Vendel
5 °C
20 °C

Elérte az emberek szintjét a Microsoft beszédfelismerője

2016.10.19. 11:02

A Microsoft kutatói olyan technológián dolgoznak, amely felismeri az emberi beszédet és olyan hatékonysággal jegyzi le, mint egy ember tenné. Ennek a technológiának néhány részletét is bemutatták most.

A cég ezzel foglalkozó vezető szakértője, Xuedong Huang történelmi eredménynek nevezte azt, hogy a számítógép már legalább olyan jól tudja leírni az élő beszédet, mint egy ember.

A rendszer 5,9 százalékos hibahatárral dolgozik, ez nagyjából annyi hiba, amennyit egy profi is vét. A Microsoft azt tervezi, hogy a technológiát több eszközében is felhasználja, például a Cortanában, amely a Windows és az Xbox One hangalapú asszisztense.

De még messze az út vége, a Microsoftnak most azon kell dolgoznia, hogy a beszédelismerője életszerűbb helyzetekben is megállja a helyét és pörgősebb párbeszédeknél is működjön.