Huba
17 °C
33 °C

Márpedig itt VR-karácsony lesz, ha a fene fenét eszik is!

GettyImages-454542896
2016.10.01. 22:07
Ha valamit egyszerre akar nagyon a Google, a Sony, a Facebook és a Microsoft, az a dolog általában meg szokott történni; a világ már csak úgy működik, hogy az ilyen méretű óriáscégek szinte feneketlen pénztárcája és csaknem végtelen befolyása eléri a célját. Most éppen azt szeretnék, ha mindenki elhinné, hogy a virtuális valóság a szórakoztatóipar jövője.

Sokan már tavaly pedzegették, hogy 2016 a virtuális valóság éve lesz, de igazán csak idén januárban, a CES kiállításon lett egyértelmű, hogy a nagy techcégek mennyire bíznak a VR-ben, és mennyire szeretnének belőle divatot csinálni. Aztán valahogy a várt nagy gőzhenger folyton elmaradt, hiába jelent meg az Oculus, a HTC Vive, nem volt se égszakadás, se földindulás, az egész VR-dolog megmaradt azon a szinten, ahol tavaly ilyenkor volt: jópofa, sok lehetőség van benne, de igazán még senkit nem győzött meg arról, hogy nem élet az élet nélküle. Ugyanehhez az iPhone-nak nagyjából másfél perc elég volt Steve Jobs kezében az első bemutatón.

Csak hogy lássuk a nagyságrendeket: a Raw Data című HTC Vive-játék fejlesztői büszkén újságolták pár napja, hogy a VR-játékok közül elsőként sikerült eljutniuk a Steam bestsellerlistájának élére, és egymillió dolláros bevételt produkálni egy hónap alatt. Ez a júliusi premier óta összesen úgy 30-40 ezer eladott példányt jelent. Ha ilyen számokkal dicsekedni lehet, az sok jót nem mutat.

Na de mit lehet tenni, ha az összes nagy cég rengeteg pénzt és energiát tesz egy technológia felfuttatásába, amitől azt várja, hogy a népek majd veszik mint a cukrot, de a népek mégsem tesznek így? Úgy tűnik, azt, hogy a karácsonyi szezon beindulása előtt lapot kérnek 19-re: október első két hetében három óriási VR-es esemény lesz, amitől azt reméli minden érintett, hogy végre úgy istenigazából berobbantja a VR-őrületet. Sorra vesszük, mit várhatunk ezektől.

Október 4.: Valamit villant a Google

A bulit a Google nyitja az október 4-re beharangozott San Francisco-i sajtópartijával. Ennek várhatóan nem a VR lesz a központi témája, hanem az új Pixel (leánykori nevén: Nexus) okostelefonok bemutatása, talán új tablet, új Chromecast, és a régóta pletykált Android-ChromeOS összeolvadás. És persze a Daydream, a cég májusban bejelentett VR-platformja.

Egy kiszivárgott fotó a Google Pixel okostelefonjáról
Egy kiszivárgott fotó a Google Pixel okostelefonjáról

A Daydream olyasmi akar lenni a VR-nek, mint az Android az okostelefonoknak. Egy általános rendszer, amihez bárki fejleszthet VR-alkalmazást, vagy gyárthat VR-szemüveget – ebbe beleteszünk egy erősebb androidos telefont, és kész is a VR-élmény, pont mint a Samsung Gear VR-nél. Az előnye, hogy aránylag olcsó (hiszen a telefon, ami a lóerőt adja, és a képet megjeleníti, már adott hozzá), de cserébe gyengébbek is a képességei, mint egy direkt ilyesmire optimalizált Oculus Riftnek, vagy HTC Vive-nak.

Csak hát ugye 6-8-szoros ár vs. kicsit gyengébb minőség, minimum elgondolkodtató a választás, ha lesz elég tartalom a rendszerhez. Azt meg a Google puszta gravitációja garantálja, hogy lesz, kezdetnek házon belül csinálnak hozzá VR-es YouTube-ot, Street View-t, és Chrome-ot, de már bejelentette a Daydream-támogatást a Netflix, a CNN, az HBO, és vagy fél tucat nagy videojáték-kiadó is.

Az októberi Google-bulin várhatóan kiderül egy csomó fontos részlet: ár, megjelenési dátum, Daydream-alkalmazások demói - de a lényeg, hogy a Samsung botladozó első próbálkozása után ez lesz az igazi, tömegeknek szánt mobilos VR, ami olcsón, és már meglevő óriási célközönségre építve terítheti a technológiát. A 6-800 dolláros (plusz a brutál PC, ami még kell hozzá!) luxus-VR mellett ez akkora piaci rés, mint a Csendes-óceán.

Október 5-7.: Az Oculus megmutatja, mije van

Rögtön a Google-buli másnapján indul a Facebook három napos Oculus Connect konferenciája a szomszédban, San Joséban. A nagy durranás itt várhatóan az eredetileg az alapcsomagba tervezett Oculus Touch kontroller premierje lesz, amivel a rendszer utoléri képességekben a konkurens HTC Vive-ot. Még karácsony előtt ígérnek a kézmozgást követő kontrollerhez 30, direkt erre optimalizált játékot is.

Még ennél is izgalmasabbnak ígérkezik az utóbbi hónapokban iparági varázsszóvá fejlődött közösségi VR, amit maga Mark Zuckerberg dobott be a köztudatba, amikor megkérdezték tőle, ugyan miért adott kétmilliárd dollárt az Oculusért. A Facebook-vezér szerint a virtuális valóság lesz a közösségi hálózatok következő evolúciós lépése, és érdemes odafigyelni a szavaira, mert az eddigieket egészen jól eltalálta a képmegosztástól a mobilos platformokon át a csetalkalmazásokig. És elvileg most jön majd a több ember által közösen használt virtuális tér. Hogy ezt pontosan hogy kéne elképzelni, arról eddig csak ilyen koncepció-videókat láttunk:

Social VR at F8 from Facebook on Vimeo.

Ezt kéne most a Facebooknak kézzel fogható, és izgalmas demókkal kicsit közelebb hozni a júzerekhez. Michael Abrash sztárprogramozó, az Oculus egyik vezető fejlesztője már márciusban arról írt a blogján, hogy a legnagyobb kihívás számukra az emberek hihető megjelenítése VR-ben, és ha ezt elérik, akkor lesz a VR a mindent ütő közösségi élmény. Hát ezt kéne most megmutatni a világnak. Abrash közösségi élményben és 3D megjelenítésben egyébként egyszer már bemutatott egy elég látványos szintlépést: 20 éve John Carmackkal közösen ő programozta a Quake-et, az első igazi 3D-s multiplayer videojátékot. Azzal a Carmackkal, aki mellékesen ma az Oculus technikai igazgatója.

Ha valami, hát a közösségi VR ígérete, megtámogatva a Facebook bő másfél milliárd felhasználójával, és a cég elképesztő médiaerejével, győztessé avathatja az Oculust a VR-cuccok felső kategóriájában. Hacsak közbe nem szól a VR-hez a videojátékok irányából közelítő, és ezen a területen bő húsz éve sikert sikerre halmozó újabb kihívó. Egy héttel az Oculus Connect után ugyanis már az lesz a hír, hogy:

Október 13.: A Sony beszáll a buliba

A Sony 1994, és az első Playstation megjelenése óta nem nagyon tud hibázni, ha játékkonzolról van szó. Az első generációból eladtak 100 milliót, és agyonverték vele az egész szakmát, a másodikból 150-et, és agyonverték még egyszer. A harmadiknál volt egy kis csuklás, jött a Nintendo a Wii meglepetés-sikerével, és az Xbox360-nal is csak döntetlenre adta a PS3 – de aztán helyreállt a világ rendje, és most a Playstation 4 éppen 4:1 arányban nyomja le eladásokban az Xbox One-t. Erre húzza rá a Sony a 13-án (nem pénteken) megjelenő Playstation VR-t, 400 dollárért. Vagyis ugyanannyiért, mint a legújabb PS4 Pro alapgép, de még így is bőven olcsóbban, mint a konkurensek gépei.

A Sony mindig is erős volt tartalomban – ami ugye eladja a hardvert –, és úgy néz ki, ezt a szokásukat most is megtartják, 50 játék lesz az induló kínálat, köztük olyan bejáratott nevek, mint a Star Wars, a Star Trek, Batman, vagy Resident Evil, távlati ígéretben Final Fantasy. A Sony videojátékos háttere és a Playstation-rajongók milliói a várakozások szerint már a premier napján be fogják hozni eladásban az Oculust és a Vive-ot, év végére pedig 6 millió PS VR-rel számolnak az elemzők (a két konkurens jó, ha az 1-1 milliót eléri addigra).

Az előrendelési adatok mindenesetre rekordokat döntögetnek, és a Sony minden követ meg fog mozgatni, hogy a VR-kütyüjük legyen az idei Black Friday slágercucca. Azt szinte biztosra vehetjük, hogy az összes VR-paltform közül a Sonynál lesznek a legjobbak a játékok az első időkben - más kérdés, hogy a VR nem feltétlenül csak a játékokról kell hogy szóljon.

Bónusz: valamikor csak megjelenik a Hololens is

A Microsoft régóta ígérgetett csodaszemüvege, a Hololens egy ideje már kapható – mármint a fejlesztői változat, 3000 dollárért, és hát 800 ezer forint egy igazi tartalom nélküli kütyüért tényleg csak annak éri meg, aki fejleszteni szeretne rá. Hogy a végleges verzió mikor jut el a boltokba, azt egyelőre senki nem tudja, a céges álláspont az, hogy egyelőre hadd játsszanak vele a fejlesztők, és derüljön ki, mi minden kreatív csodát tudnak kihozni belőle.

Nagyon drága cucc, csak fejlesztői verzió van belőle, meg állati jó demók és előremutató technológia, hosszan lebegtetett megjelenési dátum, nem ismerős ez a forgatókönyv valahonnan? Dehogynem: a Google pontosan ugyanezt játszotta el a Google Glass szemüveggel, mielőtt elkaszálta az egész projektet.

Nagy kár lenne, ha így járna a Hololens is, mert amit eddig láttunk és próbáltunk belőle, az zseniális, és tulajdonképpen máris a VR következő evolúciós lépcsőfoka. Nem virtuális valóságot teremt körénk, hanem kiterjesztettet: a valódi világba rajzol bele hologramokat. Arra persze nem mernénk fogadni, hogy karácsonyra a Microsoft meglepiből odateszi a fa alá, de az biztos, hogy sietnie kellene a megjelenéssel, mert jövőre már lehet hogy késő lesz. Nem csak a már most létező, és év végén berobbanni remélt konkurensek miatt, hanem azért is, mert már ennél is van eggyel fejlettebb virtuális valóság. Persze csak ígéretek szintjén, de amit a Magic Leap Mixed Reality címszó alatt ígér a retinára vetített képekkel, hát, jobb ha igyekszik a Microsoft azzal a Hololensszel.