Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Leépít a GoPro

2016.12.01. 12:34

A GoPro szerdán bejelentette, hogy elbocsátják az alkalmazottaik 15 százalékát. A globális munkaerő-leépítés körülbelül kétszáz embert érint. A vállalat egyúttal azt is közölte, hogy 650 millió dollárral csökkentik a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó működési költségeiket. A vállalat vezérigazgatója, Nick Woodman ettől a lépéstől várja, hogy a cég ismét profitot termeljen.

Tony Bates, a GoPro elnöke 2016 végén távozik a posztjáról. A távozásáról szóló közleményben azt nyilatkozta, hogy a GoPro vezetése mélyen elkötelezett amellett, hogy az üzletmenet fenntartható és profitképes legyen.

A hírek azzal egy időben érkeztek, hogy a GoPro bejelentette: a Black Fridaynek köszönhetően éves összehasonlításban 35 százalékkal nőttek az amerikai viszonteladóknál. Az átszervezés hírére a cég részvényárfolyamai kissé megemelkedtek.

A GoPrónak a közelmúltban több nehézséggel is szembe kellett néznie. Az egyik ilyen a piac átalakulása. A ma kapható okostelefonok már elég strapabírók ahhoz, hogy kibírják azt a terhelést, ami korábban a sportkamerák kiváltsága volt. Az árverseny szintén nem tett jót nekik: más cégek töredékáron kínálják ugyanazt a szolgáltatást, amit a GoPro.