Jácint
15 °C
31 °C

Kihátrálnak a vevőjelöltek a Twitter mögül

2016.10.06. 11:27

A Twitter azt reméli, hogy az eladásáról zajló tárgyalások október 27-én lezárulnak, éppen aznap, amikor a mikroblog-szolgáltató közzéteszi a harmadik negyedévi eredményeit.

Korábban felmerült, hogy a Disney, a Google vagy az Apple is licitálna a cégra, illetve az üzleti szolgáltatások piacán nyomuló Salesforce neve is felmerült lehetséges vevőként. Nagyon úgy néz ki, hogy csak a legutóbbi, a Salesforce maradhat a listán. A Recode az említett vállalatoknál lévő forrásaitól úgy tudja, hogy sem a Google, sem az Apple, sem a Disney nem tervezi a felvásárlást. Erre a hírre rögtön esett is a Twitter részvényárfolyama.

A Twitter igazgatótanácsa múlt hónapban elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy amióta a cég alapítója, Jack Dorsey vezérigazgatóvá lépett elő, nem javult a cég pénzügyi helyzete - írja az MTI. Az idei második negyedévben a Twitter bevétele éves összehasonlításban 20 százalékkal, 602 millió dollárra nőtt. A 2006-ban alapított vállalat részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére, azóta nem fordult elő, hogy ilyen alacsony ütemben tudta növelni bevételeit.

A Twitter tevékenysége továbbra is veszteséges: 107,2 millió dollár veszteséget szenvedett el a június 30-án véget ért három hónapban.

A Twitter felhasználóinak száma mindössze 1 százalékkal növekedett a második negyedévben: 313 millió aktív felhasználója volt, szemben az előző negyedévi 310 millióval. Tavaly július óta mindössze 9 millióval emelkedett a Twitter-felhasználók száma, ami elenyésző mértékű ahhoz képest, hogy például a Facebook közösségi portál ugyanezen idő alatt több mint 164 millióval tudta gyarapítani felhasználói számát.