajta, a háttérben viszont feltűnnek árulkodó jelek, például egy receptre kapható gyógyszer. Ezen elvileg rajta van a kiváltó – vagyis ebben az esetben az elkövető – neve, de olyan kicsiben, hogy a képbe nagyítva olvashatatlan. Itt jön a képbe a PhotoDNA.

A módszerrel a férfi keresztnevét, a vezetékneve első két betűjét és a gyógyszerrecept első három számát is sikerült olvashatóvá tenni, és ezekből az új részletekből egyetlen emberre tudták szűkíteni a keresést. De ez még nem minden: a férfi arca ugyan nem látszik, de az ujja igen, az új képjavító módszerrel pedig sikerült a képről leolvasni az ujjlenyomatát is. Ez már elég volt ahhoz, hogy a férfit 110 évre lecsukják. 14 áldozatát is sikerült kiszabadítani.

A módszer jelentősen felgyorsítja a munkát, a fenti esetben például három hétre csökkentette a nyomozást, amely általában több hónapig húzódik, ha egyáltalán sikeres. A Project VIC-et már az Interpol, az Europol és 35 ország hatóságai is használják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport