Ilona
16 °C
33 °C

Mesterséges intelligenciát vett a Samsung

GettyImages-461061560
2016.10.06. 10:10

A Samsung megveszi a Viv csapatát, így nemsokára a dél-koreai termékekben is megjelenhet a mesterséges intelligencia. A Viv egy fiatal cég, a hanggal vezérelhető személyi asszisztensüket csak idén tavasszal mutatták be, de a csapat tapasztalt veteránokból áll. Elég annyit tudni, hogy Dag Kittlaus, Adam Cheyer és Chris Bringham alkotta meg a Sirit is, amit 2010-ben vásárolt fel az Apple, de aztán otthagyták a céget, hogy megint saját lábra álljanak.

Ezzel a felvásárlással sokkal nagyobb dolog is létrejöhet, mint amivel a Google, az Apple vagy az Amazon próbálkozik, mert

a Samsung évente félmilliárd terméket ad el.

Látható, hogy a riválisok is igyekeznek túllépni az okostelefonon, másfajta eszközöket is a piacra dobnak, de a tévét, zenelejátszót, hűtőt, mosógépet, szárítót, porszívót, fitneszeszközöket, és még több tucat egyéb terméket gyártó Samsungot elég nehezen fogják utolérni. A dél-koreai cég is évek óta okosítja az elektronikus eszközeit, és van egy saját platformja is, a Tizen, amelyen futtatni tudja a Viv asszisztensét, ami azt jelenti, hogy még a Google Androidjára sincs szüksége a sikerhez.  

Egyedül azt nem tudni még, hogy a Viv mire képes. Láttunk már meggyőző demókat, például a bécsi Pioneers fesztiválon, ahol kerek mondatokkal tettek fel kérdéseket, utasításokat, és a Viv szépen válaszolt, mintha nem is géppel társalognánk, hanem egy másik emberrel. Kereskedelmi forgalomba hozott termékben viszont még nem találkoztunk vele.

Az biztos, hogy a jövőben egyetlen mobilgyártó se lesz versenyképes intelligens asszisztens nélkül, és egy ilyen rendszerrel a háttérben már megalapozottan lehet azt mondani az eszközökre, hogy okosak.