Bertalan
10 °C
28 °C

2016 a repüléstörténet egyik legjobb éve volt

2016.12.30. 07:04

Az előzetes eredmények szerint repülésbiztonsági szempontból kevés olyan jó év volt, mint a 2016-os. A hollandiai ASN (Aviation Safety Network, repülésbiztonsági hálózat) számításai szerint a légi közlekedésben 19, halálos áldozattal is járó légi baleset történt, összesen 325 áldozattal. Ebben a számban nincsenek benne a kisrepülős balesetek, kifejezetten az üzleti alapú repülést figyelve, a 14 férőhelyesnél nagyobb gépek eseteit alapul véve született ez a megállapítás.

Akárhogy is, a lényeg, hogy 2016 a második legbiztonságosabb év volt a repüléstörténetben mind az áldozatok száma, mind a balesetek mennyisége alapján. Az utóbbiban 2015 a rekord, akkor 16 gép semmisült meg, az előbbit tekintve pedig 2012 volt hasonló év, de még akkor is 476-an haltak meg.

Utasszállító gép 19-ből 11 balesetben járt szerencsétlenül, vagyis ha a teljes 2016-os repülési mennyiséget, 35 millió felszállást nézzük, minden 3,2 millió felszállásra jutott egy halálos baleset. A jelentés a 71 áldozattal (és öt túlélővel) járó kolumbiai szerencsétlenséget veszi az idei legsúlyosabb balesetnek, hiába volt a brazil focicsapat (és a velük együtt utazók) tragédiájánál súlyosabb az Alexandrov-kórus balesete, az orosz gép nem polgári, hanem katonai üzemeltetésű volt, így nem veszik bele az adatsorba.

Már csak azért sem, mert a kimutatás a polgári légiforgalom üzemeltetésének biztonságosságát mutatja, és eszerint az évtizedek folyamán bevezetett szigorítások és ellenőrzések jó hatása nagyon is érződik: 1997 óta folyamatosan csökkenő a balesetek gyakorisága.

A 19 esetből két járatot üzemeltetett az EU-s feketelistán szereplő légitársaság, és valószínűleg további kettő köthető terrorcselekményhez: az egyik az EgyptAir májusi tragédiája, a másik egy Szomáliából felszálló gép volt, ahol egy utas halt meg, mikor az Airbus A321-esen felrobbant egy bomba még februárban.

A balesetek eloszlása is változni látszik: míg a leszállás előtt és a leszálláskor egyre kevesebb baj történik, az ereszkedéskor történt balesetek számában 45 százalékos emelkedést mutatnak a számok az elmúlt öt évben, és ez 50 éves távlatban a legmagasabb arány. 2016-ban a 19 balesetből 3 a felszállásnál, 1 az emelkedésnél, 13 út közben, 2 pedig a reptér megközelítésekor történt.