Gyöngyi
9 °C
9 °C

Mégse fog autót gyártani az Apple

2016.10.17. 15:55

Ahhoz képest, hogy az Apple hivatalosan még sose ismerte el, hogy kacérkodnak az autógyártással, már egy éve folyamatosan derülnek ki az újabb részletek a Project Titan kódnéven futó munkáról, és a szakma is nyílt titokként kezeli a cég tapogatózását. Hivatalos bejelentés most sincs, de a Bloomberg úgy tudja, hogy a cég jelentősen visszavesz az autós ambícióiból, és mégis inkább csak az (önvezető) szoftveres részre fognak koncentrálni, a hardvert, vagyis magát az (elektromos) autót meghagyják az ahhoz értő partnercégeknek.

A hangsúlyváltás mögött állítólag hónapok óta húzódó stratégiai nézetkülönbségek, a vezetőségbeli változások és a projekttel kapcsolatos logisztikai problémák állnak. A Bloomberg szerint az Apple mostanra ezer fősnél is nagyobbra dagasztott autós csapatát ennek megfelelően drasztikusan visszavágták: volt, akit áthelyeztek, volt, akit elküldtek, és többen maguktól távoztak. A cégvezetés állítólag 2017 végét jelölte meg hátidőnek, amikorra eldöntik a fejlesztés végső irányát.

Car? Nem Car? Kár.

Ha lemaradt volna az Apple Car körüli fülsüketítő suttogásról, itt az elmúlt év néhány pontba sűrítve:

  • Tavaly ősszel kiderült, hogy a cég erősen érdeklődik az önvezető autók kaliforniai szabályozása iránt.
  •  Idén januárban már a Tesla-vezér Elon Musk is azt mondta, nyílt titok, hogy az Apple elektromos autót fejleszt.
  • Szakmabeliek szerint sokkal többet tudnak az autókról, mint gondolnánk – nem is csoda, hiszen az utóbbi évben egy sor neves autóipari veteránt igazoltak le.
  • Áprilisban az szivárgott ki a projektről, hogy egy titkos berlini laborban folyhat a fejlesztés.
  • Májusban óriási összeget, egymilliárd dollárt fektetett az Apple a Didi Chuxing nevű kínai közösségi taxis cégbe.
  • Júliusban tapasztalt vezetőt, az annak idején az iPad, a MacBook Air vagy az asztali iMac fejlesztését is vezető Bob Mansfieldet kapta meg az állítólag Project Titan kódnéven futó projekt.
  • Szeptember elején viszont arról szóltak a hírek, hogy mehet az egész projekt a kukába.
  • Ehhez képest szeptember végén még az is felröppent, hogy az Apple megkörnyékezte a McLarent