Ágoston
14 °C
31 °C

Örülök, ha paranoiássá tettem a nézőket

2016.01.10. 12:11
A CES-t kísérő konferenciaprogram egyik, online biztonsággal foglalkozó előadásának volt vendége a Mr. Robot című hekkeres tévésorozat egyik írója, Kor Adana, és két kiberbiztonsági tanácsadója, James Plouffe, és David Damato. Hogy jó munkát végeztek, azt az internet népének feltétlen rajongása is jelzi. Az előadás végén spontán kérdezz-felelek alakult ki a közönséggel.

A hekkerkedést és kiberbiztonságot még egy film vagy sorozat sem ábrázolta ilyen valósághűen. De vajon miért? Ennyire nem értenek hozzá az írók, vagy ennyire nem érdekli őket?

Inkább azért, mert elég kockázatos dolog reálisra venni a figurát. A hekkelés a valóságban egyáltalán nem látványos, sőt, nézői szempontból kimondottan unalmas folyamat. Ül egy ember egy képernyő előtt, érthetetlen kódokat bámul, gondolkodik, parancsokat ír be, vár, és aztán ez újra, elölről. A hekkelést a nézők többsége valami misztikus mágiának gondolta nagyon sokáig, és egyszerűbb volt így is ábrázolni. Mint valami videojátékot, pörgő-forgó 3D izékkel, meg iszonyatosan gyorsan gépelő hekkerekkel.

A Mr. Robotban mennyire kötöttek kompromisszumokat ilyen téren?

Sam Esmail, a showrunner ragaszkodott hozzá, hogy minden élethű legyen, a hekkelési módszerek, az erre használt szoftverek és hardverek, a kihasznált sérülékenységek, maga a folyamat, minden. Az egyetlen dolog, ahol a dramaturgia kedvéért csaltunk, vagy legalábbis trükköztünk a vágással, az az idő. A sorozatban Elliot elindít egy jelszófeltörő programot, vágás, és bumm, már meg is van a jelszó. Ez a valóságban eltarthat órákig is. Itt az orvosos sorozatok példáját követtük, ahol a betegségek és gyógymódok valósághűek, csak a vizsgálatok eredményei vannak meg mindig irreálisan gyorsan.

Mekkora volt a kiberbiztonsági tanácsadók beleszólása a sztoriba?

Óriási. Egy idő után már nem azt a módszert követtük, hogy megírtam valamit, megmutattam a szakértőknek, ők meg elmondták, hogy mi a hülyeség benne, hanem ha a sztoriban eljutottam addig, hogy egy hekker meghozott egy döntést, rögtön őket kérdeztem, hogy hogyan tovább, mit tenne egy igazi hekker. A kínaiak kémkedni akarnak az egyik szereplő után, mi legyen? Oké, legyen az, hogy egy audio cd-nek álcázott vírusos lemezzel átveszik az irányítást a laptopja webkamerája fölött. Volt párszor, hogy egészen ledöbbentem a megoldáson, például az androidos telefonos hekkelés – úristen, ilyen tényleg van? És egy csomószor volt olyan, hogy a való élet írt bele a sztoriba. Már ment a sorozat, amikor megtörtént az Ashley Madison-botrány, akkor utólag vettünk újra pár párbeszédet erre utaló szövegekkel.

A színészek mennyire voltak vevők a dologra?

Hú, nagyon sok munkájuk van benne. Ugyanúgy meg kellett tanulniuk, hogy melyik jelenetben mikor mit kell begépelniük, mint a szövegeiket. Sam kitalálta, hogy nem használunk egyáltalán green screent, mint a filmeknél általában. Az a szokás, hogy üres képernyőkkel vesznek fel mindent, a színészek nyomkodják a gombokat összevissza, aztán utólag CGI-vel rajzolnak valamit a kijelzőkre. Nálunk viszont minden valódi, ha a színész lenyomta az A billentyűt, akkor megjelenik egy A a képernyőn. De megszenvedtek a díszletesek is. Ha kellett egy szerver rack a háttérbe, az nem lehetett valami véletlenszerű doboz, az tényleg egy szerver rack.

Hogy a fenébe sikerült meggyőzni a stúdiót, hogy ez működni fog és érdekelni fogja az embereket?

Hát, itt jön be a képbe az, hogy a Mr. Robot nem csak a hekkerkedésről szól, emberi drámák vannak, kidolgozott karakterek, a hekkelés csak egy eszköz, amit használnak. A hekkelés technikai részletei nélkül is érthető a sztori, működnek a karakterek. A színészi játék meg a fényképezés meggyőzte a csatornát, hogy jó lesz ez, be lehet vállalni egy kis kockázatot az élethűséggel. Az USA Network nem egy óriási csatorna, bátrabban kísérletezhetnek.

Nem tartanak a Helyszínelők-effekttől, hogy a sorozat népszerűsége miatt kezdenek el hekkerkedni a fiatalok?

A Mr. Robot épp azt mutatja meg, hogy a hekkelés nem valami iszonyú cool és mindenható varázslás. Sőt, egy csomószor megmutatjuk azt is, hogy mi van, ha a hekker elszúrta, lebukott, és jönnek a következmények. Ennél is sokkal fontosabb, és úgy látom a visszajelzésekből, hogy működik is, hogy a Mr. Robot kicsit paranoiássá teszi a nézőket. És ez jó, ennek nagyon örülök. Egy csomó ember a sorozat miatt döbben rá, hogy úristen, hát lehet olyat, hogy a webkamerámat feltörik, és kémkednek utánam. Hogy basszus, csak nem kéne csak úgy a munkahelyi gépembe mindenféle utcán talált pendrive-ot beledugni, vagy gondolkodás nélkül személyes információkat posztolni a Facebookra meg a Twitterre, ahol mindenki láthatja.

A valódi hekkerek közössége nem sértődött meg Elliot karakterén? Drogfüggő, elég komoly személyiségzavara van, de a többi hekker szereplő is, hát minimum fura. A sorozat mintha azt sugallná, hogy ez a furaság automatikusan együtt jár a hekkerséggel.

Maga Elliot személyisége, a pszichológiai profilja, hogy nem tud bánni az emberekkel, hogy meghekkeli a hozzá legközelebb állókat is, a karakter alapja. A drog, a furaság, igen, ezek sztereotípiák, de ezt talán ellensúlyozza, hogy más sztereotípiákkal meg szembemegyünk, van például több női hekker karakterünk, sőt, muszlim női hekker is.

Ha Elliot itt lenne a CES-en, mit tartana hekkerszempontból érdekesnek?

Az internet of things, a sok okoskütyü tök jó dolog, de rengeteg őj támadási felületet nyújt. Bármi, ami wifire csatlakozik, meghekkelhető. Okosotthon, robotautó, bébimonitor, okosóra, tévé, hűtő, bármi. Csináltam egy kísérletet, most az előadás elején a telefonomon bekapcsoltam a wifi hotspotot, jelszó nélkül, Conference_Free néven. Tudod hányan kapcsolódtak rá, és folyatták át a telefonomon az adatforgalmukat mindenféle titkosítás nélkül? 81 ember. Egy kiberbiztonsági konferencián. Nem elég paranoiásak az emberek.